Megüresedett kívánságlista…

…Visszamentem teljesen a blogom legelejére, és kíváncsiságból elolvastam az első posztjaimat…egy kis összehasonlítást, és egyben megállapítást szereztem, hogy mennyit változtam…akkor bele akartam halni a szerelembe, most meg azt akarom, hogy hagyjanak már engem békén, ne baszogassanak örökké…ugyanolyan megmosolyogtató voltam mint a nagymamám aki beleugrott a kútba, hogy meg akar halni…nem kell azt siettetni, megtörtént az magától is, ha nem is akkor márciusban, de eljött az szépen karácsonykor…

Azt hiszem én alkalmatlan vagyok a középutas szerepére, főleg úgy, hogy közben erre még vagdalkozva fel is hívják a figyelmemet, hol lebüdöskurvázva, hol meg az Istennőmnek titulálva a blogomban szereplő szerelmemet…

Megfigyelted már, hogy a bőrödön bármilyen seb, műtéti heg miután begyógyul megvastagszik??? Nos a lelkünk is épp ugyanígy működik…És én is ugyanilyen vastagon burkoltam be lelkem sebeit, próbáltam elfeledni a fájdalmat, de ezek a hegek nem hogy gyógyultak volna, még újabbak lettek felszakítva…

Soha nem fogom megérteni az embereket, hogy még a legegyszerűbb szövegértelmezésre is képtelenek…ez a blog valamikor két ember szerelméről szólt, most pedig arról, hogy sokszor nem tudok hová menekülni csak az írásba, a napi küzdelmeimről, a fájdalmaimról, és arról, hogy hogyan tudnék megmaradni EMBER…

És egy kibaszott szó nincs arról, hogy visszasírom a múltat, vagy konkrétan visszasírom Őt, hogy bármit is újra szeretnék kezdeni…

Mit kezdjek újra???? Mit várjak újra???? Azt a karácsonyt, hogy ismét megforgassák bennem a kést???? Hogy majd most nem egy sofőrre, hanem mondjuk egy politikusra cserélnek le???? Hogy majd most nem két adag hasábburgonya kisütése közötti pár percben akarják méltóan lezárni a kapcsolatunkat???? Hogy majd az átok amivel elbúcsúzott egyszer tőlem, majd feloldódik???? “Badarság lenne azt mondani, hogy majd jön valaki más, aki szeretni fog Téged, mert így soha-senki nem fog, ahogy én szeretlek”….

És kurvára tudta, mert tisztában volt vele, mert hatalma volt felettem, nekünk meg se kellett szólalnunk, hogy tudatában legyünk mindennek…

Fáj, hogy senki nem értette meg, hogy ennek az átoknak a feloldására egyedül én kevés vagyok…a legszomorúbb az egészben, hogy már egy jó ideje nem is vágyom rá, sőt már egyáltalán nem vágyom semmire…már régóta nincsenek céljaim, álmaim…már mindent elértem, megkaptam amit szerettem volna…ha a karácsonyfa alá kérhetnék bármit is, már nem tudnék mit, mert a kívánságlista megüresedett…pedig olyan jó lenne még egyszer hinni abban, hogy ezt a dalt kérhessem, érezhessem…