KARÁCSONYI ÜDVÖZLET avagy A halványtalan
2016 december 23. | Szerző: Koralp
Mikor megszületett M-babám, másodszülött leányom, és kezdett cseperedni akkor tudtam meg valójában milyen az, hogy a lányok apásabbak…még csak négykézláb tudott mászni, és reggelente hallottam ahogy a parkettán csapódnak a kis tenyerei, és mászik át hozzám…szerintem ettől nincs csodálatosabb érzés…vagy ahogy az első szavai voltak, apa, apci, apucika…gőzöm sincs, honnan vette ezeket a szavakat, hisz tőlünk soha nem hallhatta, nagyobbik leányom is csak egyszerűen apának szólított…aztán a későbbiekben is voltak ilyen érthetetlen nyelvújításai, még ma is úgy köszöntünk el a telefonban, hogy tom (???)…ez nála annyit jelent(ett), hogy befejezte a beszélgetést, és ezzel a szócskával jelezte nekem…
Ő alig múlt 2 éves amikor elköltöztem tőlük, ( a nagyobbal ellentétben, aki a mai napig emlékszik olyan dolgokra amik bizony már az én emlékeimből kiestek, hogy milyen volt amikor még velük éltem, és szerintem egy életre meg is viseli ez az űr) és neki szinte már az a “természetes”, hogy úgy nőtt fel, hogy én nem lakom velük…persze ez a természetes nagyon nagy idézőjelbe van téve!!!
Mikorra az oviban elérkezett a ballagása, a legnagyobb megrökönyödésemre, Ő a batyujába már saját maga írta le (és nem az óvónénit kérte meg mint a többi társa) hogyan képzeli el a felnőtt életét, és abban valami olyasmi állt, hogy majd apával fogok élni egy emeletes házban…(szó szerint nem tudom idézni, mert kedves anyuka soha nem a rendről volt híres, és kisleányom kérésemre hiába kereste, nem találja)
Sokszor elgondolkoztat a váratlan, de mégis kiszámítható dolgaival, legfőbbképpen az, hogy kitől örökölte azt amit oly sokszor mondogatok neki, hogy gyerekem akkora arcod van, hogy nem fér be az ajtón,sokszor már a felsőbrendűségi érzést súrolva…igazából azonban valahol megértem, mert amit csinál azt tehetséggel, szorgalommal végzi, valójában mindenben csak sikerélménye van: kitünő tanuló, néptáncos fellépései szép jövővel kecsegtetik, hegedűből a szolfézs tanár könyörög, hogy nem kellene abba hagynia (na ezt az egyet talán tudhatom anyai nagyapjának, akinek tehetségéről sokat hallhattam, de amikor én megismerhettem már nagyon leépült állapotban volt…Miután elvégezte a konzervatóriumot, hívták a filmharmonikusokhoz, de Ő beszólt egy pártfunkcionárusnak, és ezzel a hatvanas években el is intézte a karrierjét…így került Budapestről le egy kis vidéki településre, és a művészi tehetségét apró pénzért elkótyavetyélte, lagzikba járt haknizni, és a helyi romákat tanította hegedűlni…aztán egy lagziból hazatartva piásan beleesett egy vízelvezető aknába…más valószínüleg belehalt volna ebbe, Ő “csak” a kezét törte el…azt hiszem ettől függetlenül Ő akkor halt meg, e nélkül is egyre jobban csúszott le, de a végső tőrdöfés akkor lett meg…szerettem az öreget, kár, hogy későn ismerhettem meg, hogy nem tölthette be az apám helyét az életemben, mert már mentálisan nagyon le volt épülve…de mindig jókat anekdotázgatott velem, és boldog vagyok, hogy a karácsonyait mindig a legszebbé varázsolhattam azzal, hogy a konyhában főztem neki a halászlevet, és a gyógyszerei ellenére, kapott pár dobozos sört, és társasága lehettem a múlt nagy kalandjaiban…egyik unokájának a születését sem érte meg…Remélem az égi filmharmonikusokkal hegedűl, meg a 100 tagú cigányzenekarral…)
Visszatérve kisebbik leányomra, tényleg sokszor okoz fejtörést, hogy mivel cselekednék a legjobbat számára, hogy ne forgácsolódjon szét a tehetsége, hogy hagyjam, hogy kipróbáljon mindent, vagy egy pici apai hatást gyakorolva valamelyik irányba terelgessem??? A hegedűlés, a néptánc, a szolfézs, korcsolyázás minden napját betáblázza, de Ő szeretne rajz, sakk, és egyéb szakkörökben is kipróbálni magát…2 éve például Ő kitalálta, hogy mesét ír, nekem meg az állam leesett, hogy alig 8 évesen mi mindenben akar kibontakozni…hát íme, az én kis manócskám meséje, amit most megpróbálok változtatás nélkül átmásolni, remélem nem fog megharagudni, hogy a megkérdezése nélkül tettem közzé…de ez a blog azokról a dolgokról szól, amik fontosak számomra…..
KARÁCSONYI ÜDVÖZLET
A halványtalan
Hol volt holnem volt a macskák hegyén is túl volt egy iskola.Aban az épületben volt egy különc sárkány Tütü volt a neve. Mindig kicsúfólták mert nem zöld volt ha nem kék. Egyszer amikor Tütü lefeküdt volna előtte teát kortyolgatott. Azonban a másik szobába a kemény mag ki tervelt egy tervet és azon az állt hogy mikor el megy aludni meg ijesztik ígyis tettek.
Szerintetek megijedt? Na ki tudja?
olvassátok el a 2. részt
és meg tudjátok! 🙂
A büntetés 2. rész
Ha el olvastátok az 1. részt akorr érteni fogjátok hogy ez miről szól.
Este Tütü el mondta a tanító sárkánynéninek hogy mit csináltak vele és hogy nagyon megijedt. A tanár néni délben be is hívatta a bandát és azt mondta nekik hogy ha még egyszer Tütü közelébe mendtek ki rúglak titeket az iskolából. Jól van tanító néni meg bántuk. Jó most kérjetek bocsánatot tőle jó. Bocsánatot is kértek Tütü el is fogadta. Másnap megint meg tréfálták. A tanár néni ki is csapta őket és a diákok azt mondták hogy majd meg bosszuljuk.
Olvassátok el a 3. részt
Csúfolás
Tütüt ki csúfolták ki gúnyólták ki szorították ée el küldték az iskolábol sajnos el is ment. És út közben találkozott egy szerencsétlen nyuszival. Segített neki és azt mondta a nyuszi ha bajban vagy dobd föl a szőrömet és rögtön ott leszek. És ment ment búsan és találkozott egy hallal. Segített neki és azt mondta a hal húzd ki a pikkelyem és ha rá taposol ott leszek rögtön és segítek. ment ment mendegél ls találkozik egy rókával. A róka azt mondja hogy adj egy kis ételt és segítek bármiben csak mond azt hogy Rókabóka és rögtön ott leszek. Ment mendegél és egy barlanghoz talál és a barlangba egy rút………
olvassátok el a 4.részt.
A küzdelem
Sárkánnyal akit úgy hívtak hogy krónix és éppen vele akart küzdeni de beteg volt. Ezért ápolgatta etette meg sok minden. És olyan kedves volt hogy meg sem ölte és még milka csokit is adott és ment tovább. Be lépett egy másik sárkány iskolába vagy úgy mondva városba. Ott úgy nézték Tütüt hogy milyen káprázatos a színe milyatt. És abban a városban ő lett a sárkány király. Őt nagyon tisztelték és örült Tütü hogy végre jó szemmel nézik őt.
És hogy mi lett a rossz bandával? le csukták őkett és el fenekelték őket.
Megüresedett kívánságlista…
2016 december 12. | Szerző: Koralp
…Visszamentem teljesen a blogom legelejére, és kíváncsiságból elolvastam az első posztjaimat…egy kis összehasonlítást, és egyben megállapítást szereztem, hogy mennyit változtam…akkor bele akartam halni a szerelembe, most meg azt akarom, hogy hagyjanak már engem békén, ne baszogassanak örökké…ugyanolyan megmosolyogtató voltam mint a nagymamám aki beleugrott a kútba, hogy meg akar halni…nem kell azt siettetni, megtörtént az magától is, ha nem is akkor márciusban, de eljött az szépen karácsonykor…
Azt hiszem én alkalmatlan vagyok a középutas szerepére, főleg úgy, hogy közben erre még vagdalkozva fel is hívják a figyelmemet, hol lebüdöskurvázva, hol meg az Istennőmnek titulálva a blogomban szereplő szerelmemet…
Megfigyelted már, hogy a bőrödön bármilyen seb, műtéti heg miután begyógyul megvastagszik??? Nos a lelkünk is épp ugyanígy működik…És én is ugyanilyen vastagon burkoltam be lelkem sebeit, próbáltam elfeledni a fájdalmat, de ezek a hegek nem hogy gyógyultak volna, még újabbak lettek felszakítva…
Soha nem fogom megérteni az embereket, hogy még a legegyszerűbb szövegértelmezésre is képtelenek…ez a blog valamikor két ember szerelméről szólt, most pedig arról, hogy sokszor nem tudok hová menekülni csak az írásba, a napi küzdelmeimről, a fájdalmaimról, és arról, hogy hogyan tudnék megmaradni EMBER…
És egy kibaszott szó nincs arról, hogy visszasírom a múltat, vagy konkrétan visszasírom Őt, hogy bármit is újra szeretnék kezdeni…
Mit kezdjek újra???? Mit várjak újra???? Azt a karácsonyt, hogy ismét megforgassák bennem a kést???? Hogy majd most nem egy sofőrre, hanem mondjuk egy politikusra cserélnek le???? Hogy majd most nem két adag hasábburgonya kisütése közötti pár percben akarják méltóan lezárni a kapcsolatunkat???? Hogy majd az átok amivel elbúcsúzott egyszer tőlem, majd feloldódik???? “Badarság lenne azt mondani, hogy majd jön valaki más, aki szeretni fog Téged, mert így soha-senki nem fog, ahogy én szeretlek”….
És kurvára tudta, mert tisztában volt vele, mert hatalma volt felettem, nekünk meg se kellett szólalnunk, hogy tudatában legyünk mindennek…
Fáj, hogy senki nem értette meg, hogy ennek az átoknak a feloldására egyedül én kevés vagyok…a legszomorúbb az egészben, hogy már egy jó ideje nem is vágyom rá, sőt már egyáltalán nem vágyom semmire…már régóta nincsenek céljaim, álmaim…már mindent elértem, megkaptam amit szerettem volna…ha a karácsonyfa alá kérhetnék bármit is, már nem tudnék mit, mert a kívánságlista megüresedett…pedig olyan jó lenne még egyszer hinni abban, hogy ezt a dalt kérhessem, érezhessem…
A Télapó ajándéka…
2016 december 5. | Szerző: Koralp
…A gyerekeim péntekenként egy 20 km-re fekvő város műjégpályára járnak az iskolájuk szervezésében korcsolyázni, így két hetente az “apás hétvégéken” nem kell értük mennem a 40 km-re lévő otthonukhoz, elég őket itt féltávon felszednem…most ez a hétvége is így volt, de mivel hamar megérkeztem, nem a kocsinál vártam meg őket, hanem bementem a létesítménybe…mindig imádtam közbotrányt okozni viselkedésemmel, polgárpukkasztó magatartásommal felkavarni a sznobéria langyos vízét, de a gyerekek reakciója az mindent visz…/elsőszülött leányom nagyon hasfájós volt, és rengeteget ringattam a karomban, volt mikor még hajnal 4-kor is ment a koreográfia, beringattam, lefektettük, kimentem boldogan egy cigire, és 10 perc után újból el kezdett sírni…na ilyenkor vigasztaltam a lányomat, hogy tudom, hogy fáj a pocód, de ettől van rosszabb hírem is, én vagyok az apád/… nagyobbik leányomnál ráadásul egyre jobban felfedezem ezeket a jellemvonásokat, hogy baromira élvezi, amikor az apját övező döbbeneten vigyorog…(Telefonálásaink során van amikor miután felveszi a telót, kiabál az anyjának:- Anya már megint itt van ez a bácsi és zaklat)
Na szóval, bementem…amikor az óvódába jártam a gyerekeimért, szerintem a csajaim akkor kerültek fejlődési helyzeti előnybe, mert 1-2 gyerek a látványomtól simán megállt a fejlődésben…most is baromira élveztem a reakciókat, volt aki a szájával nézett, annyira ledöbbent…gyerek is egyből levette a szitut, nyugi, nyugi apa nem a zsákos ember…gondoltam rá, hogy viszek nekik egy nagy zacskó szaloncukrot, és szétosztom a sok nebuló között, de más se hiányzott volna, hogy még a cukros bácsi társítást is személyemhez fűzzék…
Ilyen előzmények után ültünk be a kocsiba, és hát mi volt az első kérdés??? -Jött-e már a Télapó?
Kisebb vagyont elköltöttem a két mikuláscsomagukra, de csak másnap reggelre akartam Jolopuki érkezését időzíteni, így gondoltam füllentek a gyerekeimnek…Csajok a migráncsok megették a Télapó rénszarvasait, ezért később érkezik majd…Mindig is tisztában voltam vele, nem szabad hazudni, mert az előbb vagy utóbb megbosszulja magát…Nos esetünkben az előbb, vagy inkább a rögtön jött be…a birka reklámból jött is egyből a kérdés, de miéééért? Miért ették meg a migráncsok a rénszarvast?
-Azért ették meg mert éhesek voltak, és az arabok nem szeretik a kínait…Gond letudva, gondoltam naívan…akkor, apa menjünk be a Tuscó-ba, mert mindjárt szomjan halunk, meg már akkor vehetnénk gumicukrot is…bakker délelőtt költöttem el vagy 7 ezret édességre, azt hittem ott hidalok le…hazugságom újabb hazugságot szült: Jó, bemehetünk de csak egy ezres van nálam, és csak üditőre meg 1-1 péksüteményre telik, vagy a pénztáros néninek elő kell adni a kurvára éhesek vagyunk, de nincs elég pénzünk számot…na így okoztunk kisebb zűrzavart a pénztárnál mikor lebuktam, hogy nem csak ezres van nálam…
Hogy miért írom le mindezeket? Állítólag a gyerek választ ki minket szülőknek, még a fogantatás előtt…Hááát én ezt nem tudom, csak mindkét gyerek fogantatását, hogy mikor, és milyen pózban történt meg…az elsőnél könnyű dolgom volt, mert akkor, abban az időben hiába lakott itt nálam a nőm, akkor épp csak hétvégente találkoztunk…és egy szombat délelőtt miután úgy éreztem elvégeztem a minőségi mag átömlesztést, még figyelmeztettem is az asszonyt, hogy egy ideig nem kéne csak kézenjárva közlekednie, és még az se zavar, hogy a Pennybe és Lottózóba készülödtünk utána…ez különben azóta is híres anekdotám, amit a gyerekem megszületése után boldogan meséltem el, hogy leányom úgy születtet, hogy miután teherbe ejtettem a nőmet egy szombat délelőttjén, és utána elmentünk a két fentebb említett helyre, ebből az ürügyből felbuzdulva azt akartam, hogy a Penny és a Lottózó fizesse ki a kelengye árát, hogy azért ez nekik is hatalmas reklámértékkel bírna…Hááát a 2.gyerekem fogantatásánál max már csak az Auchan parkolójából a nyúl vagy kutya grafikáját változtathatták volna át az arcképemre, mert Ő meg úgy fogant meg, hogy a mama levitte a kisunokáját babakocsiban egy kis időre, én meg mint a nyúl(szexuális együttlétünk időtartamára utalva) kutyapózban teherbe ejtettem a páromat immár másodízben…
Ilyen előzmények után 13 évvel ezelőtt döntött úgy első szülött leányom, hogy a Télapó legszebb ajándékaként megörvendeztet bennünket…Azóta nekem a december 5.-e a legcsodálatosabb ünnep az életemben…
Persze volt ünneplés is ahogy illik…bár az idősebbek, nénik, bácsik csak vigasztaltak mint ha a világ legtragikusabb dolga történt volna velem…nem baj, majd a következő fiú lesz…és én vigyorogva csak azért is leányt nemzettem újból…mert igaza van a barátomnak, akinek van egy szóló és egy ikerpár lánya: fiút minden hülye tud csinálni (az összes többi barátnak csak fia/i van/nak) de lukból lukat csinálni, na ahhoz már tudás kell….
13 évvel ezelőtt újdonsült apaként egyből két tévedésem lett (mondjuk az asszonynak is egy, miután kitolták a szülőszobából azt mondta, hogy kispista ha mégegyszer szexuális céllal közeledsz felém, tökön rúglak…de aztán mégis csak megkívánta erotikus testemet)…az első az volt, hogy miután megszületett a gyerekem, onnantól rendes ember leszek, a társadalom hasznos tagja, aki majd levetkőzi minden különc viselkedését, gondolkodását…(hát nem így lett)…a másik pedig az volt, hogy szégyenszemre valahogy elszámoltam az alkohol igényünket, és elfogyott a sör, és a páleszhez nem maradt kísérő…miután elénekeltük nem tudom hányadjára, a minden gyerekünk születésénél “kötelezően” az éjszakába beleüvöltve az életérzésünket, az Őszintén akarok élni eposzunkat, /ez nálunk olyan volt mint szilveszterkor a Himnusz/ megállapítottuk, hogy bizony itt senki nem fog elmenni alkoholért…ekkor támadt egy zseniális ötletem, hívjuk fel a Pizzázót, és rendeljünk sok-sok sört….így is tettünk, és telefonban próbáltuk elmondani az igényünket…igen ám csak egy baj volt ezzel, hogy sört önmagában nem hoztak ki, kénytelenek voltunk pizzát is rendelni…így haditanácsot ülve arra a megállapításra jutottunk, hogy elfogadjuk a szabályt, de csak a legkisebb és legolcsóbb pizzát kérjük…ennek fényében indult el a pizzafutár hozzánk, hogy a “nem egyszerű rendelő”…emlékeimben a mai napig él az a pár perc…
…Csönget a pizzafutár…a két barátom mint a kiéhezett vad ugrik velem együtt, és máris arra eszmélek, hogy kint vagyunk az utcaajtóban, és megy ezerrel az üzletelés…a pizzafutár mellett ugyanis két krampusznak öltözött lány a kísérő, a Mikulás napjára való tekintettel…és én amíg próbálom rendezni a számlát, addig a két baromarcú barátom próbálja a senkinek nem kellő pizzát legalább az egyik krampuszlányra elcserélni…sőt a pizzán felül még természetesen felajánlottak mindent ami nem az övék volt, ilyenkor jött mindig a többit tartsd meg duma is, a tipikus más faszát a csalánba könnyű verni életérzés…
De a legvége mindenkit kifektetett…ugyanis miután kifizettem a sört (na jó a pizzát is) akkor mondta a pizzafutár, hogy a Télapóra tekintettel jár egy bónusz ajándék is (a két barátnak egyből felcsillant a szeme, és azt hitték, hogy a krampuszok) és átadott egy mini csoki mikulást…-Kispistának már nem kell plusz ajándék mert neki gyereket hozott a Télapó, és ezek a hülyék visítva vonyítottak a röhögéstől…
Tényleg nem kell 13 éve bónusz ajándék Télapóra, mert megkaptam a legcsodálatosabbat, és azóta csak hálát rebegek ha felnövök ahhoz a feladathoz amit úgy hívnak apaság…mert nem vagyok jó apa, de szeretetben verhetetlen vagyok…és egyre mindig figyeltem, hogy olyant kaphassanak, amit én soha nem kaptam meg az apámtól, olyant amit hozzám köthetnek, hozzám párosíthatnak…amíg velük éltem addig az esti fürdetést, az esti meséket, a nagyobbik leányomnak az elalvása előtti meséléseket a Titanicról, a tűzhányókról, a Dinoszauruszokról…és ahogy cseperedett, a biciglizést, úszást…vagy manapság az autóvezetést…és hogy egyre nagyobb gurmanná válik, ahogy megszeretettem vele a kaviárt, kagylót, sajtokat, és lehet ebben nagy szerepe volt az utazásaimnak, a hozzáfűzött történeteimnek…
Tegnap szülinapjukra a két gyerekem az ajándék mellett egy Mekis és egy Játszóházas kirándulást kaptak, és valószínűleg az utolsót is, mert leányom lassan nagy leánnyá cseperedik, és már nem “menci” ugrálóvárakkal dicsekedni a fiúk előtt…
És én ebben a szellemben viszem vissza Őt, hogy egy nap már apához sem lesz menő eljönni, és nekem azt is el kell majd fogadnom…de én még a napig belehalok minden elköszönésünkbe, még mindig üresnek érzem az életem az ilyen vasárnapi estéken…
Drága Manócskám! Nagyon boldog születésnapot kívánok így is a tudtod nélkül…Kívánom Neked, hogy éld az életed őszintén, ahogy akarod, ahogy szeretnéd, hogy ez a dal majd egyszer ugyanazt jelentse Neked is, mint nekem, hogy ez a dal tanítson a nyíltságra, a mások elfogadására, szeretetére helyettem is, ha már én nem leszek…
Születésre, halálra -Ha majd értem is eljön Joe Black
2016 december 1. | Szerző: Koralp
Azt mondják, hogy aki a halál közeli állapotot megélte az egészen másképp éli (meg) az életét…nos hát valójában nekem jócskán jött ebből a fealingből, rögtön a születésemkor a jó kis oxigénhiányos állapotban, amikor lebegtem élet és halál mesgyéjén…meg hát ne feledkezzünk el a mamáról sem, hisz simán meghalhatott volna Ő is, mikor a “babát vagy a kismamát mentsük meg” volt az eldöntendő kérdés…nem mondom, a mamára legalább ragadt valami ebből a paranemnormális dologból, ha más nem is de legalább a vasaló…sosem felejtem el, a szokásához hűen ahogy szokott, kopogtatás nélkül, sarkig kivágva az ajtót (abban az időben a szexet is nagyon meg kellett komponálni, nehogy a kutyapózban kutyapózban maradjunk) felnyomta rám a villanyt a besötétített szobámban, és diadalittasan felkiabált egy tivornyás éjszakám másnap reggelén: Ez nézd meg!!!!!! Én meg félkómásan, csipásan, a villanytól elvakulva nem láttam semmit…aztán jött az eszmélés, mikor észre vettem a rajta lógó bazi nagy vasalókat…háát a mama az előző esti Nulladik tipusú találkozások című műsor megnézése után eszmélt rá, hogy bizony Ő is rendelkezik ilyen képességekkel…sőt még más misztikus dolgokkal is…
Mondjuk az anyai nagyanyám is már elég furcsán állt illetve ugrott a halál-élet nagy kérdéséhez, amikor 70 évesen beleugrott a gémeskútba öngyilkossági szándékkal…és ha nem elég éber a nagyapám, aki utána elég sokszor mondogatta, miért nem szívtam el előtte egy cigit kisfiam, megmentette a nagymamámat…mikor megkérdeztem tőle, hogy miért ugrott bele, csak annyit mondott: meg akartam halni….mama hová ez a rohanás, jön az már ebben a korban siettetés nélkül is…nagyon hiányoztok…
Mint ahogy nőttön fogy, hogy véget ér ez az édes-fájdalmas utazás, és leoltják a villanyt…tudod már nem félek a haláltól, csak az életem hiábavalóságától….mindig is tisztában voltam azzal, hogy önmagammal voltam a legkegyetlenebb, és ez a kegyetlenség csakis a magányhoz, az egyedül, társtalanul való elmúláshoz fog vezetni…és ha választ kellene adnom, hogy volt-e valami amit megbántam, vagy másképp csinálnék, akkor is csak annyit tudnék mondani, hogy nem! Ha valaki is ismert, az tudhatja rólam, hogy én még szeretni is perverz módjára szerettem, soha nem az volt a fontos, hogy engem szeretnek-e, hanem, hogy én szerethetek-e? Hogy tudom-e látni benned az embert, hogy fel tudok-e nézni Rád, hogy tudlak-e csodálni, hogy fejet hajtva előtted, emberségedet tanulva felnőhessek hozzád, és azt megköszönhessem…még ma is zavarban vagyok, nem tanultam meg mit kell kezdenem azzal, hogy kapni…
Bármennyire is fáj az életem, a majdani elmúlás gondolata, mégis imádom az életet, mert az élet az egy csodálatos dolog, és lehet, hogy nem volt részem sok jóból, de nincs hiányérzetem, ama bizonyos gyertyát mindkét végén égettem…
Emlékszel még Radnóti versére?
Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te
hallgatlak.
Két karodban átölelsz te
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te
hallgatlak.
Két karodban átölelsz te
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.
Már nem félek társtalanul sem a haláltól…már nem rémiszt meg a gondolat, hogy elfekvőben egy szocóban, hogy már nincsenek többé gerontofil ápolónők, akiktől esdekelve lehetne kérni egy pohár víz helyett, hogy gyógyítsa meg a fitymaszűkületem…és jó lenne egyszer Istent félni, hogy nem pusztult el mint egy Tamagocsi, mellyel nem foglalkoztak eleget…már megbarátkoztam a barátokkal is, kiknek szárnyuk nőtt, és elfordultak a jóban, feledve honnan indultak, honnan indultunk…önmarcangolásomat is elengedném, hogy mennyivel többre lettem volna hivatva emberileg, párkapcsolatilag, szakmailag…mert ma már tudom, hogy esélyem sem volt, mert amiről azt képzeltem, hogy esély, lehetőség az csak pillanatnyi szeszély volt, vagy múló érdek diktálta alamizsna…
Egyetlen egy van, az én egyetleneim, az a félelem, hogy nem marad meg belőlem bennük semmi…jó lenne úgy elmenni, hogy hinni, hogy volt értelme az életemnek, bennük a magam folytatását, egy szeletkéjét biztonságban tudni, az életérzésemből, értékrendemből, szeretetemből…hogy amit szisztematikusan, a kevés lehetőségem birtokában próbálok tanítani, átadni azt a másik oldal nem rombolja le akarva, vagy épp akaratlanul…
Állítólag az ember halálakor 21 grammot veszít a testsúlyából, mert a léleknek ennyi a súlya…hogy igaz-e azt majd mindenképpen meg fogom üzenni, viszont félek, hogy ebben is rendbontó leszek, mert az enyém ettől sokkal nehezebb…
A 20 stáció… IX.
2016 december 24. | Szerző: Koralp
Mindenkinek boldog, békés karácsonyt kívánok!
Oldal ajánlása emailben
X