Nyílt üzenet…

2011 szeptember 4. | Szerző: Koralp |

 

Mivel ma a férjed nem ment el este már otthonról, így nem
tudtunk telózni, és nem tudtam elmondani azt, amit mindenképpen el szerettem
volna…ezért –mivel szintén tudom, hogy utolsó írásomat minden nap elolvasod,
minden nap erőt, hitet merítesz soriból, és minden nap rácsodálkozol, hogy
igen, annak Te vagy a főszereplője, igen Téged szeretlek úgy, hogy tudod
magadban minden ember ilyen szeretetre /szerelemre/ vágyik, és ezt Te
megélheted, részese lehetsz…-és itt szeretném megköszönni a sok olvasót,
valamint a bármilyen formában történő gratulációt- itt üzenek ismét
nyilvánosan…

Csendben, szinte reagálás nélkül hallgattam az internetes
ismerősöd szakítását, történetét…önkéntelenül is összerezzentem, belém hasított
a mélybe tuszkolt emlék, az a deja vu, hogy ezt mint ha én is elmondtam volna
durván egy éve…úgy látszik ezek a „bestiák” fel-felbukkannak, és nem csak az én
életemben…és tudod az anyagiakkal van a legkevesebb gond, mert igen,
kétségtelen, hogy az embert el tudja jó időre lehetetleníteni a pénztelenség,
de ahogy melózni kezd az ember azt szép lassan pótolni tudja…a szakítást is, a
szerelem elmúlását is már-már rutinból fel tudja dolgozni az ember….egyetlen
egyet nem tud, a megaláztatást, azt, hogy szeretünk, kitartunk, biztatunk,
támaszok vagyunk a nehéz időkben…aztán az ember ha a hosszú várakozás után
összeköltözik, természetesen közös megbeszélés után, a végén mindez úgy jön le
mint ha mi erőszakoltuk volna ki…no ez az ami egy életre belénk ívódik, no ez
amit nem lehet feldolgozni…mert kétségtelen, hogy az együttélés során
kiderülhet az, hogy nem működik a kapcsolat, de ezt emberi módon is le lehetne
zárni…

Mindezek ellenére, soha nem voltam még olyan optimista
mint manapság, soha nem éreztem még azt, hogy iszonyatosan gyorsan el fog telni
ez a durván 1-1,5 év várakozási idő…soha nem voltam még ennyire tele hittel,
erővel….soha nem hittem még ennyire önmagamban, a szerelmünkben, benned…

Tudom, hogy lesznek még mélypontok, kerülök még magam alá…de
most erre az előttünk álló várakozási időre nem úgy tekintek, hogy túl kell
élni, hanem, hogy kihasználni, feltöltődni, felépíteni önmagamat, hogy kész
legyek a váltásra, az összeköltözésre…

Hiszem azt, hogy az ember csak úgy tud élni, hogy
szeretve és viszont szeretve lenni…hiszek az emberi szeretetben, még ha
fel-felbukkannak azok a bizonyos bestiák is…hiszem azt, hogy kell a „szelet
szeretetem”, hiszem azt, hogy ha mást nem, de megmutathatom a fehér és vörös
bor közötti különbözőséget, és érezhetem azt, hogy szükség van ebben a világban
rám, hogy értelmet nyerhet az életem azzal, hogy valamit is adhatok….