A zene szárnyain…

2011 szeptember 12. | Szerző: Koralp

 

Az írásban az a jó, hogy nem kell figyelni senkire, vagy stílusosan, leszarom, hogy ki mit gondol rólam…leírhatnám a csillagokat is az égről, akkor sem lenne hatása ebben a közegben…irodalmi értéke egyenlő a nullával, érzelmi síkon meg szinte senkit sem érint meg….bár ez sem igaz, hisz akartak már megtéríteni, vagy rám fogták azt, hogy alkesz vagyok….de érdekes módon akkor kussoltak, amikor „otthon” voltam, amikor lelkem ünnepelt…hát persze, hisz ahhoz kevesek, hogy elfogadjanak, megértsenek, hogy megéljék a poklot….vagy szálljanak, szálljanak….

Most a zenékről szeretnék írni…és nem azokról amiket reggel a fürdőszobában fogmosás közben hallgatsz, vagy egy pohár bor mellett háttér zenéként hallgatunk…és nem is ezeket a kis pöcs Y meg X meg Z faktoros megasztárokat…ezeket a kis állatkerti majmokat, akiket fizetnek és Istenítenek a plágiumért….lehet, hogy tökéletesen leéneklik amit kell, de hol az egyéniség, amikor tudatosan kiépítik a stílusukat, minden mozzanatukat megtervezik…hol marad az ember, és komolyan ki fog dalokat írni, ha mindenki „előadóművész”????? Szóval nem ilyen dalokat hallgatok, hanem ami a zsigereimbe hat, ami felkorbácsol, ami elringat….ami valljuk be, örökre magányossá tesz, mert ide senki nem férkőzhet be….

Sokféle zene van, de egyetlen egy van, ami maga az élet, ami olyan mint a szerelem…átölel, simogat, hív, csábít, elringat…ami mindent odaad, és semmit nem kér….amiben ott van a tűz, a tűz, a tűz….a szenvedély, a vágy….amiben ott van a hited, az életed…ami által úgy érzed, hogy itt van a testem, itt a lelkem, itt a szívem….mindenem a Tiéd….GYERE….GYERE….

Azt hiszem csak ilyen zenét szabad hallgatni, amibe belehalunk…Mindig megmaradok gyermekien naív….hogyan gondolhatom ezt, mikor ehhez úgy is kellene élni…úgy ölelni, úgy szeretni mint ha utoljára tennénk…mert nem az számít, hogy mennyit éltünk, hanem azt amit kaptunk mennyire intenzíven éljük meg….

És most egészen mást amit ma éjszaka hallgattam, és mégis ugyanazt…hiszen van a ZENE….és más nincs….

http://youtu.be/dbiDdPzbZPE

http://youtu.be/wGnOpXTVlbw

 

Nyílt üzenet…

2011 szeptember 4. | Szerző: Koralp

 

Mivel ma a férjed nem ment el este már otthonról, így nem
tudtunk telózni, és nem tudtam elmondani azt, amit mindenképpen el szerettem
volna…ezért –mivel szintén tudom, hogy utolsó írásomat minden nap elolvasod,
minden nap erőt, hitet merítesz soriból, és minden nap rácsodálkozol, hogy
igen, annak Te vagy a főszereplője, igen Téged szeretlek úgy, hogy tudod
magadban minden ember ilyen szeretetre /szerelemre/ vágyik, és ezt Te
megélheted, részese lehetsz…-és itt szeretném megköszönni a sok olvasót,
valamint a bármilyen formában történő gratulációt- itt üzenek ismét
nyilvánosan…

Csendben, szinte reagálás nélkül hallgattam az internetes
ismerősöd szakítását, történetét…önkéntelenül is összerezzentem, belém hasított
a mélybe tuszkolt emlék, az a deja vu, hogy ezt mint ha én is elmondtam volna
durván egy éve…úgy látszik ezek a „bestiák” fel-felbukkannak, és nem csak az én
életemben…és tudod az anyagiakkal van a legkevesebb gond, mert igen,
kétségtelen, hogy az embert el tudja jó időre lehetetleníteni a pénztelenség,
de ahogy melózni kezd az ember azt szép lassan pótolni tudja…a szakítást is, a
szerelem elmúlását is már-már rutinból fel tudja dolgozni az ember….egyetlen
egyet nem tud, a megaláztatást, azt, hogy szeretünk, kitartunk, biztatunk,
támaszok vagyunk a nehéz időkben…aztán az ember ha a hosszú várakozás után
összeköltözik, természetesen közös megbeszélés után, a végén mindez úgy jön le
mint ha mi erőszakoltuk volna ki…no ez az ami egy életre belénk ívódik, no ez
amit nem lehet feldolgozni…mert kétségtelen, hogy az együttélés során
kiderülhet az, hogy nem működik a kapcsolat, de ezt emberi módon is le lehetne
zárni…

Mindezek ellenére, soha nem voltam még olyan optimista
mint manapság, soha nem éreztem még azt, hogy iszonyatosan gyorsan el fog telni
ez a durván 1-1,5 év várakozási idő…soha nem voltam még ennyire tele hittel,
erővel….soha nem hittem még ennyire önmagamban, a szerelmünkben, benned…

Tudom, hogy lesznek még mélypontok, kerülök még magam alá…de
most erre az előttünk álló várakozási időre nem úgy tekintek, hogy túl kell
élni, hanem, hogy kihasználni, feltöltődni, felépíteni önmagamat, hogy kész
legyek a váltásra, az összeköltözésre…

Hiszem azt, hogy az ember csak úgy tud élni, hogy
szeretve és viszont szeretve lenni…hiszek az emberi szeretetben, még ha
fel-felbukkannak azok a bizonyos bestiák is…hiszem azt, hogy kell a „szelet
szeretetem”, hiszem azt, hogy ha mást nem, de megmutathatom a fehér és vörös
bor közötti különbözőséget, és érezhetem azt, hogy szükség van ebben a világban
rám, hogy értelmet nyerhet az életem azzal, hogy valamit is adhatok….