Se vonat, sem otthon????!!!!!
2011 március 28. | Szerző: Koralp
Ismét csend van… nincs gyerekzsivaj, mert a „mama” visszavitte a fél 12-es busszal a csajaimat…nincs annál kegyetlenebb érzés, mint állni és próbálni mosolyogva integetve elbúcsúzni az embernek saját gyerekeitől…minden ilyen búcsú egy darabka a szívemből…most még ráadásul a mama is ment a másik unokájára csőszködni, 5 napig totál egyedül leszek…elhatároztam, hogy ma nem engedek az önsajnálat dagonyázásának, hogy igenis jól fogom magam érezni…
Haza érve szörfözgettem egy órát, és arra eszméltem, hogy ez a hülye óra átállítás teljesen felforgatta a megszokott bioritmusom, és éhes vagyok…melegítettem a tegnapi levesből, és közben beraktam egy kis „zöld rakkendrollt”…azért zöld, mert zöld színű cédére lett átmásolva, és nagyobbik leányom pici korában így jegyezte meg…
Jót vigyorogtam amikor a következő sorhoz érkezett az énekes:
„Jöhetnek még szép idők –Álmodj szebbet magadnak…”
Igen, azt hiszem ez a legnagyobb bajom most…nem tudok mit álmodni, nem tudok mit képzelni az életemben…így nem tudok miért küzdeni…
Elhatároztam, hogy mivel a leves az kevés lesz, így valamit főzni fogok…szól a zene, borozgatok, elszívok 1-2 szál cigit, és főzök…imádok főzni…csak hát ez is olyan dolog, hogy szeretek másnak örömöt szerezni…mint a szex….csinálhatja az ember önmagának is, de azért úgy az igazi, ha a szerelmének, a társának kedveskedhet…Ő meg most 150 km-re épp a közös ünnepi ebédet fogyasztja a családja körében…persze, hogy villámcsapásként vágódott belém az exem emléke, akivel durván egy évig tartott az együttélésünk, hogy hányszor vártam finom étellel haza a melóból, vagy milyen sokszor főztem kint bográcsban szabad tűzön…ha valami még hiányozna személyével kapcsolatosan, nos ez mindenképpen…
Kajára most valami ütősre gondoltam, darált hús is volt a hűtőben, amit mindenképpen fel kellett használni, hogy nem lett lefagyasztva, így a chilis bab mellett döntöttem…igen ám, de két pohárnyi borom van, kaptam észbe…ezért be a „Pezsóba” /szintén gyerekeim általi elnevezés/ és pár perc alatt meg is jártam a Puny-Marketet /ez már nem a gyerekeim elnevezése, hanem saját/, hogy most már minden akadályt elgördítsek a főzés, és a jó kedvem útjából….
Nos ilyen köztes hangulatban telt a napom…megpróbáltam jól érezni magam, ami hellyel-közzel sikerült is….főleg mikor két tányérral beburkoltam a kajából, és még egy liter kólát is mellé….a hétvége ellenére kedvesemmel is sokat beszélgettem telón, ill.sokat chateltünk…
Nem akartam megosztani vele, és nem akartam elszomorítani a napi kis konzekvenciámmal….fiatalabb koromban sokat csavarogtam, utaztam…sokszor volt, hogy sötétedés után még vonaton ültem, és néztem a házak, panel lakások ablakain átszűrődő fényeit, és elképzeltem, hogy milyen jó azoknak az embereknek akik ott élnek, mert családokat, szerető társakat, meleg otthont véltem….aztán így vagy úgy de később nekem is megadatott, hogy nekem is legyen otthonom…és sokszor fájó szívvel gondoltam arra, miközben az ablakon kinézve láttam egy-egy elhaladó vonat fényeit, hogy mennyire elvágyom…mennyire jó lenne sokszor elmenni, mennyire jó lenne sokszor azon a vonaton ülni…
A legszomorúbb ettől már csak az, hogy ma már sehová nem vágyom…sem egy biztonságot adó otthonra, sem egy változás lehetőségét magában hordozó vonatra…
Pedig esküszöm, hogy mindent megpróbáltam, hogy jól érezzem magam…
Tavaszi jó kedv:)
2011 március 25. | Szerző: Koralp
Örökké vártam a tavaszt, hogy jó idő legyen, hogy úgy megborzongjon tőle az ember lelke…olyan…olyan jó érzéssel töltsön el, mélyet beleszippantva a levegőbe, tele legyünk újjászületéssel, reményekkel, vágyakkal…és most hiába ez a gyönyörű idő, de valahogy az Istennek sem találom a helyem, mondhatnám ismét, rohadtul magam alatt vagyok avagy ars poeticámmal élve SZAR AZ EGÉSZ…
Kedvesemmel ma beszéltem kétszer öt percet, annyira el van havazva, hogy még elbúcsúzni sem tudott…kapcsolatunk során először úgy megy haza a meleg családi fészekbe, hogy nem köszöntünk el, nem beszéltük meg, hogy a nap folyamán később mikor „találkozunk”…de az a baj, önámítás lenne ha ettől minden másabb lenne most…attól a tények makacsul itt dolgoznának bennem, amit most nem igazán akarnék végig zongorázni…
Egy jó óra múlva érkeznek a csajaim, olyan jó lesz ismét látni, érezni őket…várom, hogy ismét ezt a hétvégét, ezt a kis időt együtt tölthessük, hogy egy szeletet én is kaphassak abból a tortából amiből most már ki vagyok rekesztve az anyjuk által…jó lesz ismét velük, hogy újra hallom csicsergésüket, játszani velük, és ismét kikapni a memóriakártyában, vagy akármelyik társasjátékban…valahogy mindig így alakul, de nem bánom…jó lesz este ismét megfürdetni őket, és akármennyire katasztrofálisan rosszul tudok aludni közöttük, de mégis jó lesz ismét magamba szívni az illatukat, érezni az ölelésüket, személyesen adni-kapni a jó éjt puszit…ha álmukban lerúgják a takarót, betakarni őket, hogy újra legalább ilyen szinten apának érezhessem ismét magam…
És végül van itt még valami, ami napok óta foglalkoztat, a gondolataimba férkőzött…”Hiába van húsz darab ingyen sms-em havonta, nem tudom kinek elküldeni.” Biztosan ismét magadra ismersz…de ebben a mondatban annyi minden benne volt…ma is üzentem az üzenőfaladra, de annyira idegesítő, hogy az ember veszi a bátorságot, ír, elküldi, aztán azt sem tudja „marad-e nyoma”??? Soha nem szerettem tapintatlanul nyomulós lenni, de ezt úgy éreztem mindenképpen le kell írnom, mielőtt most erre a hétvégére kivonom magam…
Úgyhogy szép hétvégét kívánok…Neked is…
Nem is olyan szar az egész???
2011 március 24. | Szerző: Koralp
Ma ismét elkönyvelhettem, ill. bocsánat már tegnap, hogy valószínűleg újfent a kukába landolhatott 4 leadott önéletrajzom, ráadásul az egyiket kézzel kellett megírnom…hááát jó nagy Isten csapás volt számomra…pedig olyan jó kis állás lett volna…a munkaleírásban szerepelt, hogy gazdasági, adminisztratív ügyeket kellene végezni, mellette pedig az újságkészítés folyamatában részt venni…az első fele tanult szakmám, a másikban pedig 3 évig melóztam, és nagyon szerettem…Úgyhogy most nem azért volt deja vum, mert elfogyott a söröm, hanem hogy úgy néz ki már megint sikertelenül pályáztam…valahogy azonban most nem kerültem magam alá, max. csak a gyerekeimet sajnálom, hogy az apjuk ilyen lúzer, és még ahhoz is csóró vagyok, hogy valami jó kis kirándulást beígérjek…ez van…
Ennek ellenére szép napom volt…már korán reggel (nekem az volt a fél 8-as ébresztés, főleg, hogy hajnal 3-4 között sikerült elaludnom) kedvesem ébresztett, sajnos csak telón keresztül…de akármennyire álmos is tudok lenni, imádom ezeket az ébresztéseket…
Nőnap estéjére iszonyatosan magam alá kerültem, elsősorban azért mert ismét nem jött össze egy meló, amiben nagyon de nagyon bizakodtam, aztán az ex is megörvendeztetett egy igencsak lélekromboló-gyalázkodó levéllel, és még attól is elszállt az agyam, hogy sem a legjobb barátnőm, sem a gyerekeim anyja nem reagált még egy rohadt köszönömmel sem a nőnapi üdvözletemre…aztán mindezek hatására leittam magam, és egy régóta húzódó vacillálásomra tettem pontot, hogy így én ebben a helyzetben nem lehetek annyira önző, hogy egy kétgyerekes családanyát kiszakítsak a házasságából…szerelmemet ezzel a döntésemmel meggyilkoltam, olyan közös álmunkat rúgtam fel, amiben Ő teljes szívvel hitt…Tudom, hogy gyilkos döntés volt, de saját magamnak is…A legelső reagálása az volt, hogy így Ő meg a szerelmünket nem tudja vállalni, de maradjunk meg egymás számára a szó nemes értelmében barátok, akik továbbra is számíthatnak egymásra, tudnak egymásról, és pár napig ebben a se Veled, se Nélküled állapotban leledztünk –ekkor kezdtem el írni a hajónaplómat-…szenvedtünk mindketten, lázálom volt mindkettőnk részéről…aztán ráébredtünk, hogy ez így nem fog menni, és meghozta a legkeményebb döntést, akkor még most szakítsunk, most fejezzünk be minden érintkezési formát, annak ellenére, hogy az érzések, a vágyak semmit nem változtak, csitultak…no itt meg a pokol kezdődött…nem volt köpködés, anyázás, egyszerűen csak halkan meggyilkoltuk egymást a döntéseinkkel…mintha a szemem láttára ugrott volna ki a 10.-ről, úgy, hogy még azt mondja: SZERETLEK…és én nyúlnék utána, de kicsúszik a kezeim közül….
No ekkor indult be az igazi májedzés…este láttam ahogy feljön a neve a skypeon…de még erős voltam, tiszteletben tartottam a döntését…amúgy sem az a nyomulós fickó vagyok aki nem ért a szóból, aki térdre borul, eljátssza a hős amorózót, és mindent megtesz azért, hogy visszahódítsa az elvesztett kedvesét….arra, ott van azaz időszak amikor lehetőségünk van, hogy megtartsuk…aztán eljött a másnap…eredetileg úgy volt, hogy ezt az éjszakát együtt fogjuk tölteni mert egy két napos továbbképzésre kellett mennie, és hogy most fogom bemutatni a gyermekeimet neki…ez kegyetlen érzés volt, ez a tudat teljesen kikészített…
Egésznap hülye pótcselekvésekkel próbáltam elhessegetni a gondolataimat, egy ingyenes társkeresőn idegen nőknek tettem a szépet, este épp az egyikkel beszélgettem skypeon amikor ismét látom, hogy Ő is online…ismét előkerült a boros pohár, és én hallgattam, csendben ahogy egy totál idegen nő meséli a problémáját, életét…az a típus aki azt mondja, hogy Ő nem adja ki a titkait senkinek, de ha okosan /vagy bután???/ hallgatsz akkor egy fél óra után mindent tudsz róla, úgy hogy igazán nem is akarod…és még én, ebben a helyzetben, még ÉN próbáltam vigasztalni, tanácsokkal ellátni…én egy ilyen barom vagyok…aztán elköszönt…és én a következőt írtam a kedvesemnek: Szia! Elkövettem azt a hibát, hogy nem töröltelek első felindultságomban, és most bevallom, hogy megint piás vagyok és gyenge…és nem tudom megállni, hogy ne írjak….nem tudom mit kérdezzek, nem tudom, hogy mit írjál, csak hiányzott az, hogy írhassak…legyél Te az erős, és törölj most Te…
Így találtunk ismét vissza, napról napra, egyre közelebb…igazából egyikőnk sem tudja mit hoz a jövő, én továbbra is ilyen kilátásokkal reménytelennek látok mindent, de most a szerelmünkre bíztunk mindent…majd az eldönti, mire lesz elég erős, vagy ellenkezőleg, mire nem lesz elég erős…egyet viszont nagyon bebizonyított, hogy most még lélegezni sem tudunk egymás nélkül…ez képtelenség…
Valójában én nem is erről akartam írni…ez annyira szirupos, ömlengős…semmi nihil, semmi SZAR AZ EGÉSZ…mondjuk ennek ellenére az 😉
Visszakanyarodva az eredeti gondolatomhoz…igen, Ő ébresztett…édesen, kedvesen…de aztán gyorsan el is köszönt…én meg szépen visszaaludtam…és ahogy ismét felébredve, bekapcsoltam a gépet, első lépésként ide lépve be…tegnapi blogomban említettem egy jó „írót”, aki megfogott az írásaival, és láttam, hogy ott szerepel a legfrissebb blogbejegyzések között…nos egyből katt rá…egyre jobban magával ragad a stílusa…és ezután léptem be a saját blogomba…és mit hoz a sors????? Ő írt nekem….nem említettem, hogy én írtam neki egy pár sort, aminek a lényege talán annyi, hogy csipázom a stílusát, a személyiségét, de nem láttam viszont az üzenőfalán…és most nem tudom, hogy ez rejtve maradt, és azért, vagy egyszerűen Ő is ill. Te is olvasod a blogomat, és csak egyszerűen reagáltál??????? Tényleg nem tudom, de mindenesetre „ma” is írtam egy pár sort, és ezt is totál homály övezi….
Ma különben egész nap szinte blogokat olvastam, és rájöttem, nem is olyan SZAR AZ EGÉSZ….
Életérzés, avagy egy szeletke a múlt bugyrából
2011 március 23. | Szerző: Koralp
Tegnap éjszaka egy környékén, tehát szinte ugyanebben az időben küldtem el újabb blogbejegyzésemet…aztán jól eső érzéssel konstatáltam, hogy a legfrissebbek között megjelent az írásom…az eggyel korábbiba belekukkantottam…egyszerűen kíváncsi voltam ki írhatott e késői órában, és vajon mit…a blog címe csókvírus volt….és megfogott, magával ragadott…talán nem sok közös hasonlóságot fedeznék fel kettőnkben, de mégis átjött egy életérzés, egy fajta önálló stílus…
Miért említem meg???? Mert kotorásztam a régi írásaim között, és a következő írásomra bukkantam rá, amit szerintem 1999. augusztus 20-21.-én írhattam…és az a döbbenetes, hogy ezt mai is írhattam volna…no ez az a bizonyos életérzés, ami végig kíséri az életemet…
PARAINÉZIS! –Nem összetévesztendő a paralízissel…
Gyűlölök pezsgőt bontani de most erős késztetést éreztem, hogy végre felbontsam, hisz ennél ünnepibb alkalomra hova várnék…Évek óta majd-majd, majd ha valami különleges alkalom lesz rá, aztán ez a kibaszott tűzijáték, meg egy napok óta visszajáró dallam
„két év telt el azóta, nem is hallottam se hírét, sem nevét”
és arra az elhatározásra juttatott hogy ennél megfelelőbb pillanat nem nagyon lesz….meg különben is más pia nincs…
Azért ezek a rohadt amcsik ha máshoz nem a designhoz frankóul értenek…vagy a spanyolok…ugyanis a palackra az van ráírva: Kiváló minőségű borból készült…Amerika egyik legkedveltebb pezsgője. Gyártja Spanyolország…
Szóval maga a csomagolás megfogott, már a dugó nagyon dzsesszi, a parafa olyan mint egy atomfelhő, tetején meg egy fémkupak, a drótokkal, /azt hiszem ilyennek képzelem el, egyáltalán ha el tudom képzelni a női spirált/ és csak együtt lehet kihúzni az üvegből, nem úgy mint a snassz magyarokét. Úgyis közelítettem mint egy időzített bombához, aztán amikor nagy nehezen rájöttem, hogy ezt csak együtt lehet kihúzni, lett is nagy hű-ha…Halk pakk-anás, szárazjég jellegű füst –gondoltam is mindjárt jön a szokásos Mit kívánsz kis gazdám?- Ehelyett kifutott a pezsgő…hááát igen, gondoltam ez Amerika, és káromkodva feltöröltem az asztalról…
„Még ha a legjobb szándék is vezet, hibát azért elkövethetek, neeem????
Miért van oly sok gond velem?????? (Mert hülye vagyok????)”
Igen, megint a kis kazettám hallgatom, kitalálhattad volna!!! Mellesleg finom ez a pezsgő,érdemes volt vele várni…Kurvára egyedül érzem magam, és ilyenkor még soha, senki ebben a kibaszott életben nem volt mellettem…
„Én nem mint hogy ha félnék, de már soha se vártam,
nem is hat rám már semmi mozdulat….Így alakult…”
Az Lgt-nek van egy jó dala erről, csak a vége jut most eszembe…
„Akkor kell, hogy szeress engem…”
És csak szól a zene…és ez nem a Twean Peaks….
„Gyere át a tengeren…fázom….eltűnt barátok egyre távolabb, igazán senki sem maradt…”
Tudod barátom van még egy új dal, ami szintén el lett találva:
„Ki mondja meg, vajon meddig lehet,
hogy mindennap, mindenhol erős legyek…”
Belegondoltál már abba, hogy nekünk a nap 24 órájában mindenütt, a munkahelyen jó (erős) dolgozók, otthon jó apák, társak, az utcán kedves, udvarias, az ágyban jó szeretők legyünk…és még sorolhatnám, de ebbe a mély iszapba (amiben most fetrengek) soha senki nem fekszik be mellénk, csak úgy szolidaritásból…és amikor az embernek elfogy az „ereje”, nincs kedve a jópofikázáshoz, akkor vagy elhagyják az első pillanatban, vagy a legnagyobb bunkónak kiáltják ki, sőt van úgy, hogy egyszerre mindkettő bejátszik…mellesleg egészségedre!!!!!
„Én már csak menekülök, már nem tudok mit mondani”
Az a baj, hogy amikor még nem menekültem, akkor sem tudtam mit mondani, eladni magam…
Úgyhogy prosztata, igyunk!!!!
„Úgy vártam az érkezőt, aki a lelkem lépi át”…
Olyan jó lenne megfejteni, hol basztuk el???? Vagy már a születés pillanatában ez volt megírva????? Akkor meg mit kapálódzunk???? Ha a lelkemnek farka lenne, leszopnám magam…és vigyorgok, csak az a baj, hogy így is érzek…és mégis e gondolatok nélkül is nagyképűnek, beképzeltnek tartanak…röhej…nem tudom magam hová tenni, és ők sem tudnak hová sorolni…
Miért van az úgy, hogy ilyenkor mindig rám tör az, hogy olyan jó lenne elmenni…persze vigasztalhatnám magam azzal, hogy el tudnék menni, de nem akarok…egy sánta aki részegen akarja bejárni a várost…azt hiszem ez egy komplexus lehet…nem tudom mi az, de jól hangzik…valami olyan lehet ez, hogy sokáig mindent rá tudtam fogni a lábamra (pl. ifjúsági „diliosztály” –kisebbségi komplexus…milyen jó kis csajjal összejöttem ott is a francba) de mára már ez a ments váram sem maradt, mert én több vagyok mint „ezek”…Csak még ezt nem merik bevallani maguknak, mert akkor ők mennének az „ifjúsági osztályra”…pedig már nincs is, mert megszűnt….CUMI….
„A végén még fájnál”…EX!!!!!
Visszaolvasva másnap, azt hiszem ennél többet nem lehet megfogalmazni…talán ez volt az a pillanat amikor a művészet kiteljesedett…vagy be??? Más egyből azt kérdezné, mi abban a művészet, ha 1-2 értelmetlen vagy triviális mondatot becsempészünk????
Háát az, hogy ÉLÜNK, az a legnagyobb művészet, hogy élni tudunk abban ami körbevesz…
Különben minden megközelítés kérdése…vegyük egyből a mai napot, hogy milyen különleges…ma már háromszor szartam, és itt bújkál a 4. lehetősége is…azt mondják az lenne az egészséges, ha minden főétkezésünk után székletünk lenne….azt hiszem ahhoz picsa kellene…persze ez még mindig jobb, mert vannak emberek akiknek új nyelvre lenne szükségük…de mint mondottam minden megközelítés kérdése…lehet, hogy semmi közöm az egészséghez, csupán csak egy snassz mezei 1 napos gyors lefolyású hasmenésről van szó, de hagy közelítsek már olyan irányból ehhez a kényes témához, amely a belső lelkivilágom épüléséhez vezethet, ahogy én szeretném, ahogy nekem jó!!!!!!!!!!!
Magamról…
2011 március 22. | Szerző: Koralp
Eltűntem egy pár napra, mert próbáltam rendezni soraimat, alkohol nélkül élni, aludni…kusza, szétszórt gondolataimat célirányosan összeterelni…Szeretnék most egy kicsit magamról írni, önmagamat elemezni, hogy valójában mi vitt végre azon elhatározásom felé, hogy írjak, és főleg ezt még nyilvánosság elé is hozzam….talán mindig is létezett bennem egy átlagosnál nagyobb exhibicionista jellemvonás, bár én ezt inkább érzem annak, hogy mindig is szerettem gondolatokat közvetíteni, mint szimplán magamutogatásnak….És amikor az ember magára marad, mert az élete úgy alakul, akkor valahol próbál ebből kitörni, valami kapaszkodót találni…Nekem ez az írás…
„Gondolkozz rajta, hogy a világról elmondott szó
Nem mindig jó,
Elég lenne egy őszinte szó…”
Igen, minden máz nélkül, csak gondolatokról, érzésekről…Az elmúlt rövid idő alatt több mint 450-an nézték meg irományomat / az már más kérdés-e, hogy olvasták-e, tetszett-e, mert visszajelzést nem kaptam egyet sem/…és én hiszek abban, hogy még ha csak egy mondat, egy gondolatsorom vagy életszituációm „gazdára lelt” valakiben, már megérte megosztani…
’97-ben voltam már egy ilyen hasonló nehéz időszakomban…akkor még nem volt net, és az ember 14 évvel fiatalabban megengedhette az a luxust, hogy elvonuljon mint egy remete…akkor sem önként vállalt száműzetés volt….emlékszem közel ¾ éves szakállam volt, letudtam a melót, aztán be a szobám birodalmába, a jó meleg, biztonságot adó kuckómba…emberundorom volt, és csak egyetlen egy menekülési lehetőség volt az írás…javarészt ezek az írások már a sok költözésben elvesztek, de azaz átkozott érzés, a kegyetlen magány azóta is itt él bennem…Úgyhogy ez lehet felkérés is, aki hasonló cipőben él, vagy bármi más okból kifolyólag nyugodtan küldheti a palackpostáját, hogy stílszerű legyek …
Akkor most még befejezésül, távirati stílusban pár mondat önmagamról….45 éves vagyok, és nem „Kisspistának” hívnak, van két pici leányom, sajnos nem velük élek már több mint két éve…Átkozottul hiányoznak….két hetente találkozunk, mivel 30 km-re élünk egymástól, naponta beszélek velük telón, de semmi nem kárpótolja a napi kis rituálékat, ölelést…lassan egy éve nem találok melót, ez meg totál kikészít…./úgyhogy aki tud valami melót, vagy adakozni szeretne, az mindenképpen vegye fel a kapcsolatot velem 🙂 /Ja és még annyit mindenképpen szeretnék, hogy születésem óta mozgásszervi problémám van…Beeezony!!!!!!!! Nem azért, hogy valamit is számítana, hisz semelyik párkapcsolatomban sem hozódott fel még említési szinten sem, hisz arról sem beszélünk ha valaki szemüveges, vagy épp mondjuk cukros, és inzulinoznia kell magát, annyira természetesként kezelem ezt az állapotot!!!!!!!!!
10 óra, 57 perc
2011 március 16. | Szerző: Koralp
Talán hétfő, de az biztos, hogy a mobil 10 óra 57 percet mutat…Kedvesem hogyan akarod velük tartani a kapcsolatot, amikor már velem sem tartod??????Mert a napi jó éjt sms az nem kapcsolattartás…Tudom, hogy egyszer kierőszakoltam belőled ezt, hogy szeresd a gyerekeimet…megvan még az sms:”Életem legszebb szerelmi vallomása: az ember amikor feladja, akkor haldoklik…én a gyerekeimet nyugodtabb szívvel hagynám Rád mint az anyjukra, mert a lelkemet, a gondolataimat csak BENNED látnám folytatásként…Ugye tudod mennyire szeretlek…” ezt írtam 2011.02.12.-én 03.48 perckor…és mégis kevés volt…
14 óra, 32 perc…folyamatosan itt ülök a gép előtt, és durván 4 órája csak ennyit tudtam írni…folyamatosan jár az agyam, csak hát a fájdalmat nem lehet leírni, kiírni, kihányni, kialudni…ezzel nem lehet semmit kezdeni…hajnal óta megint nem ittam semmit…és most megszívatom magamat, mert az utolsó üveg borom bontottam fel…azt hittem, hogy rendesen feltöltöttem a raktáram, de vagy elszámoltam magam, vagy többet iszom mint ahogy kalkuláltam…pedig holnap ünnep lesz (valakinek biztos) és zárva lesz minden…azt hiszem holnap a poklok poklát fogom járni….mert ma még nem….kac-kac-kac…már megint cinikus vagyok…
Megint elővettem a Las Vegas végállomás című filmet…tudod ebben a filmben az fogott meg, hogy Ben a főszereplő /Nicolas Cage/ ugyanazt az önpusztítást végezte az alkohollal, mint én a szerelemmel…Azt hittem világéletemben, hogy nekem is lesz majd egy Sera-m, egy kurvám, aki megtanít arra, hogy hogyan kell szeretni, élni vagy legalább mellettem kitartani…De rá kellett ébrednem, hogy nekem még egy „kurvám” sincs…és én totál egyedül fogok beledögleni a szerelembe, mert enélkül képtelen vagyok élni…
Amikor először fizetett 500 dollárt, és felment Benhez, és a következő párbeszéd zajlott le, miközben a csaj sikertelenül próbált “Cusztóskodni”:
-Akarsz most dugni?
-Innál most előtte valamit, talán Tequilát???
-Akármit…/ és másodszorra is nekifut, hogy a pénzért nyújtson szolgáltatást/
-OK.OK…oké.
-Most mi a baj, túl sokat ittál, azért????
– ENGEM EBBŐL SEMMI NEM ÉRDEKEL…TUDOM, LEJÁRT AZ IDŐM…ADHATOK MÉG TÖBB PÉNZT…IHATSZ…IHATSZ AMENNYIT CSAK AKARSZ….CSAK MARADJ ITT…CSAK EZT, CSAK EZT AKAROM…BESZÉLGETNI VAGY HALLGATNI…CSAK MARADJ
„Csak” ennyire szerettelek, csak ennyire kapaszkodtam beléd…és Te most azt írtad utoljára, hogy mindig nyitva áll előttem az ajtód…semmi ellen nem tiltakoztam, de ez ellen igen…ismerhetsz, hogy soha nem mentem senkihez „telesírni a mű vagy márvány járólapját”,mert érzi az ember, hogy már felesleges személy…vagy inkább nem kívánatos…
Én senkinek nem akarok gondot okozni az életében a személyemmel, így Neked sem szeretnék…
Te viszont tényleg bármikor hívhatsz, kereshetsz, mert ismersz…tudod jól, hogy bármiben, bármikor számíthatsz rám…ha csak azért,mert nincs kinek elmondanod, hogy elsóztad a levest, hát azért…
Ez nem egy levél, és főleg egy búcsúlevél…csupán egy hajótörött napló…ebben nincsenek kérdések, nincsen vádaskodás…nem arról szól, hogy adj egy utolsó esélyt, hogy szeress…vagy, hogy én mennyire szeretlek…csupán csak valamibe kapaszkodni próbálok, hogy elviselhessem a hiányodat…arról szól, hogy ha soha nem is fogom feldolgozni, de a magam erejéből próbálom tiszteletben tartani a döntésedet…és hogy úgy éreztem ezt még megoszthatom Veled, ennyivel még én is tartozom ezért a kapcsolatért, mint ahogy Benned is volt annyi erő, hogy leírd: Ezért most felvállalom, hogy azt a bizonyos kést magunkba vágom azon a bizonyos oltáron… és ebből érted, hogy milyen döntésre jutottam, nem kell megmagyaráznom..
Nekünk tényleg felesleges lenne bármit is megmagyarázni, és főleg hazudni…
Szerelmem iszonyatosan félek, de ELKEZDŐDÖTT…
18 óra 51 perc
2011 március 16. | Szerző: Koralp
18 óra 51 perc…nem rég kaptam egy smst ismét Tőled, amiben ez volt…hiányzol…ez kegyetlen, nem rég mit írtam???? 16 óra 11 perc…Hiányzol…Most először mertem ezt kimondani, először mertem szembesíteni magamat ezzel az érzéssel…annyira egyre gondolunk, és mégis már mint két idegen, mintha kötelességből levezetne…nem merünk szólni egymáshoz, nem tudjuk mit kellene mondani…és kialakul ez a köztes állapot…
3 óra 54 perc…nincs ennek a telefonnak az akkujának semmi baja…mindig ezen nézem az időt, legalább egyúttal megnézem a fotódat…szeretem ezt a képet rólad…legalább ez egy közös szép emlék, amikor még hittünk, amikor még boldogok voltunk…és ha lemerül, akkor nincs miért töltőre tennem…nem tudok aludni…esküszöm megpróbáltam aludni, több órája nem inni…és igazából nem tudnám megmondani, hogy aludtam-e, vagy csak volt egy mélyebb szakasz amikor úgymond nem voltam éber…de most muszáj innom, lehetőleg valami ütőset…fizikai fájdalmaim vannak, most értem el ahhoz a józan pillanatomhoz, hogy amikor rád gondolok a gyomrom összeugrik, mert világos tudattal felfogom, hogy örökre elveszítettelek…most iszonyúan szenvedek, remélem Te vagy annyira bátor, és erős, hogy kevésbé kaparod a falat…más ezt ha olvasná akkor azt mondaná, hogy mekkora önsajnálat lakozik bennem, de Te tudod, hogy most először nincs bennem az, először az életemben „jó kis itókák hatására művészi szintre emelem az önsajnálatomat, azt, hogy szeretem magamat”…először félek az életemben, mert összezárult minden a fejem felett…és tudom, ha megnyomom azt a gombot, hogy küldés akkor az utolsó szálat is elvágom a külvilággal, amit még a Te személyed jelentett…Te tudod egyedül, mert ismersz, hogy miért csinálom ezt…Te tudod, hogy nem sajnáltatni akarom magamat, nem visszasírni, nem zsarolni, nem zaklatni akarlak…hanem eltaszítani…mert szeretlek… Te részese voltál aug. 20.-ától is egy szakításomban, és van összehasonlítási alapod, hogy az ehhez képest babazsúr volt…mert ha fájt is, de dolgozott bennem az élni akarás, a túlélési ösztön…/lásd, hogy jelentkeztem a travira, és esélyt adtam, hogy ismerkedjem/ és ha ez valahol még romokban is fellelhető, de már én magam ölöm meg azért, hogy belefáradtam abba, hogy igazán abban a dalomban az a bizonyos „esély” soha nem is létezett…ezzel Te is tisztában vagy…ezért tartod magad gyengének, gyávának, amiért valójában nem tudlak kárhoztatni, mert természetes dolog, hogy a két gyermeked és a saját életedet nézed, mint ezt a hülye “kisspistát”…tényleg nem haragszom, és nem csökkent ezáltal a csodálatom…Te mindent megpróbáltál, Te tényleg szeretsz…de már most úgy érzem amit csinálsz az csupán lelkiismeret furdalásból ered…pedig ne legyen, mert Te csak „élni”, túlélni akarsz…
Te megértetted, hogy ott abban a pillanatban én mást nem mondhattam Neked, megértetted, hogy mennyire szeretlek…csak azt nem, hogy valójában nekem mennyire lenne szükségem Rád…”És én hittem és hiszek abban, hogy ezek a dolgok realizálódtak volna és képesek lettünk volna mindezt túlélni.” Kedvesem Te már nem hittél nekem…Te nem értetted meg, hogy amikor egy ember életében minden összejön, amikor összecsapnak a feje felett a hullámok akkor szükség van a kinyújtott kézre…és Te ellöktél magadtól, mert már nem akartál hinni, már csak önmagadnak bizonygattad mennyire szeretsz…és ezért érzem azt, hogy már csak levezetünk, hogy még érzel irántam egy felelősséget, de arra vágysz valójában, hogy ÉN szüntessem meg ezt a köztes állapotot…és mivel ismersz, tudod, hogy én ezt a kedvedért meg is teszem…
Mire gondolok???? Azt kéred, hogy szeretnéd tartani a kapcsolatot a gyerekeimmel, ha megengedem, és majd alkalom adtán velük, és velem is találkozni szeretnél….Szerelmem ugye Te most ezt nem gondolod komolyan???????? Hogyan fogunk mi az egymás szemébe nézni, mit fogunk mi mondani egymásnak???? Ha azt írod, hogy szeretsz, a minden vagyok, hiányzok, de valójában lemondtál rólam, már nem engeded, hogy szeresselek, már semmit nem tudok az életedről, már semmit nem tudunk mondani, már megint csak egy újabb kérésednek kelljek, hogy megfeleljek…Aug. 28.-án 8 nappal megismerkedésünk után azt kérted, hogy értsem meg, hogy Te kiszállsz az életemből mert úgy érzed, hogy csak egy eszköznek érzed magad…aztán másnap azt írtad, hogy szükségünk van egymásra…aztán volt amikor azt kérted, hogy utoljára még álljak fel…most arra kérsz, hogy „Te pedig kérlek gondold ezt át és ha érzel magadban annyi erőt, hogy elfogadj így, akkor kérlek jelezz felém és akkor találkozzunk…” És legközelebb már azt kérnéd, hogy Te ebben az önpusztításomban nem tudsz részt venni????????? Már töröltelek a skype partner listámról /mennyire hülyén hangzik/ mert egyszerűen képtelen vagyok arra, hogy lássam, hogy felbukkan a neved, és ne írjak…de miről édes cicám???? Hogy már nem szeretlek???? Hogy már valójában nem akarok beledögleni a hiányodba????? Vagy arról, hogy most már nyugodtan jöhetsz, mert nem érint meg a személyed, már nem kívánlak úgy mint még soha senkit sem????????
A gyerekeimnek is mit mondjak????? Ma is, ill. tegnap este az anyjuk ismét meggyilkolt…TEGNAP ÜZENTE a gyerekek által, hogy szombaton suli…ezt még véletlenül sem tudta volna közölni a múlt héten, hogy esetleg elhozhassam a gyerekeimet, vagy hogy most ne megint az legyen, hogy én csak 3 hetente vagyok kíváncsi a gyerekeimre…mert így a hétvége most kiesik…de eddig legalább ott voltál, megnyugtattál, hogy kicsim majd fog ez rendeződni…most már ezt is kénytelen leszek egyedül lenyelni, mert nehogy azt hidd, hogy ezt, hogy mi már nem vagyunk együtt J. nem fogja megtudni, és nem fogja könyörtelenül kihasználni…..de nem érdekel, törölje belém az aki akarja a sáros cipőjét….
16 óra 11 perc
2011 március 16. | Szerző: Koralp
16 óra 11 perc…Hiányzol…Most először mertem ezt kimondani, először mertem szembesíteni magamat ezzel az érzéssel…anyám elment a barátját meglátogatni…már tényleg annyira vicces ez az egész…én meg itt ülök kábatagon és lesek ki a fejemből…életemben először csak idebentről nézem, hogy milyen szép idő lehet odakint…tényleg elgondolkoztam azon vajon Neked hogyan telt a napod???? Hogy kihasználva ezt a szép időt már esetleg a kertben tevékenykedsz, vagy kocsiba ültetek és kirándultatok egyet…hogy végre elmúlt már köztetek a színjátszás, és próbáltok visszatalálni egymáshoz…mert ha valóban érezte a férjed azt, hogy van valakid, akkor azt is éreznie kell, hogy már nincs…
Én már nem akarok sehová visszatalálni…az a legszörnyűbb, hogy amikor felriadok a kábulatomból, és újra keresem a kábulatot, hogy valóban már nem várok semmit…ennél kegyetlenebb érzés nincs…
Ezt a levelet még február 9.-én írtam egy régi kedves Barátnőmnek…
> Lassan fél éve ismerjük egymást, és soha senkitől nem kaptam még ennyit mint tőle….érted????? Ember nem kaphat többet, mint amit én kapok tőle…Most is csak azt írhatom amit múltkori levelemben, sőt csak hatványozva: és nap mint nap azóta azt érzem, kapok, hogy először az életemben többet kapok mint amit adni tudok…és nem tudok ezzel az érzéssel mit kezdeni…érted????? Ez annyira új nekem, hogy nem tudom mit kell csinálnom, nem tudom mit kell reagálnom, ha figyelnek rám, ha dicsérnek, ha szeretnek, ha simogatják a lelkemet.
> Szerelmemen kívűl az elmúlt fél évben szinte nem tudtam senkihez szólni, senkinek nem tudtam elmondani a gondjaimat, vagy akár az örömömet…és azt hiszem ezen a tényen meg nekem kell elgondolkoznom, hogy a tények azt sugallják valamit nagyon szarul csinálok az életben!!!!
> Jelenleg most ott tartok, hogy gyakorlatilag anyám tart el, ha valami történne vele, én éhen döglenék! Lassan egy éve nem találok munkahelyet…
> Egyszerűen kilátástalannak látom az életemet…Szerelmemmel kapcsolatosan is hogyan gondoljak a távolabbi jövőnkre ha még magamat sem tudom eltartani, nem beszélve más egyéb gondokról…sokszor felvetődik bennem azaz érzés van-e jogom ahhoz, hogy kiszakítsam abból a meleg, biztonságot jelentő akolból amit úgy hívnak családi fészek…de legalább van egy biztos pontom amit az ő személye biztosít, hogy tényleg szeret, minden téren támogat, a helyzetünkből adódó nehézségek ellenére kitartunk egymás mellett, és talán egyszer még megérem a jövő nyarat, hogy lehetőség nyíljon arra, hogy együtt élhessünk!!!!
>Barátosném! Azt hiszem normális, emberi dolgokra vágyom!!! Szeretnék békében, biztonságban élni egy szerető ember mellett, szeretnék esténként úgy lefeküdni, hogy halljam a párom szuszogását ahogy elalszik mellettem…szeretnék dolgozni, hogy anyagilag független legyek, és hogy emberek között lehessek, mert lassan becsavarodom itthon a 4 fal között, hogy egyetlen egy lehetőségem van a kapcsolattartásra, az internet!
Nem akarok cinikus lenni, de tényleg megmosolyogtató ez a levélrészlet…
21 óra 30 perc
2011 március 16. | Szerző: Koralp
21 óra, 30 perc…nemrég kezdtem meg a mai napon a 3. üveg bort…és nem üt ki…azt hiszem ez félelmetes…lehet, hogy valahol elbasztam???? lehet, hogy már inni sem tudok???? de miért??? miért nem tudok ájulásig inni???? bár az ébredések a legkeményebbek…elalszom, bocsánat nagyképüsködöm, beájulok, és a legváratlanabb időpontban felriadok…és ráeszmélek, már nem vagy velem…mi szakítottunk…örökre…19.40.kor küldtél egy smst…kedves gesztus volt tőled…elgondolkoztam, vajon miért????? kedd óta először köszöntél el???? miért????? mi szükséged volt rá???? jelezni akartad, hogy gondolsz rám /az elmúlt napokban meg nem????/, vagy csak hiányzott, vagy megszokásból….vagy csak egyszerűen sajnálatból????? Nem keresek semmilyen mögöttes szándékot, nem kapaszkodom hiú reményekbe, csak tényleg nem értem ezt az smst…Tegnap még ha nem erőszakolom ki belőled a végső búcsút, akkor szerdáig nem jelentkeztél volna….no mindegy, erre már nem fogok választ kapni, mert már soha nem fogok kérdezni, kérni…no drága kis hajónaplóm, most bezárlak egy kis időre, elmegyek inni…illetve bocsánat, nem megyek én sehová, hanem elkezdek inni…céltudatosan….ájulásig….
A neten pont 9 óra…ami azt jelenti, hogy a Te időd szerint 8. 56….lehet, hogy a nagy időkülönbség miatt alakult így az életünk…nem tudom…csak egyet, hogy elfáradtam, belefáradtam…az öngyilkossághoz gyáva vagyok, az élni akaráshoz meg már túl gyenge…már megint csak iszom, cigizem, a könnyeim folynak és újra végig pörgettem az életem…ez maradt…ez a hajónapló, amit hamarosan be fogok zárni előtted, mert már olyan részek következnek amik nem Rád fognak tartozni…
A reggeli alkohol megint iszonyatosan nagyot üt rajtam, és mégis soha nem voltak még ennyire tiszták a gondolataim…tudom azt, hogy mennyire a céltudatosság vezérelte az életemet, hogy Veled kapcsolatban is a céltudatosság és a szeretet….igen, a szeretet, az önző szerelmen túl, örökké a szeretet….hisz értem én, hogy miért tört össze benned most valami…most először értetted meg, hogy mennyire szeretlek, és hogy mennyire óvlak….valójában Te ezzel az érzéssel nem tudtál mit kezdeni…hogy először ráébredtél a tudatára…először döbbentél rá, én miről beszélek….és azt is tudod, hogy nem én adtam fel, hanem Te, és ezért nem tudsz már velem mit kezdeni….de én meg azt tudom, hogy Te mit érzel…hogy majd megint eljön az a pillanat amikor nem tudsz kitérni a férjed elől, és Nektek szexuális kapcsolatot kell létesíteni…és most már nem tudod még arra sem fogni, hogy ezt a kapcsolatunkért teszed…és ez az érzés fog elkísérni egész életedben, ez az örök meghunyászkodás…ismerlek szerelmem…soha nem tudnálak bántani, csak már meg sem tudlak óvni,mert már elengedted a kezem…mert ráébredtél a valóságra, arra amire örökké fel akartam hívni a figyelmedet….
Ismersz, és tudod azt is, hogy ha ezt Neked elküldöm, akkor én ezzel mit akartam…hogy mindent felégetek magam körül, hogy nem adom meg senkinek azt az esélyt, hogy sajnálni merjen…Tudom azt, hogy a legkegyetlenebb ember vagyok a világon, mert így cselekszem, így cselekedtem örökké…soha senkinek nem adom meg az esélyt a kis kapura…Te voltál az egyetlen akinek azt mondtam, hogy szükségem van Rád, vagy éppen azt, hogy könyörgöm ne hagyj el….és nem bántam meg, mert a legcsodálatosabb embernek mondtam…
Nem akarlak kísérteni, nem akarom, hogy ott legyek az életedben mint ellenpólus, hogy nap mint nap emlékeztesselek valamire…akár egy szép pillanatra, akár az életedre…és már én sem akarom, hogy Te emlékeztess az elbaszott életemre…arra, hogy minden téren megbuktam, elbuktam…hogy 45 évesen nincsenek barátaim, hogy „semmit nem tudok felmutatni”, hogy nincs egy munkahelyem…hogy az a szerelem/szeretet amit adni tudok, amint az ábra is mutatja kurvára de kurvára kevés….és Te magad írtad le, hogy nem lesz újabb esély, mert Nálad senki nem fog jobban szeretni…igen, tényleg így van…Te voltál az utolsó esély…és kevésnek bizonyultam, ismét megbuktam….nincs miről beszélni…nincs mit szépíteni….
13 óra 16 perc…Na így kell ezt csinálni…tudok én ha akarok…ismét sikerült beájulásig kiütnöm magam….folytatni kellene…
Te vajon mit csinálsz???? Hogy telnek a napjaid???? Mibe kapaszkodsz????
Meghívó
2011 március 30. | Szerző: Koralp
Üdv!
Ha valaki magára ismer, és dél környékén olvasta blogomat…nos azt meghívom egy italra….nem vicc….akár személyesen, akár virtuálisan…ugyanis elérte a nézettségem a bűvös 1000-es számot!!!!!
Lehet, hogy ez bagatell mások blogjához képest, de soha nem érdekelt a “mások” kertje, háza, autója, vagyona…nekem saját magam által felállított mércém van, és most van bennem egy pici mosoly, elégedettség….főleg ha azt nézem, hogy több mint 3 évig dolgoztam egy kisvárosi könyvtárban, és igencsak örültünk volna ha két hét alatt ennyi látogató lett volna…
Szép napot…és várom a jelentkezőt;)
Oldal ajánlása emailben
X