Készülődés…Befejező rész
2020 december 16. | Szerző: Koralp
Háát lassan elérkeztem a Készülődés posztom befejezéséhez, és ezzel párhuzamosan a blogom lezárásához is…tudom, van még 1-2 hiány pótlásom, de aztán majd egy nap elnyel az óceán…Olyan megnyugvással teli minden, ahogy helyre kerül minden és főleg mindenki…
A 20 stáció…XIX. A kezdet és a vég…
2020 december 14. | Szerző: Koralp
…A 20 stáció olyan dalokból lett összeválogatva, amik egy-egy fontos állomásai, és az ehhez párosuló érzései voltak az életemnek -bár így is rengeteg zeneszám maradt ki- és mindenképpen terveztem az Óceán-t a végére, mert ez a dal talán az egyik legfontosabb az életemben…és az élet egészen más apropójából kétszer is felkerült a blogomba, mint ahogy a Scorpions Still loving you dala is…
A 80′-as évek elején egy újságcikkből értesültem, hogy egy kocsmai verekedés során életét vesztette egyetlen barátom, kinek temetésén szólalt meg a Scorpions kesernyés dallamai, majd közel 40 évre kérte kedvesem, hogy búcsúztatására összeállított CD-jére ugyanezt a dalt is vegyem fel neki…
Nem gondoltam volna soha, hogy az élet ilyen rendező elv lesz, hisz utolsó üzenetemben Babykémnek, most meg nemrég vettek végső búcsút Fecótól, hogy az Óceán dal ilyen meghatározó dalává nője ki magát blogomban…de ezt a dalt akkor is kisajátítom, mert e két dal fog szólni az utolsó utam során…
Készülődés III. rész…Babyke, a távasszonyom…
2020 december 11. | Szerző: Koralp
Lassan két hete, hogy egy betűt is képtelen vagyok leírni, közben pánikként tör rám az az érzés, hogy még 20 nap, és nem tudom méltón lezárni a blogom, befejezetlenül marad minden…Fecó elvesztése már túl sok-k volt erre az évre a fájdalomból, azoknak az embereknek az elvesztéséből akik így, vagy úgy, de fontos szerepet töltöttek be az életemben…és lehet, hogy már eltávolodtunk az utóbbi években, de több mint 40 évet nem lehet kitörölni az életünkből…
A másik ok, hogy nem tudok írni, hogy életem legnehezebb posztjára készülődöm már egy jó ideje, Babykémmel való kapcsolatomról kellene írni, de a mai napig nem tudtam megfejteni a kapcsolatunkat…örök rejtély marad, hogy mi volt az ami minket összekötött egy életre…röhejes, de a Készülődés befejező része már lassan egy hónapja elkészült…
Nem is tudom hol kezdjem, vagy mit írjak, annyira szétszórtak a gondolataim, érzéseim…olyan érzésem van mint amikor Hirosimában az atombomba ledobása után beleégett a halottak árnyéka, ugyanúgy minden emléked belém perzselődött…az a nyári reggeli nap, amikor megláttam a telefonom kijelzőjén a nagyobbik “fiunk” nevét, már tudtam, hogy “baj” van…aztán a face-n visszagörgettem az utolsó fél évünket, ami már tényleg egy békés, mindent megbocsátó időszakunk volt…ma voltam képes beleolvasni az utolsó levelezéseinkbe, döbbenetes, hogy még tavaly szeptemberben is hadakoztunk…
Milliószor átrágtam már magam azon a kérdésen, miért ragadtunk le egymás mellett…mi volt az, ami minket összekötött egy életre…miért nem tudtál elengedni, és én miért nem tudtam véglegesen kiszállni…lehet egy szóban rejlik a megoldás??? Szeretet? Mely megölte és egyben tartotta a kapcsolatunkat? Nem tudom…Csak azt, hogy Te voltál az egyetlen akivel el tudtam képzelni azt, hogy együtt öregszünk meg, jóban, rosszban, egymást ápolva, és néha még öregesen bujálkodva…Azt hiszem, valamit nagyon jól éreztem…együtt fogunk megöregedni… a többi meg nem számít…
Egyetlen hiányérzetem maradt, hogy vagy rosszul adtam át, hogy mennyire szeretlek, mennyire ragaszkodom hozzád, vagy túlságosan szkeptikus, és könnyen felejtővé váltál velem szemben…egyszer egy MR vizsgálatod apropójából az egész napunk ment el, és Te szabadkozva köszönted meg, hogy türelmesen ott voltam Veled…én meg próbáltam fekete humorommal elterelni a lényeget: -Mindig azzal basztattalak, hogy nem megyünk sehová…hát most egy szavam sem lehet, végre kimozdultunk…nos ekkor éreztem egy pici időre, fáradt barna szemeidből, hogy megértettél…
Elvesztésed egészen átalakította a halálhoz való viszonyulásomat…egyrészről megnyugodtam, hogy ha vége a dalnak, és van odaát valami akkor vársz rám…másrészt még sokszor harcolok a démonjaimmal, mert az elmúlt fél év is önigazolás volt számomra, hogy az élet annyi, hogy a végén a villanyt lekapcsolják, és ennyi volt…
Pedig olyan jó lenne ha odafentről éreznéd, hogy mennyire szerettelek, és szeretlek….
A könnycseppek felszáradnak…
2020 december 5. | Szerző: Koralp
Egy hét után újra kezdtem írni…aztán hagytam az egészet a francba…helyette bemásolom inkább azt amit most írtam, hajnal 4-kor a 17 éves leányomnak…na ebben minden benne van…
Életem legnagyobb ajándéka vagy! Olyan boldogat, amilyen apád!!!
SZABADNAK SZÜLETTEM
Túl sok már a veszteségből…
2020 november 27. | Szerző: Koralp
Szerintem van az életben olyan amit már nem tud felfogni az értelem, és nem tud feldolgozni a lélek…valószínű, hogy most valami hasonló zajlik le az életemben…sorra jöttek az üzenetek, telefonhívások, még az Amerikában élő exbarátnőm is őszinte részvétet nyilvánított, és ebből is éreztem, hogy valami olyan tragédiát élek át, amit még nem tudok felfogni, de a külső visszajelzések mind azt hangoztatják, kispista veled érzünk…és mindezekre volt lezárásként este gyerekeim hívása, kiket már napközben felvilágosított anyjuk, és együtérzésükről biztosítottak…
Elég a szavakból, mert most semmit nem fejeznek ki a fájdalomból…helyette, most én a hazai rock zene legnagyobb klasszikusával búcsúzom Tőled, ami a Te nevedhez tartozik immáron örökké…
Köszönök Neked mindent Fecó…az a Hammond már soha nem fog többé úgy szólni mint általad….legyen az álmod szép!
Mi lenne ha…
2020 november 24. | Szerző: Koralp
…Pedig ez a nap annyira hétköznapinak indult…a reggeli energiaitalom, és a szokásos 3 cigi kombóm mellett gyorsan átfutottam a szokásos köreimet, emailjeim megnézése, egy villám belépés a facera, nemzeti sport, és a több mint 8 éve űzött játékomba, majd enyhe megnyugvással konstatáltam, hogy érkezett egy kis melóm is -gondolva itt rátok, hogy mostanában lehet azért írok sokat, mert nincs nagyon munkám a Covid miatt-, majd következhetett az újratelepítés, mert döglődött a számítógépem…utána jöhetett számomra a rettenet, a finomhangolás, ismét beírogatni a felhasználóneveket, a hozzá párosuló jelszavakat -ráadásul elkövettem azt a baromságot, minden létre hozott oldalnál az aktuális barátnőim neveit adtam meg jelszónak, évszámmal kiegészítve….cinikusan el is vigyorogtam magam, hogy no legalább az utóbbi időkben regisztrált helyekre nem kell új jelszavakat kitalálnom- és a legvégére maradt a zenei rész lecsekkolása…ugyanis a gépem rá van csatlakoztatva a régi Hi-fi torony erősítőjére, hogy a ZENE az éjjeliszekrény nagyságú hangfalakon úgy szóljon ahogy kell szólnia…még ekkor sem éreztem semmi előszelét a….A blogomat ezért is szeretem, hogy ide gyűjtöttem össze a számomra fontos zenéket…közben meg csatangoltam a youtube-n is…és hirtelenjében ott voltál velem, átkozottul, könyörtelenül, kérlelhetetlenül….amikor gyújtogattam sorjában a mécseseket, már tudtam ismét “baj” van….most ahogy a nappali sötétségben, táncolnak a mécsesek fényei, legalább nem láthatom az arcod, a szemed…azt a fotód ami a ravatalozóhoz volt kitéve, és a szertartás után a “fiaink” azt mondták, hogy megtisztelném őket azzal ha elfogadnám, mert tudják nálam lenne a legméltóbb helye…és én azóta minden napomat veled kezdem, és veled fejezem be…innen, ebből az állapotból már csak egy lépés volt, a búcsúdalaim hozzádhoz…a 7 év 7 dalához…amikor ezeket a dalokat összeválogattam, már mindketten éreztük, hogy a napok meg vannak számlálva, és ha nem is mertem kimondani, de valahogy üzenni akartam Neked, valahogy még elköszönni Tőled…és ma vettem észre, hogy egy dalt megszüntettek, számomra ez olyan érzés volt mint amikor a virágot megigazítom a sírhelyeden, ezt is pótolni akartam…és akkor láttam meg, ami ezidáig elkerülte a figyelmem, mint ha nem is én írtam volna, annyira kiesett az emlékezetemből…az utolsó üzenetem még Neked….TALÁLKOZUNK (hamarosan)….és vulkánként tört fel belőlem a zokogás, az egész testem rázkódott, ilyen elemi erővel még soha nem tört fel belőlem hiányod….
Nagyon ritkán jöttek elő beszélgetéseinkben az olyan jellegű mondatok, hogy mi lett volna, ha…soha nem szerettem volna másként születni, mert max a mostani hatalmas egomtól még jobban elszálltam volna, és egészen más ember lennék…de most mégis azt szeretném, mi lenne, ha….mi lenne, ha még mindig itt lennél velem…és nem lenne újabb tévedés, hazugság, önbecsapás…
Nincs ez így jól…
2020 november 23. | Szerző: Koralp
Ma átmentem a 40 km-re élő gyerekeimhez, hogy időben oda tudjam adni a karácsonyi ajándékra szánt pénzt, meg hát lassan itt lesz Télapó legszebb ajándéka is, december 5.-én lesz 17 éves nagyobb leányom…hihetetlen…a nyáron azt mondta, alig várja, hogy nagykorúvá váljon, mert végre lesz lehetősége hozni nekem sört a boltból…mondjuk engem nem nagyon látott még sörrel a kezemben, de szeretem ha a gyereknek vannak céljai, és főleg azt, ha gondoskodni akar öreg apjáról…a kisebb leányom meg épp azt a korszakát éli, amikor még az anyjának sem engedi meg, hogy átölelje, én meg búcsúzáskor össze-vissza ölelgettem, puszilgattam…erre nem beszólt: -pedofil…Mondom, Te meg baromi szerencsés, hogy amikor közölték, hogy a 2. gyerekem is lány lesz, nem döntöttem úgy, hogy akkor köszönjük nem kell….
Pedig soha nem felejtem el, hogy anyjukom már abban az életkorban volt, hogy úgy határoztunk, felkeresünk a Budai negyedben valami iszonyat drága magánklinikát ahol egy speciális vizsgálattal, UH-al, megállapították, hogy a magzat megfelelően növekszik-e, van-e esetleg valami rendellenesség, és a végén a doki leültett mindkettőnket, először közölte a megnyugtató információkat, majd a legvégén megkérdezte, hogy szeretnénk-e tudni a nemét a születendő gyermeknek…vigyorogva konstatáltam, hogy alakul egy női kézilabda csapat, már csak 5 hiányzik….
Hazafelé meg beugrottam a Tuscó bevásárló központba, ilyenkor szoktam feltölteni a kamrát különböző ínyencségekkel amit itt helyben nem kapok meg….Így akartam venni kaviárt, lazacfilét, kagylót, sajtot, no és persze egy csomó gumicukrot…Komolyan nem értem azt az üzletpolitikát, hogy mi szükség van arra, hogy állandóan átrendezzék a sorokat, polcokat, hogy még véletlenül sem találjuk meg a keresett terméket ..Mert mi férfiak, mire vágyunk az élet minden területén? Biztonságra…A maszk mögött ott anyáztam félhangosan, és kapaszkodj meg, mi az ami egy helyen van évek óta? Ki nem találnád….az alkohol…olyan otthonosan mozogtam, teljesen felszabadultam, szinte friss oxigénhez jutottam….jobbra a borok, balra az égetett szeszek….
Vettem egy medvehagymás camembert sajtot, és mellé muszáj volt egy üveg Portugieser száraz vörös bort….hát ez valami Isteni párosítás, tényleg csak ajánlani tudom…és ebből megint két történet jutott eszembe…az amikor a rehabos rabszolgatelepen dolgoztam, és Pécs környékről hozták ide a Jászságba a medvehagymát, hogy csomókba kössük össze azokat….és hát tele voltak kullancsokkal…ezek a görény fideSSesek meg mit csináltak? Oltassuk be magunkat…igaz, hogy a 2. emlékeztető oltás után kezdi a hatását kifejteni, és elhiheted, hogy ez nem 24 órán belül ismételhető…no akkor kellett (volna) 12-16 órákat melózni, egy olyan munkahelyen ahol 4 órás munkaidőben dolgozhattunk….így utólag is elmehettek a kurva anyátokba gyökér fideSSesek, hogy felveszitek utánunk az állami támogatást, és még rabszolgaként is akartok kezelni…
A másik téma kellemesebb, mert a sajtokról, borokról mindig jobb írogatni…arról, hogy a franciáknál milyen nagy hagyománya van ennek…sajtokból pl csak 365-t engednek “anyakönyvezni”, minden napra egyet, valamint a borfogyasztásuk kultúrája ami engem még lebilincsel…náluk a vacsora számít főétkezésnek, és ha megnézel egy francia filmet, láthatod mindig vörösbort isznak hozzá…sőt már egészen kicsi gyerekeknek is adnak egy nagyon picit, vagy felvizezve, egyrészt az egészségre kiható jó tulajdonsága miatt, másrészt, hogy korán kialakuljon egy normális ivászati kultúra a gyerekben…mert nálunk mi van? Tiltunk mindent, aztán a gyereknek az életkorából fakadó kíváncsiságából kifolyólag nem fogja megtanulni a mértéket… Önmagamból kiindulva, a 16 éves életkoromra visszaemlékezve szoktam mindig leülni beszélgetni nagyobb leányommal, és tiltás helyett, próbálom felhívni a figyelmét a drogok, alkohol, cigi veszélyeire… És tudod amikor őszintén, ember számba veszed, és megosztod vele a saját betépéseidet -akár alkohol, akár füves cigi- akkor a gyermek megnyílik, és elmondja a saját stikliit is, és onnantól megérti és elfogadja azt, pl hogy vannak olyan drogok amit egyszerűen még kíváncsiságból sem szabad kipróbálni, mert bele is halhat…Éppen ezért volt törvényszerű az. hogy nekem merte elmondani -az anyjának meg nem- hogy már nem szűz…és ez megint magával hozott egy nyílt, kitárulkozó beszélgetést, amelyben a féltői apa is elmondhatta az intelmeit, mesélhettem arról, hogy a testi szerelem az egyik legcsodálatosabb dolog, de ahhoz a férfinak tisztelni kell a nőt, és nagyon figyelnie a partnerére…
No és még itt van a másik történetem is….szombat este hív telefonon elveszett báránykám, aki pont egy hete kért tőlem gondolkodási időt, (mert túl sokká váltam, és azt az érzelmi cunamit ami ömlött felé, még képtelen megemészteni…. engem meg egy átkozott deja vu járt át, ugyanezeket a szavakat hallottam durván 9 éve) és a péntek esti pár soros chatelésünk után igencsak meglepődtem, és még kérdeztem is tőle, biztos, hogy engem akart hívni…..aztán közöltem vele, hogy nem akarom a telefonszámláját növelni, így ha úgy gondolja térjünk át a face-s beszélgetésre, de ahhoz ismét be kell jelölnie ismerősének, mert töröltem a picsába….háát én még életemben nem kaptam ilyen szitok áradatot senkitől, mint tőle, én meg csak röhögtem, és röhögtem…és imádom ezt a nőt, mert rögtön levágta, hogy “csak egy rohadt pipa voltam az életedben, hogy ez is megvolt, ez is kipipálva, ez is mehet”…és folytatta a szitokáradatot….
De talán most értett meg egy csomó mindent belőlem, hogy ha az ember egy /vagy inkább több/ férjezett nőbe szerelmes, annak hiányzik a szótárából a birtoklási vágy, a féltékenység…mert ez egy kibaszott egyszerű dolog, szabad vagy drágám, azzal kúrsz akivel akarsz…de ha valami megérintett olyan belőlem amit mástól nem kaphatsz meg, akkor nem teszed meg, és tudni fogod ki mellett van a helyed, a lelked hol talál otthonra…
Így a héten, hogy szabaddá váltam, a következő gondolatok jártak át…a mór (NŐ) megtette a kötelességét, a mór (NŐ) mehet, és azon a filozófia elven kezdtem agyalni, hogy most, hogy már a mocsárból kirángatott, kezdeni kellene egy új életet, azon a nyomvonalon elindulva, hogy főd a fődhöz, mozgássérült a mozgássérülthöz tartozhat…és már lelki szemeim előtt megjelent az, hogyan fogok élni…esténként (mert tudod az az én napszakom, meg az éjszaka) csak kóser kajákból vacsora, és szűrcsölgetjük gyógynövényteánkat., és engem kéjesen átjár majd a gondolat, hogy milyen egészségesen fogok meghalni 50 évesen, és majd dominózunk, meg különféle sorozatokat nézünk, a napunkat jó éjt puszival zárjuk, hogy lehetőleg külön szobában elaludva hálát rebeghessek Istennek…
No ebbe az idilli álomképbe robbant be özvegyasszonyom (hogy rühelli, ha így aposztrofálom) szombati telefonhívásával…és nincs ez így jól, nagyon nincs jól…
Hogyan, merre tovább?
2020 november 19. | Szerző: Koralp
Bevallom ezen a héten már totálisan felerősödtek bennem azok a gondolatok, hogyan, merre tovább januártól, a Blog írást illetően, mert hazudnék ha azt mondanám, hogy egy idő után nem hiányozna…Sok embernél divat, múló szeszély, nálam ez egy életformává nőtte ki magát…
2-3 évvel ezelőtt már volt egy kósza kísérletem, hogy váltani kellene, pár helyen szét is néztem, de nem igazán ragadott meg egyik sem, így maradtam a seggemen, az én kis szigetemen…Most is egyszerre több érzés jár át, egyrészt, hogy említettem, már egyszer megérintett a váltás gondolata, és ez most is izgalmas, felszabadító érzéseket generál bennem, mert Babyke halálával szeretnék egy szakaszt lezárni az életemben, és egy újat elkezdeni…ha nem is tudok kibújni a bőrömből, de akkor is itt akarok hagyni mindent magam mögött, és tiszta lappal, totál ismeretlenül egy új blogot írni, mondjuk kispista a város zajában címmel…ez persze vicc volt, (már ami a címet illeti) mert máris önmagamat hazudtolnám meg azzal, hogy valami teljesen újat, a régi életemet, olvasóimat magam mögött hagyva…
Párhuzamosan meg itt motoszkál bennem az is, hogy mi legyen ezzel a mostani blogommal….Ugyanis szerintem a szolgáltató azért szünteti meg az új posztolási lehetőséget, és alakítja át tárhellyé, mert valószínű a szerver elérte a maximális terhelhetőségét, és anyagi megfontolásból már nem akarja fejleszteni, bővíteni a tárhelyet…Afelől sincsenek illúzióim, hogy majd egy szép napon nem jelentik be azt, hogy már a tárhelyet sem tudják fenntartani, és akkor tényleg az enyészeté lesz minden…Emlékeimben még frissen él az amikor a M’-ars-béli krónikák blogomból hirtelen felindulásomból minden posztomat töröltem, és mennyire fájt utólag, hogy elvesztek az írásaim, ha úgy nézem egy darabka múltam…Igaz, él az a lehetőség, hogy bármikor átmenthetem egy másik szolgáltatói oldalra, de az megint egy 22-es csapda…
Tegnap már annyira a tettek mezejére léptem, hogy regisztráltam egy bloggal kapcsolatos csoportba…aztán jött a pofára esés, a tagok 99% nő (ami bizonyos helyzetekben nem rossz arány) azok túlnyomó része is pofátlanul fiatalokból tevődik ki…és a bántás szándéka nélkül, de olyan témákban írnak amiktől nekem hányingerem van….tömören? Megint egy légüres térbe kerültem….Iszonyat elkeserítő az, hogy mindig mindenütt egy kívülálló vagyok, folytonosan sehová, soha nem tartozom…és duplán fáj ez most, mert valamikor a különcségem ellenére, itt tényleg egy közösséghez tartozónak érezhettem magam…
Az NL Cafe oldalára egy “véletlen” során találtam, már pedig ezt régóta hangoztatom, hogy véletlenek nincsenek…Miután a gyerekeim anyja a buktám után takarodót fújt, Bestia meg még adott egy utolsó lehetőséget a házasságának rendbe hozatalára, “kénytelen” voltam új kapcsolat után nézni, és nagyon gyorsan összemelegedtem egy fiatal özvegy asszonnyal….hmmm…milyen érdekes dolog ez is, hogy amikor Babykével volt egy kb. 3 hónapos mosolyszünetünk akkor is a szép szexet kívánó özvegyecskével húztam ki a cudar időket, most pedig tetszhalott állapotomból élesztett újjá egy szintén ilyen titulussal rendelkező nő…Nos az “első özvegyem” írt blogot, és Ő mutatta meg ezt az oldalt…Mivel régóta foglalkoztatott a blogolás gondolata, csak hálás lehetek a sorsnak, hogy utamba vezérelte szomorú, de odaadó nőmet…(Különben most tényleg nagy lehet a káosz a fejemben, mert valamelyik nap már ott tartottam, hogy felhívom, ír-e még, de aztán elhessegettem az ötletet, hogy nem biztos, hogy hiányozna most nekem egy menj a picsába kispista beszólás)…
Aztán az életem úgy hozta, hogy vagy két évig max. csak olvasni jártam fel a NLC oldalára, végül Majmóca egyik szakítása hozta meg az első posztjaimat…Nagyon szerettem abban az időben a NLC blog oldalát, mert rendezett, átlátható volt…Volt egy Abc szerinti blogfelsorolás, illetve kategóriában elrendezett lista, valamint egy felsorolás, hogy milyen írások jelentek meg a közelmúltban…ez azért fontos, mert így tudtunk egymás írásairól, figyelemmel kísérhettük a nekünk tetsző bloggereket…Így “ismerhettem meg” Csókvírus-t, kedvenc blogírómat is, és nagyon élveztem ahogy a többiek összeboronáltak bennünket, annyira egy húron pendültünk…(Szolgálati közlemény: Csókvírus írtam az email címedre, de visszajött a levelem, hogy már nem létezik az email fiókod)…No és itt ismerkedtem meg a “különös lánnyal” is…Úgyhogy anno tényleg volt pörgés, társaság, szerelem, miegymás 😉
Végül ide is begyűrűzött az üzlet hatalma, hogy teljesen átszabták a NLC arculatát, blogjainkat teleszarták reklámmal, és megjelentek a hivatásos bloggerek, közöttük népszerű közéleti személyek is, akik hozták a lényeget, a kattintások/oldallátogatások számát….valójában ezzel a lépésükkel saját magukat nyírták ki, mert aki tehette fejvesztve keresett más szolgáltatót, és így oszlott fel a jó társaság…
Tényleg röhejesen vicces, hogy nem találom a saját blogomat, csak úgy ha beírom a google-ba a blogom címét, pedig valahol elvileg nyilván kellene tartaniuk…én már nem is írom, úgyis tudod…szar az egész…
Készülődés II. rész -A különös lány…
2020 november 17. | Szerző: Koralp
Volt egy ember aki méltatlanul keveset szerepelt a két blogomban, egy leány, mint az egyik posztomban már említettem, egy 3 gyerekes férjnél lévő asszony…de nekem már örökre megmarad egy különös lánynak….
Annyiszor elmondta, hogy azt érzi, csak a cserepadon kap helyet az életemben, pedig most is vallom, a legtisztábban, legönzetlenebbül szerettem Őt…Valószínű rossz időben találkoztunk főleg, hogy “Majmóca” időszakában lépett be az életembe, és én nem tudtam azon a hőfokon érezni, lángolni, azzal a szenvedéllyel szeretni ami oly jellemző rám a kapcsolataimban…Gyönyörű barna szemeiben láttam az óriási ragaszkodási vágyát, de mindvégig éreztem azt is, hogy ez nem személyemnek szól, pusztán egy embernek aki a férjétől többet tud nyújtani (azt meg nem volt nehéz überelni)…és tisztában voltam vele, hogy a legelső alkalommal le fog lépni, épp azért mert részemről nem volt szerelem…
Sokáig, nagyon sokáig egy visszaigazolás volt az életemnek, hogy mindig, minden ember felé önzetlenül fordultam, és az Ő személyében kaptam egy visszajelzést, érdemes volt…már nem voltunk együtt, már új kapcsolata volt, és én még akkor is csak meleg szívvel tudtam rá gondolni, hogy nem használtam ki, teret adtam annak, hogy majd jön egy férfi aki úgy fogja szeretni ahogy igazán megérdemli…igen, félre álltam a boldogsága útjából…
Viszont amíg együtt voltunk, az maga a brutális carpe diem volt….Nem volt szokásom a közel 9 év alatt, hogy pikánsabb részleteket megosszak, mert vigyáztam arra, hogy senkit ne hozzak kellemetlen helyzetbe, de Ő egy totál ismeretlen ember, akinek még face-ja sincsen, épp ezért most egy pici betekintést engedek rendhagyó módon az 1 évünkről…
Háát elég sokáig a szeretkezéseink nem igazán sikerültek jóra, és ettől mindketten görcsösekké váltunk, mikorra nagy nehezen sikerült annyira ellazulnia, és átadnia magát, hogy végre érezhettem, ahogy belém remeg, és elemi erővel járja át az orgazmus…onnantól kezdve viszont az életem egyik legcsodálatosabb szeretőjévé vált, minden férfi álmává, nem volt olyan testrésze ami nem erogén zóna lett volna…imádtam benne, hogy érzelmi hangulatunktól függően, lehetett vele lelket simogatóan szeretkezni, de a nyers, vad szexben is partner volt…még ma is, ennyi idő távlatából hihetetlen, hogy a lakásban nem volt olyan hely amihez ne kötne valami emlék, mert szexeltünk a konyhaasztalon, íróasztalon, fürdőkádban, széken, ágyon, földön, és különböző “helyszíneken”…éjszaka a teraszunkon (a szomszéd a fürdőszoba ablakából kukkolt, derült ki utána) fényes nappal a strand medencéjében, sátorban, határban a kocsimban, hotelekben…Szerintem szinte nem volt olyan póz, és egyéb dolog amit ne próbáltunk volna ki…és Őhozzá köt az egyik legérzékibb szeretkezés is….ahogy feküdtem a hátamon, teljesen kinyújtózva, és Ő háttal rám ülve befogadott a “másik helyre”, majd nekem hanyatt teljesen rám feküdve szeretkeztünk…az éjszaka sötétjében, csak a mécsesek adta fények árnyában láttam lassú, hosszan elnyújtott mozdulatait, ahogy az arcomhoz nyomta fejét, hogy simogassam haját, csókoljam nyakát, fülét, tarkóját és így közvetlen közelről hallhattam apró, halk nyögésein, visszafojtott lélegzetén, hogy ez valami egészen más mint az eddig együttléteink…azt hiszem ennél soha nem éreztem közelebb nőt, minden rezdülését éreztük a másiknak, én a passzív, akinek a mozgása teljesen le volt korlátozva, csak a kezem volt szabad, amivel szinte az egész testét kényeztethettem, simogathattam, és Ő az aktív, aki irányította a szeretkezésünk ritmusát…még ma is beleborzongok mennyire csodálatos volt…Mi pillanatok alatt be tudtuk egymást gerjeszteni, sokszor elég volt csak megszólalnom, volt olyan hogy annyira felhúztam, hogy a munkahelyén a mellékhelyiségben elégítette ki magát….imádtam 🙂
Persze ahhoz, hogy ez a bensőséges egymásra hangolódás megtörténhessen rengeteg beszélgetés, sok-sok közös program is kellett, aminek annak ellenére, hogy családja volt, sose voltunk hiányában…bográcsozás, közös főzések, kirándulás, /életem egyik legjobb/ koncert/je/, horgászás…és hihetetlen meglátásai voltak felém, “kispista a barátodnak is szinte lehetetlenség lenni, mert ha valami bánt, bezárkózol a magad világába, a zenéidbe, az írásba, és csak akkor engedsz magadhoz amikor adni tudsz ismét”…Na és a tárgyiasított ajándékai, az valami fantasztikusak voltak, még most is kincsként őrzöm a tőle kapott gravírozott öngyújtót…
“Szakítása” után még sokáig megmaradtunk barátok, tudtam új párkapcsolatairól, ha kellett vigasztaltam, jól eső érzés járt át, hogy tudtam róla…aztán történt valami köztünk, hosszú csönd után én kerestem, de már soha nem tudtam meg a valós okot, és végérvényesen kilépett az életemből…Bármennyire is fáj (azóta is) az elvesztése, ha rá gondolok bármikor is, mindig mosollyal teszem…most pedig egy utolsó köszönettel!
A 20 stáció…XX.
2020 december 24. | Szerző: Koralp
Azt hiszem egy percig nem volt kérdéses, hogy az “utolsó” dalnak mi fog bekerülni, mert ez a dal, minden zenék felett áll…ebben a zenében minden benne van, az egész blogom, még ezen is túl megyek, minden, minden ami valaha voltam, vagyok, ami maga az ÉLET…Ez a dal szól a könyörgésről, a dacról, az elmúlásról, az örök életről, a fájdalomról, szerelemről, szeretetről, az örökös kitaszítottságról, a lelkünk végtelenségéről…arról a köztes állapotról amikor nézz szembe, nézz szembe, a rohadt kurva életbe nézz szembe…itt vagyok, meztelenül előtted, védtelenül, és már semmi sem véd meg…szavak nincsenek rá, nem lehetnek rá, hisz a tökéletességet nem lehet szavakba foglalni…
Ebben a műanyag világban még soha nem találkoztam amiből/akiből ilyen elementáris erővel áradt volna a szenvedély…lavinaként önt el a zenei érzelmi kavalkád, a végig feszes dallamok mögött elbújó szelídség, a vad afrikai tam-tam dobok közül felsíró hegedű…igen, csak így szabadna élnünk, éreznünk…fájdalmasan gyönyörű szenvedéllyel…
Oldal ajánlása emailben
X