Pár sör, pár barát…és befőttes üveg legyen még…
2016 július 26. | Szerző: Koralp
Hááát akkor most ezek után kéne eldöntenem, hogy átkozzam a sorsot, vagy ne…vagy csupán csak mindent, de mindent magamnak köszönhessek??? Minden görög útikönyv úgy kezdődik, hogy Görögország nem a ms-ek Mekkája, és én mégis látni akartam az Akropoliszt…és jó érzés volt, és a teljes elégedettség járt át amikor egy cigit elszíva a lábam előtt terült el Athén látványa…
Az élettel szerelmeskedni…
2016 július 1. | Szerző: Koralp
…Talán épp Cabernet Sauvignont iszogatva, de az biztos, hogy pont jókor, és nem máskor megélni egyszer, vagy talán újból, hogy az éjszaka misztikumában, az én napszakomban azt mondhassam, gyere ki a konyhába, csináljunk valami kaját, vagy együnk amit találunk, akár nyitott hűtő elé telepedve, hogy az a pici fény világítsa meg arcodat…hogy lássam szemedet, és Te lássad az enyémben milyen csodálatos az élet, hogy mennyi életigenlés rejlik bennem…egyszer megélni,és elfelejteni azt, hogy milyen törékenyek, kicsik, sebezhetőek vagyunk…
Felrúgni minden konzekvenciát, szabályt, az életünk során belénk rögzült megszokásokat, elfeledni és elfelejtetni, hogy minden múló, tiszavirág az életünk az univerzumban…csak erre az éjszakára elfelejteni mindent, a most állapota uralkodjon rajtunk, megélni a varázslatot, amit két ember szerelme, lénye, lelke tud csak betölteni…fél/meztelenül, vágyakozóan egymásra nézni, hogy tudjam, tudod várat még az a pillanat, amikor újból egyesülhet lelkünk, de még várat, még másé az élvezeti forrás…akár egy mély szippantás a kesernyés cigifüstből, vagy, hogy nevessünk, zengje be újra öblös hahotázásom a vályog falakat, a szú ette fagerendákat….vagy ehessünk kézzel, hogy érezzük, ma mindent szabad, csak ketten vagyunk, megszűnjön tér és idő…hogy ne gondoljunk a holnapra, arra, hogy mennyivel másképpen –épp így- lehetne élni, hogy ne jusson eszünkbe, vajon mi célból vagyunk e földön…hogy elég legyen egy pillantás, hogy ne tudjam, hogy Te fogtad a kezem, vagy én vezettelek, mint egy táncban összefonódva arra eszmélni, hogy szerelmeskedünk….
Hogy ülsz az ölemben….tekintetem gyönyörű szemedben elvész, mint fájó dallam megérintelek, megérintesz….úgy ölelni, szorítani mint ha utoljára volna….apró pici csókokkal kényeztetve tested minden felületét, de szilajul, vadul csókolni is, beléd harapni, hogy bőrömön érezzem körmeid nyomát….hogy egyszer az életben érezzem ziláló lélegzeteden, apró nyögéseiden, hogy mersz igazán szeretni, szeretni úgy, hogy semmid nem marad ami többé megóvhat, hogy széttárt combjaiddal nem csak a testem fogadod be, hanem engem, engem, engem…engem a behatolót, a betolakodót….engem, aki vagyok a minden, és vagyok a senki…vagyok Ady Belzebubja, József Attila skizofrén líraisága….aki elhiteti Veled, hogy a zene az szerelmeskedés, a szerelmeskedés pedig édesen, fájóan gyönyörű dallam…melyben ott él az a kibaszott kiírthatatlan fájdalmam, amit kitudja melyik ősünk génjeiből hordozunk, ott van benne az egóm, az invidualizmusom, a halálfélelmem, a tüzem okozta sebem….és a vágy, hogy minden szerelmeskedésemben beléd hallhassak, hogy általad, hogy általam születhessünk újjá…
Vissza a gyökerekhez…
2016 június 18. | Szerző: Koralp
…Szia…Rá(m) érsz egy 3 percre??? Erre meg lenne a magadhoz való eszed mi??? :))) A nagy büdös igazság, hogy megkívántam magam…jajjj már megint félre értesz, mert nem úgy, bár azt sem tagadom, hogy ha lelkemnek farka lenne, akkor leszopnám magam..főzni meg köztudomású, hogy én is tudok, úgy hogy nem maradna más hátra csak várni a Nirvána eljövetelét… jajjj kispista az az átkozott cizellált lelked amely soha nem tud kielégülni, megnyugodni….és megbotránkozhatsz, meg sipítozva menekülhetsz innen erről az oldalról, hogy legközelebb csak fél szemmel olvass…jujjj de gonosz vagyok ugye…
Búcsúzás…
2012 január 1. | Szerző: Koralp
Gyakorlatilag az elmúlt pár napban, az ünnepek alatt mindent elveszítettem, ami fontos volt számomra, amiben hittem, ami erőt, és reményt adott…
A tesómat, akinek a mai napig úgy vagyok a tudatában elkönyvelve, hogy egy nőért elhagytam a családomat, aki úgy beszél a majdnem 8 évvel idősebb bátyjával, mint ahogy nem beszél a gyerekével…és most túl messzire ment, túlságosan olyan sebet érintett amit nem kellett volna, és most úgy múlt el a karácsony, hogy nem beszélünk…ennek következményeként, az anyám velem cirkuszolt, mert mindig én voltam az élhetetlen, az örökké balhézó, a mindig minden ellen lázadó a szemében…a pocsék modorú….és most először, még a karácsonyra való tekintettel sem voltam már hajlandó ismét a szőnyeg alá söpörni az örökké visszatérő problémákat…az eredmény még katasztrófálisabb volt mint valaha…
Ennek fényében hoztam el a gyerekeimet, hogy tölthessünk el egy hetet, békében, szeretetben, nyugalomban…egyszerűen képtelenség volt…könnyű lenne ráfogni a hangulatra, hogy a gyerekem mindezeket megérezte, de tegnap este, mikor feküdtek a megvetett ágyban, és néztek egy mesét, a nagyobbik leányom közölte velem, hogy haza szeretne menni…azt hiszem ennél jobban már nem lehetne megölni…mindezt épp az a gyerekem, akiben kívül-belül a magam a folytatását láttam, akiben ott láttam azt, hogy egyszer majd velem fog élni…
Könnyű lenne áltatni magam, hogy mert az anyámnak mindig akkor van világ vége hangulata, amikor a gyerekeim itt vannak nálam…hogy a legfontosabb nagymamai teendőjének csak annyit lát, hogy a gyerekek megfelelő időben keljenek, felöltözzenek, és egyenek…hogy nem tudom megmagyarázni a gyermekeimnek, hogy ez a mama miért csak veszekszik, miért nem tud kedvesen mosolyogni, miért nem ül le játszani velük mint a másik…igen, könnyű lenne ráfogni, hogy ez is hozzá járulhatott ahhoz, hogy nem velem töltik a szilvesztert…de itt én buktam meg mint apa, ezt a kialakult helyzetet én nem tudtam kezelni, akár egy öleléssel, vagy bármivel ami után most nem kellene itt ülnöm magamba roskadva…mert lehetett ez csak egy pillanatnyi szeszély, egy gyermeki vágyakozás is, ami mára már át is alakult, de én mégis haza vittem őket…
És ami még ettől is szörnyűbb volt, hogy ahogy megérkeztünk és kiszálltak az autóból, beszaladtak a lakásba, köszönés nélkül akartak elbúcsúzni…mivel az anyjuk már elment bulizni a 180 km-re élő barátnőjéhez, így a nagymama vette át az élő „csomagjaimat”…akinek a legnagyobb problémát az jelentette, hogy a gyerekem édességet evett az úton, de akkor is csak az önteltséget láttam, amikor leszidtam a gyerekemet, hogy azért ezt már mégsem….
Tudom, hogy még kicsik ahhoz, hogy felfogjanak sok mindent…de a kialakult helyzetért elsősorban a szülők a felelősek…de hogyan lehetne bármire is esélyem, ha kevés időt tudok a gyerekeimmel együtt tölteni, ha mint csomagokat adom át őket, hogy amióta hazaköltöztek a nagymamához, még nem láthattam az új otthonukat, ha soha nem tudok érdemben beszélni a gyermekeim anyjával….és most is az önelégültséget látom, mint sem azt, hogy a gyereknek egyszer kell ráéreznie arra, hogy ingázhat a két szülő között, ki ígér éppen többet…magatehetetlenül nézem azt, hogy nem tudok semmit tenni, hogy ki vagyok rekesztve mindenből…pedig a gyerekeinkről lenne szó…
És ha mindez kevés lenne, szenteste napján kedvesem is elhagyott, most írjam????…..menetrendszerűen….annyira benne lógott már a levegőben, amikor az ember már érzi, hogy nem tud adni tüzet, hitet, megtartó szerelmet…
Bassza meg, annyival szerencsésebb vagy…amíg én Neked az örök szerelmed maradok, nekem csak az örök fájdalom tudsz maradni…hisz hogyan lehetnél az örök szerelmem, mikor az ember nem tud szerelmes lenni a légvárakba, az üres szavakba….még a legsilányabb szerelem sem tűri az üres frázisokat, a folytonos kifogásokat, a szavakat, melyeknek nincs súlya…
Én annyira, de annyira naív voltam, s mindig gyermek maradtam egy felnőtt testben…annyira átkozottul hittem azt, hogy egyek a gyökereink, hogy ugyanabból a fájdalomból táplálkozunk…és mégis képes voltál TE IS kirakni abba a bizonyos lépcsőházba, és magamra hagyni…
http://www.youtube.com/watch?v=I_k6kKSBiRA
„- Az nem is kérdéses, hogy én bolond vagyok. Kérdezd meg a várost.
– Mi van ott? Az utazás végén? Mi a végcél?
– Nem tudom. Csak az állomásokat ismerem útközben, azokat se mind. Tudás. Szeretet. Egyik se tesz majd neked jót. Mind a kettő fájdalmat okoz.
– Ugyan hagyd már abba – förmedt rá J. – Hogyan okozhatnának fájdalmat?? Tudás. Szeretet. Ezeket akarom. Hogyan okozhatnának ezek fájdalmat? – mondta tizenhat évének bizonyosságával, és nevetett.
– Nézz rám, fiam – mondta T. bácsi. – Nézd meg magadat ötven-hatvan év múlva. Ezt akarod? Ezt?
– Kell lennie valaminek – mondta gyámoltalanul.
– Tudás – mondta az öregember. A magányosság szinonimája. És egy ilyen úton tudást fogsz gyűjteni.
– Az rossz?
– Nem elég. És nehéz És mindaz a tudás, amit egy tanulással, kutatással, megértéssel töltött életen át összegyűjtesz, csak egy kicsi része, csak egy parányi töredéke annak, amire szükséged volna, hogy igazán biztonságban legyél. Erre csak akkor jövünk rá, amikor már meg kell halni. Vagy amikor megöregszünk. Jobb nem is törődni vele. Jobb nem rájönni, hogy hamisak az istenek. Inkább egy hamis Isten, mint a semmi.
– Én tudni akarok! – csapott le J. tenyere az asztalra.
– És szeretni akarok. – Ujjai ökölbe szorultak az asztal fáján.
– Annyi tudást és annyi szeretetet akarok, hogy biztonságban legyek, és ne kelljen hamis istenekben hinnem.
– Ne szeress senkit, J. – A gyűrött arc összeomlott, papírbőrén könnyek szivárogtak át. Az öregember belesírt a teájába.
– HA SZERETSZ, VÉDTELEN VAGY. HA SZERETSZ, FÖLFEKSZEL AZ ÁLDOZATI OLTÁRRA, MEZTELENÜL, KITERÍTVE, MEGKÖTÖZVE, BETÖMÖTT SZÁJJAL, NEM VAGY ÖNMAGAD, ÉS EGY VÉKONY SZÁLON OTT LÓG FÖLÖTTED A KÉS. EZ A SZÁL: A SZERETET….”
http://www.youtube.com/watch?v=v_pUTgNNw2E
Annyival könnyebb Neked, visszabújni „apucihoz”, hisz olyan közegben élsz…hisz a férjed észre sem veszi, hogy a tulajdonát használtam, hogy megbasztam, hogy szerettem, hogy ha már mindebben elfáradtam, csak kinyaltam a thermóját…olyan jó, hogy nem Nektek kell behányni önmagatoktól…
És olyan jó, hogy nem Neked kell az életeddel mit kezdeni…hogy nem Neked kell egy másik ember lépését, gesztusát, szeretetét visszautasítani, egy ilyen smssel valamit kezdeni: Szeretlek, mert az vagy aki, mert azt várod az élettől, amit, mert egy különleges, rendkívül mély érzésű EMBER vagy!!! És már nem Neked kellene adni, adni, adni….
Már mindent odaadtam Neked, már nincs több dal, nincs több álom, nincs több tűz amit adhatnék…Ahhoz újjá kellene születni, meg kellene változni…de az az ember már nem én lennék….
http://www.youtube.com/watch?v=DO1Bh7rZrog&feature=related
Ezzel a dallal kezdődött minden, ez volt az a pillanat, amikor könyörögtem, hogy ne hallgasd meg, ne vidd be a fürdőszobába, ne válj ugyanolyan magányossá mint én…De Te akartad, akartál…engem….mert ez a dal én vagyok…..
Én nem kívántam Neked boldog-abb új évet, hisz én többre tartom még ma is a szerelmünket, hogy ilyen maszlaggal próbáljam becsapni magunkat…nem kívánok semmit, csak elengedlek, hogy boldog legyél, hogy most már végre élhesd úgy az életed, ahogy szeretnéd, amiért lemondtál rólam, a szerelmünkről….
Ezzel a dallal kezdődött, és ezzel a dallal búcsúzom el Tőled, és zárom be ezt a blogot, ezt a menedéket…itt már nincs többé helyem…..
Egér a Marson…
2011 december 24. | Szerző: Koralp
Jézusom…hogy karácsony táján stílszerű legyek…egy kicsit nézek félre, és most kapkodom a fejem, mi van itt???? Cigányozás????? Legközelebb már jön a buzizás, a zsidózás, a nyomorékozás vagy mi a szent szar????
Hááát szervusz Te elveszett báránykám…pontosítok a kommenteden, bevallom már hiányoztál…hiányoztak az írásaid, aminek olvasása mindig egy békés szigetet jelent az életemben, hiányoztak a hozzászólásaid, melyeket mindig körbelengett a finom humor…és hiányzott az, hogy nem tudtam meg, győztél-e azon a versenyen, és, hogy tényleg pálesz volt-e a nyeremény????
Viszont nem hiányoznak az olyan hozzászólások mint a Loláé, csak azért, hogy egy kis életet hozzanak ebbe a sokszor döglött blogba…nem hiányoznak azok az emberi megnyilvánulások amikből süt a rossz indulat, a tömény utálat…és ebben az a legszörnyűbb, hogy már akármerre nézek, szinte csak az ilyen Lolákba botlom…sokszor olvasom a Nemzeti Sport online fórumát, a hozzászólásokat, hogy emberek képesek két külföldi csapaton összeveszni úgy, hogy teljesen kivetkőznek önmagukból…de ez még hagyján, még a nemzeti válogatottan is, ahol elvileg egyért kellene szurkolni, és nem szúrkálódni…de nincs olyan közösségi oldal, ahol nem ez a stílus ütné fel a fejét…valahogy számomra nagyon elferdült a világ, hogy a névtelenség mögé elbújva ennyire eltorzult minden….
Mert, nem csak én élhetek a Lola, a Te, a Vandi környezetében, hanem „Ők” is itt
élnek közöttünk…és elgondolkozom, vajon, hogyan élhetnek, milyen lehet az életük, mi vezérli őket????
Lehet, hogy még soha nem volt részük egy mindent elsöprő orgazmusban, vagy kifogott egy alkoholista, erőszakos férjet???? Nem hiszem, hisz ezek az emberek szégyellik ezt, és épp ezért visszahúzódóakká válnak…vagy képzeljem el a felső tízezerbe, akik „mindent” elértek, tudod a három szoba-négy kereket??? Aki épp most sütteti a bejárónővel a beijglit, és dölyfös büszkeséggel konstatálja magában, hogy most ezeknek aztán jól beolvastam????? De ez a verzió is olyan pitiáner dolog…mert Ő nem hozzászólni akart valamihez, hanem fröcsögni arról, hogy mennyire tele van gyűlölettel, lenézéssel…megpróbáltam én is, Vandi is egy konszolidált, emberi reagálást, és abban a pillanatban vérig lett sértve, és elvileg nem jön többé…dehogynem…hisz épp őmaga árulta el önmagát, szüksége van az undorítóra is….
És tudod, elintézhetném ezt egy kézlegyintéssel is, vagy csak egyszerűen elküldhetném az anyjába az ilyeneket, de minek, amikor újabbak jönnek…és hol
voltak augusztus 20.-án, amikor hívtam őket is, hogy legyetek vendége ünnepemnek???? Hol volt egy köszönöm, egy jó kívánság???? Persze mindig vannak üdítő kivételek, olyanok mint Te, vagy mint Vandi, vagy akár a NŐ nicknevű kedves ismeretlen, de most ez sajnos nem rólatok, nem Nektek szól….
Annyira rossz megélni, hogy itt van karácsony, és sem a közvetlen környezetemben, sem a világban nem látom a lázas, áhítattal teli készülődést, azt a mindent elsöprő szeretetet, amit talán még gyerekfejjel élhettem meg…Soha nem tapasztaltam még ennyi adományt, ingyen kaja osztogatást…ennyi politikust, kik, mint jótevő manóként akarnak tetszelegni…bazd meg, Nektek nem az a dolgotok, hogy alamizsnát osztogassatok ezáltal is népszerűsíteni magatokat, Ti azért lettetek megválasztva, hogy az embereknek munkahelyeket teremtsetek, hogy dolgozhassanak, hogy el tudják tartani a családjukat…Nektek ez lenne a feladatatok…vagy itt vannak az álszent papok, akik hirdetik az Isteni szeretetet, de közben a misékre beférkőzik a politika, a hatalomvágy…
És hogy miért e furcsa blogcím???? Talán sokan vannak olyanok, kik életkorukból fakadóan nem ismerték ezt a mesét, ezt az egyszerű, de nagyszerű mesét…és, hogy ha nagyobb lenne a farkam, akkor már patkány lennék, de az tuti, hogy egyre jobban meggyőződöm, nem erre a földre születtem…talán a Marson jobb lenne minden….
Mielőtt végleg elkeseredne a szám íze, kívánok mindenkinek boldog, békés karácsonyt…olyant, amilyenben legalább önmagunkkal képesek vagyunk megbékélni….
József Attila: Tiszta szívvel
Nincsen
apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm.
Harmadnapja
nem eszek,
se sokat, se keveset.
Húsz esztendőm hatalom,
húsz esztendőm eladom.
Hogyha
nem kell senkinek,
hát az ördög veszi meg.
Tiszta szívvel betörök,
ha kell, embert is ölök.
Elfognak
és felkötnek,
áldott földdel elfödnek
s halált hozó fű terem
gyönyörű szép szívemen.
A Loláknak…
2011 december 23. | Szerző: Koralp
Kedves
Lola!
Jajjj
úgy látom már megint nagyon beletenyereltem valakinek az önérzetébe, valakinek
ismét sikerült megbántani a mimóza lelkecskéjét…még mindig elcsodálkozom azon,
hogy mennyire irritáló tud lenni személyem…de hát ezeknek az irka-firkáknak épp
ez lenne a lényegük, hogy hatással legyenek…hisz amíg az egyik embernek
csillagos ötöst ért ez az írás, a másiknak meg egy rossz szájízt okozott…de
ettől kerek a világ, hogy ilyen sokszínűek vagyunk…és mivel jobb dolgom
nincsen, épp ezért szolgáltatsz újabb gondolatokat, hogy leírjam, sőt van pofám
még publikálni is…
Megpróbálok
most JÓZAN paraszti ésszel írni, hogy felnyissam kicsi értelmed a világra…ígérem
nem lesz benne semmi magasztos eszme, igyekszem cinizmusomat is a sarokba dobni…
Tudod,
ha egészen más aspektusból közelítek magamra, egy tök normális, átlagos fickó
vagyok, ha ismernél akkor még kedvelnél is…hidd el rengeteg ilyen ember szaladgál
–jajj bocsánat már megint nagyképűsködöm- jelen esetben sántikál a
környezetedben…nekem is megromlott a kapcsolatom a gyermekeim anyjával, és egy
véletlen folytán rám talált egy másik ember személyében a szerelem, a boldogság…aztán
ahogy ez lenni szokott, kiderült, és el kellett jönnöm a családomtól…azóta is vezeklek
böcsülettel…de soha nem olvashattál mocskolódó sort erről a kapcsolatomról sem,
pedig lenne egy pár szaftosabb történetem, de nem stílusom a nyilvános
sárdobálás…és azóta élem az elvált szülők életét….fizetem normálisan a
gyerektartást, majd minden este felhívom a gyerekeimet, amikor csak tehetem
elhozom őket, és igyekszem velük elmenni játszótérre, állatkertbe, strandra…vagy
csak szimplán szeretni őket…de én vagyok az is, aki fél éve dolgozik, és soha
nem hiányzott még a munkahelyéről az alkohol miatt egy percet sem, aki
rámosolyog a pénztárosnőre vagy a helyét átadja az idősebbnek a buszon…mind-mind
általános emberi jellemző…
És jó,
hogy ennyire ismersz Te is, és igazad van, én tényleg egy nyomorult vagyok, aki
elég sokszor érzi magát nyomorultul is…mert a hétköznapi énemen sokszor felül
kerekedik az a fránya nagy igazságérzetem, az a hiperérzékeny szenzor, ami nem
tudja elviselni azt, hogy vannak olyan emberek akik megbuknak férjként,
szülőként, EMBERKÉNT de pénzért kilóra megveszik a kedvesem….és abban a pillanatban
értelmét veszíti minden, a normális-hétköznapi énem, vagy épp a mindent lángba
borító szerelmem…aminek más a közelében nem tud járni, amiért más az életét
odaadná, csak hogy megtapasztalhassa egyszer az életben egy szeletét…
Nos
ilyenkor tényleg nincs más út, pokolra kell szállni annak aki értékelni tudja a
mennyet, nos ilyenkor amikor szar az egész, akkor kell a „butitó szesz”,
elmenekülni legalább ideig óráig ebből a posványból, a szürke emberek, szürke
életeiből…és hát ez magával hozza az írási kényszert, vagy ahogy Ady és nem én
írtam: Ez már egészen művész-érzés, s ilyenkor szeretem csak
Homéroszt, vagy a Led Zeppelint s ilyenkor tudom úgy elképzelni Michelangelót,
ahogy illik.
Ez az
út kétségtelen nem vezethet csak a magányhoz, de nincs más út…aztán ebben a
magányban tud vigasz lenni a gyermekeim felhőtlen kacagása, az amikor hozzám
bújnak, és azt mondják –szeretlek apa…de lehet egy kinyújtott baráti kéz is,
vagy épp a hozzászólásod, hogy vannak emberek akiknek sokkal szarabb,
nyomorultabb az életük…akik képtelenek elfogadni a másságot, akik soha nem
fogják meglátni egy másik ember sorsa mögött mi rejlik, mert képtelenek azonosulni
azzal, ami nem az Ő „értékrendjük”
szerint van….és ostobaságuknak, rossz indulatuknak még hangot is adnak…azt
hiszem erre innom is kell…egy pohár szódát, mert kurvára ég a belem a tegnapi
bortól…
Ady reinkarnációja….
2011 december 21. | Szerző: Koralp
Eszembe nem jutna Ady folytatásának titulálnom magam, de rohadt jó érzés az amikor szembesülhetek a másságom tükörképével, hogy létezett olyan ember aki ugyanúgy érzett mint én…s ha már írni nem tudok, de legalább rátaláltam, magamévá tehetem….mankó, kapaszkodó ebben a vakvilágban…ahogy hull odakint a hó, és én bevackolom magam birodalmamba, váramba…az életem van itt, ennyi maradt, ezt még nem osztogattam szét…bár ez sem igaz, hisz ezekből a könyvekből, filmekből, zenékből születtem én, és formálódtam azzá ami ma vagyok….és hát egyetlen kincsemet –önmagamat- szerte szórtam, adni a legszebb dolog…megbékéltem ezzel, minden úgy van jól ahogy van….már nincs több hűtő, francia ágy, color tívi amit elvihetnél, már nincs több álom amin áttaposhatnál….a legfurcsább, hogy már nem fáj…
Most múlt három éve, december 8.-án, hogy el kellett jönnöm a gyerekeimtől…soha nem tudom kitörölni a nagyobbik leányom fájdalmas nézését, ahogy az az örökmozgó gyerek megkérdezte, hogy hová készülök azzal a nagy fekete nylonzsákkal, mire én csak annyit tudtam kipréselni önmagamból, hogy elköltözöm, Ő megállt, és a szemében ott volt a nagy kérdőjelekkel teli fájdalom…Rengetegszer akartam felrúgni azt a társas magányt amiben éltem, de mindig visszahúzó erő volt a két gyermekem, az önbecsapásom vagy gyávaságom, hogy majd jobb lesz…és végülis egy 3. ember felbukkanása, az iránta érzett szerelem, és a lebukás hozta a végső döntést, hogy jött a reakció:takarodjak….azt a két kicsi csillogó szempárt azóta is egyedül látom magam előtt, soha nem lesz közös szülői felelősség…három év után már lemondtam, mert látom a gyerekeim csak eszköz egy másik ember kezében….Annak a 3. személynek, a Bestiának legutolsó bejegyzésemben olvashattad mennyire két arca volt….az egyik éne olyant tudott adni amit senki, de valójában a másik éne is… 🙂
Az élet fura fintora volt, hogy Ő is egy „takarodjjal” intézett el, hogy teret adhasson kedvesemnek…hogy jöhessen a szomorú vadságával, mint amilyen én vagyok, hogy lépésről lépésre küzdjünk meg azért a tényért, hogy nincs egymás nélkül…aztán napról napra kellett ráébrednem, hogy én a MINDEN, vagy 20. vagyok a ranglistán…mert a munkahely, meg a gyerek épp beszart, vagy az anyós épp újra haldoklik /nemcsak szürke hétköznapok vannak ám/….eleinte birkatürelemmel fogadtam ezt az állapotot, aztán a végére csodálkozó tekintettel néztem mindenre értetlenül….mert vagy nem a minden vagyok, vagy ha az vagyok akkor kurvára silány egy termék….
Tegnap megnéztem az egyik etalonom, és ekkor jöttem rá az egész kibaszott-elbaszott életemre….A hűtlen című filmről van….ááááá ez egy annyira zseniális film, hogy az valami csoda…..
A szóban forgó jelenet arról szólt, hogy a férjes asszony kiverte a balhét azért mert a szeretője épp mással próbálkozott be…és ebben a történetben a legszörnyűbb, hogy a NŐ úgy van kalibrálva, hogy teljesen mindegy milyen halmazati állapotban van….de neki előjoga van mindenre….hát a faszom…..
Én elfogadom, hogy az anyai ösztönök, meg a nemi identitás egy másféle életutat sejtetnek, csak egyet nem tudok elfogadni, mégpedig hogy minden nő másnak, többnek akarja mutatni magát…és mielőtt végképp kiverném a biztosítékot, pár mondat az én megközelítésemből….
Mára ébredtem arra rá, hogy egyéniségem, személyem mennyire el tud varázsolni embereket, legyen az független vagy férjes nő…ma tudom felfogni azt, hogy szeretni, megérinteni mennyire másképp tudok…hogy az egyéniségem, metsző vadságom mennyire mást hordoz magában mint az elszürkült, kurva unalmas, elcseszett életetek….csak „Ti” nem fogjátok fel soha, hogy választani kell, hogy úgy kell döntenetek, hogy a „szerető” ne halljon bele, hogy a lapos, megszokott életetek mellett párhuzamban nem élhetitek a varázst….mert egyszer döntenetek kell….döntenetek arról, hogy vágytól lucskos pinátok 3 perces menetben kelljen, hogy megfeleljen, kielégüljön, vagy szeretkezni akartok mindent betöltő éjszakán át…..hogy kicsi angyalok vagy a szerelem ördöge érintsen….
Írom mindezeket úgy akinek öt éve van beépítve a katéter, és háááát álmodhat szebb jövőt…
No most bizonytalanodtál el…ki vagyok én, melyik vagyok én???? Ennek az írásnak egyetlen egy lényege van, hogy gondolatokat közvetítsen, még ha nem is a legjobbakat….hogy döntés elé állítson, hogy a gyermeki, szomorú lelkem mellett tedd le a voksod, vagy elfogadd az ördögi Ady énem is…..
Élvezkedj hát….
A verseinket nem olvassák, nem látják, s ha látják, nem értik, s ha megértik, jaj nekünk, mert ekkor nem értették meg még csak igazán. Hallunk gyönyörű helyeiről a világnak, enyhítőkről, kibékítőkről, hajók indulnak Kairó, India s Japán felé, és mi a Péterfián vagy a Nagymester utcán cammogunk kötésig a sárban. Amit valamikor őrjöngve kívántunk, óh jaj, beteljesedik, s ekkor vesszük észre, hogy vagy rosszat vagy nem eleget kívántunk.
Kíváncsiságból megkíséreltem egyszer, hogy van-e erőm nyolc-tíz hónapig egy csöpp alkohol nélkül élni. Volt: gyönyörűen bírtam, de a szürke, por-színű magyar élet még szürkébbé és átkosabbá borult előttem, s a halál veszedelmesen nekem indult. Gyávább voltam, és még ma is jobban szeretem az életet egy-két negyedóráig valaminek látni, mintsem elengedjem magam a mámor turista-kötele nélkül a meredélyen. Az alkohollal, érzésekkel és versekkel élő ember a szeszélyes impulziók szeszélyes, beteg akrobatája. Néha olyan fegyverszünetet tart a lelke, hogy a halál és temető valósággal csataterek hozzá mérve. Máskor zúgva, mindent elöntve indul meg, mint valami kiszabadult mesefolyam, s ilyenkor megszégyenül előtte minden bivaly-idegrendszer és isteni egészség.
Két fajtájú mámora van a bornak, de csak nagyon finom ideg-szerkezetnek adatott meg e tapasztalat. Az első mámor olyan, mint akárkié, aki tud inni, kitüzesít bennünk minden öröm-hajlandóságot, s nagyon hatalmasak vagyunk. Ezután jön az éjszaka-végi, hajnali vagy nappali alvás, furcsa, sok ébredéssel. Fejünket feszítik, ha fölkelünk, maga vagyunk a nyugtalan és megszemélyesült figyelés és figyelem, össze tudjuk kapcsolni a legantipodikusabb ideákat. S mikor alkonyul, egyszerre csak, akárhol járunk, nyugtalan s tovább is nyugtalannak maradó agyunkat, szívünket befogja a mindenség. Ez már egészen művész-érzés, s ilyenkor szeretem csak Homéroszt, vagy a Led Zeppelint s ilyenkor tudom úgy elképzelni Michelangelót, ahogy illik. Hangsúlyozom: ez másnap este jön, ez a legnagyobb emberi érzésképesség, ez szinte a legnagyobb titkokat is kiadó, eláruló egy vagy két óra. Ehhez nincs közvetlen köze az alkohol-mérgezésnek, a mámornak, ez az idegeknek perverz bűvész-mutatványa, amiből csak a kikiáltó harsány szava hiányzik: köszönjük, kedves gazdánk, hogy ilyen édes kínokat szereztél nekünk.
ÜLÖK AZ ASZTAL-TRÓNON |
|
|
|
Ülök az asztal-trónon,
Én, mámor-fejedelem
S fejemet, a süllyedtet,
Följebb-följebb emelem.
Nagy szemeim tüzelnek,
Fülemben ifju dalok.
Orrom, szám, szivem töltik
Muskotályos illatok.
Boros, nagy dicsőségem
Villámlik, szinte vakít.
Kiáltok: »Hozzatok, hejh,
Egy inséges valakit.«
»Ma királyi kedvem van,
Ma az élet meghatott,
Ma sajnálok, ma szánok,
Ma szeretek, ma adok.«
S az első bús jöttmentnek
Pénzecském megcsörgetem
S királyian, vidáman
Lábai elé vetem.
A MI GYERMEKÜNK |
|
|
|
Bús szerelmünkből nem fakad
Szomorú lényünknek a mása,
Másokra száll a gyermekünk,
Ki lesz a vígak Messiása,
Ki majd miértünk is örül.
Ha jönnek az új istenek,
Ha jönnek a nem sejtett órák,
Valamikor, valamikor
Kipattannak a tubarózsák
S elcsattan hosszú csoda-csók.
Mások lesznek és mink leszünk:
Egy napvirág-szemű menyasszony
S egy napsugár-lelkű legény.
A tubarózsa illatozzon
S áldott legyen a mámoruk.
S áldott legyen, ki: te meg én,
Ki az övék, kiért mi sírtunk,
Kit forró lázunk eldobott,
Öleltetőnk, kit sohse bírtunk,
Ki másoké: a gyermekünk.
Kit napvirág és napsugár
Új igére, új dalra termett,
Áldott legyen, ki eljövend,
Az idegen, nagyálmú Gyermek,
Kit küldtek régi bánatok.
TÜZES SEB VAGYOK |
|
|
|
Tüzes, sajgó seb vagyok, égek,
Kínoz a fény és kínoz a harmat,
Téged akarlak, eljöttem érted,
Több kínra vágyom: téged akarlak.
Lángod lobogjon izzva, fehéren,
Fájnak a csókok, fájnak a vágyak,
Te vagy a kínom, gyehennám nékem,
Nagyon kivánlak, nagyon kivánlak.
Vágy szaggatott föl, csók vérezett meg,
Seb vagyok, tüzes, új kínra éhes,
Adj kínt nekem, a megéhezettnek:
Seb vagyok, csókolj, égess ki, égess.
A MÁSIK KETTŐ |
|
|
|
Csókoljuk egymást, együtt pihenünk,
Áltatjuk egymást, hogy egymásra vártunk,
Halvány az ajkunk, könnyes a szemünk,
Sápadt a lángunk.
Piros kertek közt futott az utunk,
Piros, bolond tűz lángolt sziveinkben,
Egymás szemébe nézni nem tudunk,
Itt sápadt minden.
Csókoljuk egymást biztatón, vadul,
Nappalba sír be minden csókos estünk,
Hiába minden, csók ha csókra hull,
Hideg a testünk.
S piros kertekből, úgy tetszik nekünk,
Közelg egy leány és egy ifju ember
S mi, ím, egyszerre forrón ölelünk,
Nagy szerelemmel.
Búcsú sikertől-asszonytól |
|
|
|
Nem kellek. Jól van. Jöjjön, aki kell.
Lantot, hitet vígan szegre akasztok.
Kicsit pirulok. Én és a Siker?
Jöjjenek a tilinkós álparasztok,
Jöjjenek a nyafogó ifju-vének,
Jöjjenek a finom kultúrlegények.
Nem is tudom, hogy mi történt velem,
Hát sokat érne itt a győzelem?
S én száz arcban is kínáltam magam,
Vénleánykodtam. Pfuj. Már vége van.
Ügyes kellner-had famulusa tán?
Éhes szemben vörös, vadító posztó?
Legyek neves hős kis kenyércsatán?
Fussak kegyért én, született kegyosztó?
Eh, szebb dolog kopott kabátba szokni,
Úri dölyffel megállni, mosolyogni,
Míg tovább táncol kacsintva, híva
A Siker, ez a nagy hisztérika.
Nyomában cenkek. No, szép kis öröm.
Ezekkel együtt? Nem, nem. Köszönöm.
Áldomás
Áldomást tartok.
Künn, vaksötétben zivatar harsog.
Olyan, milyenben kőtáblát kapott
Népösszetartó, nagy eszű Mózes…
Az asztalomon gyilkoló szesz…
Ennek a gyilkos, butító lének
Nagy szerepet szánt a balga élet,
Öntudatrabló egyedül itt lenn,
Ami felséges, uralja minden,
Az alkohol a romboló isten!…
A földön mindig éltek emberek,
Tudásra vágyók, telhetetlenek,
Nagy agyvelők, ferdült koponyacsontok,
Voltak a földön mindig-mindig
Világmegváltó, balga gondok.
De volt a világon megváltó mámor,
Volt butitó szesz, parányi sátor,
Hol mámoros fej kőpárnát kapott,
Hol elbutultak felséges agyok…
Kik a tömegnek széles vállán ültek,
Kik Pantheonba, Parnasszra kerültek,
Jámbor merengők, hízó testek voltak,
Kik alkudozva írtak és csaholtak.
A nagy tudóktól nem maradtak tettek,
Ők a nagyságnak mártírjai lettek.
Csodás fejük oly rémes lázban égett,
Mihez jeget nem adhatott az élet,
Szemük olyan kegyetlen tisztán látott,
Hogy pokolnak látták meg a világot
S kik rátermettek messiási sorsra:
Belefúltak mámorba, alkoholba.
Züllött nagyok, mártírjai az agynak,
Ez éjszakát tiértetek virrasztom,
Bizsereg már a mámor agyvelőmben:
Én sem hiszem, hogy valaha virradjon.
Ferdült agyaknak mindig egy a sorsa,
Bolondok háza vagy a zsibbadt mámor,
Nőni fog a ti számotok sokáig,
Felejtett, züllött félisteni tábor.
A lázas agy butuljon el örökre,
Nagy gondolatra szükség nincsen itt, –
E gyilkos szeszt tireátok köszöntöm,
Nyugalmatokra: elzüllött zsenik!…
Elbocsátó, szép üzenet
Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.
Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd
Feledésemnek gazdag úr-palástját.
Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is,
Vedd magadra, mert sajnálom magunkat,
Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért,
Alázásodért, nem tudom, miért,
Szóval már téged, csak téged sajnállak.
Milyen régen és titkosan így volt már:
Sorsod szépítni hányszor adatott
Ámító kegyből, szépek szépiért
Forrott és küldött, ékes Léda-zsoltár.
Sohase kaptam, el hát sohse vettem:
Átadtam néked szépen ál-hitét
Csókoknak, kik mással csattantanak
S szerelmeket, kiket mással szerettem:
És köszönök ma annyi ölelést,
Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát,
Amennyit férfi megköszönni tud,
Mikor egy unott, régi csókon lép át.
És milyen régen nem kutattalak
Fövényes multban, zavaros jelenben
S már jövőd kicsiny s asszonyos rab-útján
Milyen régen elbúcsuztattalak.
Milyen régen csupán azt keresem,
Hogy szép énemből valamid maradjon,
Én csodás, verses rádfogásaimból
S biztasd magad árván, szerelmesen,
Hogy te is voltál, nemcsak az, aki
Nem bírt magának mindent vallani
S ráaggatott díszeiből egy nőre.
Büszke mellemről, ki nagy, telhetetlen,
Akartam látni szép hullásodat
S nem elhagyott némber kis bosszuját,
Ki áll dühödten bosszu-hímmel lesben,
Nem kevés, szegény magad csúfolását,
Hisz rajtad van krőzusságom nyoma
S hozzám tartozni lehetett hited,
Kinek mulását nem szabad, hogy lássák,
Kinek én úgy adtam az ölelést,
Hogy neki is öröme teljék benne,
Ki előttem kis kérdőjel vala
S csak a jöttömmel lett beteljesedve.
Lezörögsz-e, mint rég-hervadt virág
Rég-pihenő imakönyvből kihullva,
Vagy futkározva rongyig-cipeled
Vett nimbuszod, e zsarnok, bús igát
S, mely végre méltó nőjéért rebeg,
Magamimádó önmagam imáját?
Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,
Csillag-sorsomba ne véljen fonódni
S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak:
Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.
Azt hiszem én egy UFO vagyok
2011 december 19. | Szerző: Koralp
Rég nem írtam, de végül is
ez nem egy napló, még ha a blog címe azt sejteti…szerintem borzalmas unalmas
lenne minden nap ezt olvasni….2011. 12. 18. Reggel megint egészségesen ébredtem….2099.12.18.
Ismételten egészségesen ébredtem…2222.13.13. /mert akkor már ilyen is lesz…/
Újból az egészség jeleit mutatom azzal a különbséggel, hogy ma elfelejtettem
felébredni…ja ezt a hullamerevség okozta….hűűűű de bűn rossz akasztófa humor…
Szóval semmi különös oka
nem volt, hogy nem jelentkeztem, hogy nem írtam…pedig tudom valami szenzációval
igencsak szolgálnom kellene, pl. hogy megházasodtam /jajjj/ vagy épp ellenkezőleg,
elhagyott a kedvesem…vagy kinőtt a harmadik szemem, és látok mindent…bassza
meg, két szemmel is épp eleget tapasztalok…
Napok óta azon merengek,
hogy mennyire át tudunk változni, meg tudunk változni….ékes bizonyítéka e két
levél részlet…a szerző és a szóban forgó címzett személy nem változott….
.Mindíg tudtam , hogy kivételes érzéssel gazdagodtam ,
melyet csakis Tőled kaptam! Nekem ez valósággá vált, másnak nem egyéb
illúziónál.Senki sem érti , hisz soha nem volt benne részük , ezért sajnálom
őket. Ez egy varázslat, leírhatalan szenvedély amiben részesítettél, amit Veled
éltem meg. Tudom soha nem lesz részem többé benne! Vérzik a szívem , meghasad a
lelkem , de nem tehetek mást! Írtam egyszer, hogy Te tanítottál meg arra miért
érdemes nőnek lenni! Érzékeny , és nagyon finom ember vagy, tulságosan is
tudatában az érzelmeimnek. Annyira hiányzik az a csoda, ahogyan Te tudtál szeretni.
Tapasztalatlanságom vezett oda, hogy nálad kötöttem ki, ami
valljuk be, nagy tévedés volt.Ami fontos számomra egy férfiban , azt te még
hírből sem ismered, de ez sem véletlen!
Tavalyi év őszén egy partin ismerkedtem meg a párommal.Szerelem volt az első
látásra. Hihetetlen amit tud nyújtani testileg-lelkileg egyaránt.(már van
összehasonlítási alapom!)
Akkor, hogy az anyámban
van ez????? Egyszerűen nem tudom hová tenni magam…az első levél után érezhetem
magam a Helló lányok old spice fehér lovon ülő hősének, a 2. után meg annak aki
feldughatja magának a mindennapi egészségét, ha kicsi, vagy nagy, vagy mégsem
eper ízű…Egyet viszont tényleg nem értek, ha ennyire szar volt, akkor miért
kellett a két levél között durván másfél évnek eltelnie????? Vagy ha ennyire
büntetés volt, akkor ezt miért kell szinte dicsekedve leírni????? Az ember
tényleg igyekszik, igyekszik mindenre odafigyelni, hogy összejöjjön a másiknak,
hogy ne úgy élje meg a másik, no ez is megvolt…erre kiderül, hogy biza szar
volt, de nagyon…Persze ennyi idő távlatából már mit sem számít semmi, de azért
mindig itt marad az a bizonyos kérdőjel, vajon miért van szükségük az
embereknek ilyenekre, hogy belé rúgjunk a másikba????
Közeledik az év vége,
óhatatlanul mérleget vonunk, egyenleget húzunk…bevallom, soha nem éreztem magam
ennyire enerváltnak, fásultnak…. „nyomjuk a „blűzt”, majd lesz valahogy”
életfilozófia jár át…de nincs az a fájdalmas dallam, az az ütős alkohol, ami
révületemből most ki tudna ütni….hogy ne érezném azt, álmaim megkopott
üveggyöngyök….
Kedvesem „galád” férje
immáron mint apa is megbukott, de valahogy mégis összeköti őket a szent
házasság…és emlékszel??? „És végül mindig, mindig egyedül maradtam”….és már
nincsen bennem semmi maró gúny, cinizmus….talán ezt a legnehezebb megélni, hogy
már nem emelem fel a hangom, már nincsen bennem semmi lázadás, mert már csak
egyszerűen belefásultam, hogy ilyenek az emberek…és nem ők a földönkívűliek….
A zene szárnyain…
2011 szeptember 12. | Szerző: Koralp
Az írásban az a jó, hogy nem kell figyelni senkire, vagy stílusosan, leszarom, hogy ki mit gondol rólam…leírhatnám a csillagokat is az égről, akkor sem lenne hatása ebben a közegben…irodalmi értéke egyenlő a nullával, érzelmi síkon meg szinte senkit sem érint meg….bár ez sem igaz, hisz akartak már megtéríteni, vagy rám fogták azt, hogy alkesz vagyok….de érdekes módon akkor kussoltak, amikor „otthon” voltam, amikor lelkem ünnepelt…hát persze, hisz ahhoz kevesek, hogy elfogadjanak, megértsenek, hogy megéljék a poklot….vagy szálljanak, szálljanak….
Most a zenékről szeretnék írni…és nem azokról amiket reggel a fürdőszobában fogmosás közben hallgatsz, vagy egy pohár bor mellett háttér zenéként hallgatunk…és nem is ezeket a kis pöcs Y meg X meg Z faktoros megasztárokat…ezeket a kis állatkerti majmokat, akiket fizetnek és Istenítenek a plágiumért….lehet, hogy tökéletesen leéneklik amit kell, de hol az egyéniség, amikor tudatosan kiépítik a stílusukat, minden mozzanatukat megtervezik…hol marad az ember, és komolyan ki fog dalokat írni, ha mindenki „előadóművész”????? Szóval nem ilyen dalokat hallgatok, hanem ami a zsigereimbe hat, ami felkorbácsol, ami elringat….ami valljuk be, örökre magányossá tesz, mert ide senki nem férkőzhet be….
Sokféle zene van, de egyetlen egy van, ami maga az élet, ami olyan mint a szerelem…átölel, simogat, hív, csábít, elringat…ami mindent odaad, és semmit nem kér….amiben ott van a tűz, a tűz, a tűz….a szenvedély, a vágy….amiben ott van a hited, az életed…ami által úgy érzed, hogy itt van a testem, itt a lelkem, itt a szívem….mindenem a Tiéd….GYERE….GYERE….
Azt hiszem csak ilyen zenét szabad hallgatni, amibe belehalunk…Mindig megmaradok gyermekien naív….hogyan gondolhatom ezt, mikor ehhez úgy is kellene élni…úgy ölelni, úgy szeretni mint ha utoljára tennénk…mert nem az számít, hogy mennyit éltünk, hanem azt amit kaptunk mennyire intenzíven éljük meg….
És most egészen mást amit ma éjszaka hallgattam, és mégis ugyanazt…hiszen van a ZENE….és más nincs….
http://youtu.be/dbiDdPzbZPE
http://youtu.be/wGnOpXTVlbw
Utószó…
2016 július 27. | Szerző: Koralp
…Abba beletörődik az ember, hogy nem jön komment az írások után…csak abba a hiányérzetbe döglök bele még a mai napig is, amikor tudom, hogy mi lenne a reakció, az az egy bizonyos…amikor nevetve kérdezné meg, hogy kispista baszódj meg, Te az előző posztodban most dicsekedtél vagy sajnáltattad magadat? És én hoznám a szokásos nem adekvát válaszom, vigyorogva mondanám, hogy igeeeen…és a földön az egyetlen egy ember lenne aki megértené…soha nem gondoltam, hogy ennyire kibaszottul fog hiányozni…ennek a posztnak lehetne a címe az is, hogy veled volna jó, ha újra kezdeném…de már rég nem kezdek semmit újra…
Találtam egy régi írásom, ami már akkor született, amikor már nem rólad szóltak a gondolatok, érzések, mert próbáltam megerőszakolni magam úgy, hogy minden sorában ott voltál…
Éjszaka 1 óra van, már készültem a lefekvéshez, amikor eszembe jutott, hogy máma már máma van, és ma van a kedvesem születésnapja….hohó, már megint nagyképűsködöm, pontosítok, az ex-kedvesem születésnapja…úgyhogy hiába fogadtam meg múltkor, hogy utoljára emelem páleszes poharam rá, csak ittam még egy újabb életelixírt az egészségére….valójában csak azt akarom, hogy nagyon egészséges legyen, no nem olyan értelemben mint én…tudod, ahogy mi férfiak megint egészségesen ébredünk reggel…úgyhogy most annak aki igazából meg, vagy ki akar ismerni, gyorsan el is árultam magamról 3 információt….először is sokszor tűnök nagyképűnek, ráadásul hazudós is vagyok, vagy csak egyszerűen nem tudom betartani az ígéretemet, legvégül pedig nagyon jó indulatú, vagy másoknak jót akaró…Az már más kérdés Te mekkora jót akarsz????
No, de nem ezért ültem ám le, ezt el kell felejteni, ez a bekezdés nincs is…Sőt most még nem is valami újabb szomorú lelkiömlengést akarok az ex-ről, azt már megsírattam, ahogy illik, el is temettem amennyire tudtam…/nem hamvasztás volt/ bár még a fotója kint van a vitrinben…húúú erről jut eszembe a fotókkal baromira kell vigyázni, ha több nője van egyszerre az embernek egyidőben, mert váltogatni kell, épp melyik jön, és elég egy pici feledékenység, és máris áll a bál, -ki ez a Nő, mit keres kint a fotója???? Jajjj-jajjj, cirkusz, féltékenység, igaz, az nem számít, hogy mindkét nő férjnél van, nem baj, megy a műsor, én meg szegény, mit tehetek???? Engesztelek, nyalok, kedveskedek…ez is érdekes dolog különben…majd nézd meg….ha tartós kapcsolatban vagy, és úgy van bukta, akkor mit csinálsz???? Leviszed a szemetet, bevásárolsz, esetleg új ruhát veszel az asszonynak, a szex szóba sem jöhet engesztelésként, attól el vagy tiltva….ha szerető vagy, egyetlen egy kiengesztelési forma van, a szexben rád hárul a nigger munka…ez alaptörvény, erről nem is vagyok hajlandó vitatkozni….
Visszatérve, ott tartottam, hogy még mindig kint van az exnek a fotója a vitrinben, már nézegetem egy ideje, milyen kis frankó kerete van, kit kellene beletenni, meg különben is a fénykép nézegetése az valami hasonló reakciót vált ki, mint amikor a fogyókúrás bige a hűtőre valami dagadt fotóját rakja ki, és a kísértésnél felkiállt: Ezt akarod???? No jó, nem mondom, még egyszer, méla undorral, egy gyors ejakuláció preakoxszal, már csak a kicseszés miatt is, de még egy beleférne az önérzetembe…
Az a nagy büdös igazság, hogy az első menyasszonyomról akartam írni, ami nem is róla szólna, hanem arról, hogy valójában miért is szeretünk szenvedni….mert szeretünk, az hót ziher…szintén egy egyszerű példa….városi ember mire vágyik??? Hát a természetre, a nyugalomra, arra, hogy ciripeljenek a tücskök az éjszaka az ablaka alatt, meg reggel kakas kukorékolására ébredhessen….Tudod, olyan skanzen jellege legyen, hogy jöjjön a tehénből az 5%-os zsírtalmalmú, lehetőleg kakaó, csak az a rohadt büdös istállószag, meg a legyek ne legyenek…Szegény megboldogult Jimmynk is beszopta, mert az a szemét kakas egyszerűen nem akarta tudomásul venni, hogy a király ablaka alatt csak bizonyos időszakban lehet kukorékolni…a király meg berágott, a történet végét meg már tudhatjuk, mi lett a vége…add vissza a fél krajcáromat…no ezt má nem a kakas mondta, hanem a hagyatéki tárgyaláson az egyik örökös…de ez már egy régi történet, már királyok sincsenek, már köztársaság vagyunk, és új alkotmányunk is van, állítólag a nép akaratából…elvileg ebben az is szerepel, hogy Isten is van /ismét/, az Isten sem igazodik már el ezen…
De ez mind semmi, vannak akik meg a macskákra allergiásak…. jajjj nem a szőrükre, hanem a hangjukra…mert tavasz van, a kitekasszuk meg élik a természet adta életüket….ismered azt a viccet, hogy elindul éjszaka az öreg kanmacska, és a fiatal macsek megkérdezi, hogy –Te hová mész???? Megyek dugni, jön a válasz…Hagy tartsak Veled, kérleli a kis kandúr….No, nem bánom, jön a beleegyező válasz, és elindulnak….Épp egy háztetőn mennek, amikor leszakad alattuk a csatorna, és ők meg ott lógnak, csimpaszkodnak…már ott lógnak egy jó ideje, amikor a kis kandúr megszólal: Én még baszok egy öt percig, aztán hazamegyek….
Szóval ezek a szőrös négylábúak meg most bagzanak…és van akit meg ez zavar…és szerintem kurvára nem a hangjuk, hanem a tudat, hogy hej, ha most én is macska lehetnék…
Én meg bagoly, aki –komolyan nem hiszem el, hogy az jutott az eszembe, hogy a bagoly bekapja az áldozatát, és a végén kiökleli a szőrcsomót nem tudom, de én még nem tudtam úgy nővel lenni, akinek akármennyire is borotvált….ott….hogy ne lenne szükségem erre a pompás készségre- akinek pár óra múlva ne keljen kelnie, és menni dolgoznia…
Oldal ajánlása emailben
X