Egy hajótörött naplója
Sokan mondták már, hogy nekem írni...

Rómeó és Júlia mégis él….

2016 szeptember 9. | Szerző:

Az az igazság, hogy Shakespeare a Rómeó és Júliát megrendelésre írta meg úgy ahogy, gondolok itt a tragikus befejezésre…milyen megrendelésre? Hát  idegenforgalmi és más üzleti megfontolásból…pl. a két főhősünk sírhelyéből zarándoklat helyet csináltak….bezony, képzeljétek el…de baromi szerencsétek van, hogy én tudom, hogy a történet sokkal tragikusabb véget ért, mindkettő amorózónk életben maradt…
Íme hát teljeséggel első kézből kispistától, azaz tőlem…
Rómeó már ott elcseszte az egészet, hogy Lőrinc barátra bízta a méreg megvásárlását, és hát az öreg egy kicsit nagyot hallott, és nem hallotta, amikor a kínai fekete piacon /emmegmá mi???? fekete? közben meg sárga/ a Viagrától kezdve az Életelixírig mindennel kereskedő árús hozzá tette: ez a kici méreg még akar a 20 kilós mackát is elsinkeli…tehát az emberre olyan hatással bír, hogy elalszik tőle és egy gyors lefolyású fosásra ébred, max. esetleg gyomormosás…Júlia már egy kicsit jobban beszopta, mert hát ugyebár neki maradt a tőr…de róla meg /ezt szintén csak én tudom/ kiderült, hogy a keleti filozófia iránt érdeklődött, azon belül is a Gézák életét tanulmányozta igen nagy figyelemmel, és így jutott eszébe gyors megoldásként a harakiri…és gyenge kezével magába vágta a tőrt, de a keresztbe metszésre már nem került sor, mert a vér látványától jajjjj anyám felkiáltással elájult…
Miután elég gyorsan rájuk találtak (ebből is látszik, hogy meg volt az egész rendezve) a gyors orvosi ellátásnak köszönhetően kórházba kerülve életben maradtak…Szintén plusz információ, hogy ebből meg az állapítható meg, hogy történetünk nem Magyarországon játszódik…
A kórházban a cselekedetük súlyára ébredve, Rómeónk a fentebb írt fosásra, Júliánk meg 3 centis varratra…a kis hülyék meg azt hitték, hogy ez már maga a mennyország (vagy a pokol)…de ők akkor se adták fel szent fogadalmukat, meg a házassági esküjüket sem, és megbeszélték, hogy bizony megszöknek, és új életet kezdenek…a helyszínt azért nem árulhatom el, mert hát azért ne feledjük, Rómeó lazán-faszán kinyírt kettő embert, és nem csak az anyós elől kellett menekülnie, hanem a törvény elől is…
Tanakodtak-tanakodtak, Lőrinc barátra már abszolut nem számíthattak, hisz az öreg mindent összekuszált a segítségével, nem beszélve arról, hogy az öreget annyira megviselte a szerencsétlenkedése, hogy nem volt elég neki, hogy az egyház egyből kitagadta, ezért Istent váltott, de még a két fiatalt is az új propagandával tömködte: -Ifjúság tagadjátok meg szüleiteket (Júlia halkan csak annyit tudott mondani, hogy hát ez már megtörtént oda-vissza alapon) tagadjátok meg Isteneteket, mert szar az egyház, szar az egész (esküszöm ezeket nem én adtam az öreg szájába)…helyette merítkezzetek meg az új Isten kegyeletében, és többé nem kell templomba járnotok, és minden vasárnapotok vidám lesz…hallelujja, meg ováció….azaz áááááá….
De az öregen kívül kipipálhatták Mercutiot is, barátokat, meg még a dadust is, aki kerek-perec kijelentette, hogy nem hajlandó elvinni a balhét, “tudom én szarul érezni magam más családnál is”, és átment egy másik irodalmi alkotásba, így Júlia és Rómeó /ebben a sorrendben írjuk helyesen, mert az nagyon férfi soviniszta dolog, ha a férfit vesszük előre/ önerőből új életet kezdett…
Nos, itt ment is szépen eleinte minden, emlékeimben még nekem is eleven él, amikor még a bab is húsnak tűnt, csak szex legyen töménytelen mennyiségben…Igen ám de a zaciba vágott ékszerek árából nem sokáig lehetett vigéckedni, így életük nagy fordulóponthoz ért: munkát kellett keresni…No ekkor már Dzsúliánk igencsak húzta a száját, meg különféle ürügyekkel jött elő, így maradt Rómeónkra egyedül a családfenntartó szerepe…(munkájáról szintén azért nem árulhatok el többet, mert titkos volt a helyi NAV és munkaügyi kommandó miatt)…
Azt mondják, hogy az nem is kapcsolat ahol nincs kanálcsörgés (nem arra gondolok ám, hogy Júlia így jelezte Rómeónak, hogy zaba, kész a kaja, mert az ifjú feleség hiába volt otthon egész nap, szerinte csupán csak gazdasági megfontolásból de rendelték az ételt, a férje melegétkezési utalványán) de bizony egyre sűrűbben felütötte fejét a konfliktus, sőt ez már éles vitákba torkollott…(egy ilyen veszekedésnek fültanúja is voltam, és gyorsan meg is állapítottam, hogy milyen rohadt mázlista voltam, hogy nem volt Júlia /nevű/ nőm)…
-Édes cicám szólhatnál a főnöködnek, hogy vagy emeljen a fizetéseden, vagy adjon több túlóra lehetőséget, mert alig tudunk megélni! Már múltkor sem tudtam megvenni azt a jó kis hajfestéket! -kérleltelte negédesen Júlia férjét.
– Jajj kicsi bogaram, tudom, hogy nem tudok megadni mindent amire vágysz, de azért azt se várd már el tőlem, hogy a tökömre éjjeli lámpát kötözzek, hogy éjszaka is tudjak dolgozni…meg különben is nem gondoltál még arra, hogy Neked is el kellene menned melózni?! -és, hogy feleségének a beszólást enyhítse, próbálta megcsókolni…
Júlia viszont kitért a csók elől, és egy kicsit paprikásan visszaszólt. -Tudod, hogy milyen nehezen esek teherbe így is, hogy hőmérőzök, és munka mellett ezt nehéz lenne kivitelezni, hogy várni a megfelelő lehetőséget. És bizony az idő telik, a biológiai órám letelik, meg néha sírni tudnék, hogy a környékünkön megint most született két gyerek is. Nekünk meg ez se jön össze, már gondoltam arra is, hogy meg kellene vizsgálni a magodat életképes-e?
-Ki ne találd már, hogy húszonévesen lejár a termékenységi időszakod, meg egyáltalán hogy jön ide az én nemzőképességem megkérdőjelezése?!
– Ezt útálom bennetek férfiakban, hogy Ti mindent jobban tudtok, még a mi, nők szervezeti felépítésünket is, hogy hogyan működik! De ha egy kicsit megpedzegetjük a férfiasságotok hiányosságait, akkor egyből besértődtök!
Szó szót követett, és először feküdtek le úgy éjszaka, hogy elmaradt a kifli póz…és innentől kezdve egyre többször felváltotta a turbékolást a feszült csend, az egymás mellett a némán való eljárás…
Aztán Júliát is megfertőzte korunk népbetegsége, pánik beteg lett…és ha ez önmagában kevés lett volna, agorafóbiával párosult!!!! Ez így párosítva világszenzáció volt önmagában, hiszen az agorafóbiás lakását sem meri elhagyni, mert csak szűk környezetében érzi magát biztonságban…akkor meg mitől illetve kitől van pánikrohama??? Önmagától???? No ezt próbáld beadagolni egy phszichés betegnek, így maradt a könnyebb út, antidepresszánsok szedése…
Kedves olvasóm! Az ilyen gyógyszerek szedése nem olyan egyszerű ám mint amikor bekapok fejfájásra egy bogyót! Legelőször is meg kell találni a megfelelő gyógyszert…ha ez nem sikerül, akkor a rossz gyógyszert sem lehet drasztikusan elhagyni, hanem fokozatosan kell leállni vele…na most megfogtalak mi???!!!! Aztán nem beszélve, hogy ahány fajta gyógyszar, annyiféle mellékhatás…Az egyiknek testi elhidegülés (magyarán a delikvens nem kívánja a szexet), a másiknak meg fokozott étvágy, és zabál mint az állat, vagy épp örökké alszik…Úgyhogy Júliától már csak jobban Rómeó szenvedett….No és hát nem beszélve a dupla 22-es csapdáról, hogy már Júlia milyen régóta pánikolt attól, hogy nem esik teherbe, de amíg a gyógyszereket szedte, tudta, hogy nem lehet gyerekvállalásra gondolnia, sokszor volt ezért hisztis…és hát kin vezette le???? Szerencsétlen Rómeón, aki eleinte birka türelemmel viseltetett mindenben párjával kapcsolatosan, bár a be-beszólogatásoktól egyre jobban tele lett a töke…
– Rómeó egy kicsit velem is foglalkozzál már, ne örökké azt a rohadt számítógépet nyomkodjad! -korholta Júlia. – Mostanában már alig beszélgetsz velem, a háztartási munkában is alig veszel részt, a szemetet önmagadtól ki nem vinnéd, folytatta….
– Most mit csináljak, ha nem tudunk szexelni? -Kérdezte Rómeó értetlenül.
– Nem igaz, hogy egyből a szex jut eszedbe, ha arra hívom fel a figyelmedet, hogy foglalkozzál velem!
– Miért? Nem lenne jogos a kérdésem?
– Neeeeeeem!!!!! Már annyiszor mondtam Neked, ha annyira nem bírsz magaddal, akkor a testedet egy kicsit jobban odatehetnéd magad a melónak, vagy szedhetnél akár Anti-Viagrát! -vágott vissza dühösen Júlia.
– Hát a faszom! Miért nekem legyen örökké lelkiismeretfurdalásom azért mert én éhesebb vagyok nálad? Meg hát emlékszem én még arra az időszakra is, ami ugye nem is volt olyan régen, hogy a farkamra tejszínhabot fújtál, és úgy nyalogattad! – Kezdte bepörgetni magát Rómeó.  Vagy az csak a beszopatás ideje volt? – és jót röhögött mikor leesett a saját szóvicce.
– Te mennyire egy rohadék vagy!!!! Meg, hogy csinálsz az embernek úgy kedvet, hogy seggbe akarsz dugni, meg egyre többet hozod elő azt, hogy ki kellene próbálni a hármas szexet, és még tudnál nőt is hozni????
– Mert azt hittem, hogy új impulzusokra van szükséged ahhoz, hogy ismét kívánjál! -vigyorgott cinikusan Rómeó.
– Egyáltalán nem, és vedd tudomásul, hogy akkor lesz legközelebb szex majd ha olyan kedves leszel mint Paris volt velem amíg Őt is ki nem nyírtad a nagy egód miatt…- Szaladt ki a száján női mivoltában a megsértett  Júliának.
– Akkor basszál magadban!!!! -és rávágta az ajtót feleségére Rómeó, és elviharzott a kocsmába!
Ennyi a megmaradt memoár a két örök szerelmespárunkról…Júliánk csúcsány elhízott, női mivoltát, önbecsülését férje bunkó beszólásai egyre jobban a földbe döngölték, Rómeó meg egyre többet ivott, és ma már kinyomozhatatlan, hogy mi volt előbb a tyúk vagy a tojás, azaz ki kinek a problémáját generálta…
Ha esetleg bármelyik szövegkörnyezetben magadra ismernél, akkor azt már most szeretném tisztázni, hogy történetem kitalált esemény…meg különben is csak vicceltem, Rómeó és Júlia meghalt…és azt hiszem jobban is jártak…
Mivel az eredeti irodalmi alkotásból film, musical is készült, itt szeretném még felhívni a figyelmedet, hogy a dalválasztásom nem az én írásom apropójából született dal, csupán csak itt is véletlen összecsengésről van szó!

Címkék:

Ennyivel még tartozom…

2016 szeptember 7. | Szerző:

Kedves Majmócám!

Háát…nem mondom, hogy nem tudsz kalamajkát okozni az életemben…még egy egyszerű megszólításon is el kellett töprengenem….hogy ne legyek időjárás jelentő stílusú /tudod mire gondolok/, hogy most még az légy aki voltál régen nekem mai valóságodban!

Nehezen formálódnak a szavak, meg már talán mindent megírtunk/elmondtunk egymásnak…de mégis úgy érzem, hogy ennyivel még tartozom Neked…egy köszönettel…

Tudom, hogy még Te sem tudod, még ma sem, hogy áldás vagy átok voltam Neked…hogy még ma sem tudod, hogy gyűlölj vagy szeressél, hogy voltam, hogy lelkedet úgy érintettem meg ahogy soha senki, hogy mi minden rezdülését éreztük egymásnak…és ez már soha nem fog elmúlni, nekünk ezt az örökséget kell tovább cipelnünk…amit valamikor együtt, azt immáron külön-külön!!!!!

A vers, az mindenben de mindenben Te vagy!!!!!!  Hidd el, mindig is tudtam, mindig is éreztem, azok a láthatatlan adó-vevők mindig is élni fognak közöttünk…

Múltunk csonkjai örökre belénk vésődtek, mint emlékeinkben egy soha el nem halványuló tekintet, egy vissza-visszatérő dallam, és mi csak szeretnénk megmaradni embernek, és örökké vágyakozni arra, hogy a láthatatlan könnyeinket egyszer felváltja a gyermekien tiszta nevetés…

Címkék:

Áldás vagy átok…

2016 szeptember 2. | Szerző:

 

Budakeszi

Fiatal koromban nagyon sokat beszélgettünk a barátokkal arról, hogy vajon az életformánk hozta magával az irodalom szeretetét, a zenéket, vagy épp fordítva a hatásuk alakították ki az életvitelünket..és esküszöm még ennyi év után sem tudom a választ…csak azt, hogy elég levenni egy könyvet a polcról, és belelapozgatni, vagy csak egy az emlékek homályába merült dalt meghallgatni, és utazom a ködbe nem vésző idő vonatán…félelmetes ahogy nem halványulnak a képek, az illatok, hangok, érzések…
Már megszületett a két gyermekem, amikor egyre többször villant be annak a budakeszi szanatóriumnak a képe amit  3-7 éves kisfiúként raktároztam el magamban egy életre szólóan…különösen egy kép ismétlődött, és volt egy különös misztikuma, hogy egyszerre láttam felnőttként és gyermekként ugyanazt, a földszinti teremből az udvarban álló két hatalmas, havas fenyőfát, és a zöld kerítést…
Aztán 2008-ban, egy családi nyaralás során, útba ejtettem, és megnéztem az akkor már bezárt szanatóriumot, amely már erősen az enyészeté lett…furcsa volt megélnem, több mint 30 év után visszatérnem oda ahol az a kis bicebóca 4 évet élt hasonlú sorsú felnőttek között és gőze sem volt mi vár majd rá a “kinti” életben…hogy majd mennyiszer bukik el, és mennyiszer fog talpra állni, fogja újra kezdeni, hogy majd egyszer kiteljesedhessen az élete a gyerekei megszületésében, akik ott csüggeszkedtek közben rajtam…és hogy annyi év eltelte után megtapasztalhassa azt, hogy az a két fenyőfa még ma is áll…és tényleg zöld színű a kerítés…Érted??????? Még több mint 30 év után is minden apró részletre emlékeztem…
Ma egy véletlenül meghallgatott dal hatására már csak 7 évet repültem vissza az időben…ma már vigyorgok a különböző hőfokon nekem szegezett kérdéseken, azt amit számukra egy ismeretlen ember váltott ki az azóta eltelt időszakban…anyám a maga stílusában,  nem megmondtam, hogy ez lesz a vége, és most jobb? Vagy amit barátosném tett fel, féltve engem: És mivel különb ez mint a többi? Persze, voltak cifrább megnyilvánolusok is, főleg hevesebbek is…Amikor Babym üvöltve próbált jobb belátásra bírni…Mikor veszed észre már, hogy az a hülye kurva kihasznált, megalázott, és eldobott…
Mindig egy falfirka jutott eszembe: Büdös kurvák csak baszni tudtuk, főzni nem! És alatta nem sokkal a válasz: Mi lenne ha csak főzni tudnánk, és baszni nem?! Aláírás: Egy Büdös kurva….
Mire is gondolok???? Arra, hogy egy férfit nem csak a hasán/faszán keresztül lehet “megfogni”…Nem tagadom, hogy naívan mi is azt hittük, hogy ez csak egy játék lesz, egy kaland, amibe talán bele fog férni egy kis digi-dugi is…de nem működött, nem tudtunk a másikkal csak játszadozni, nem működött a másoknál jól bevált klisé, hogy magamból egy kicsit megmutatok a másiknak, mert éreztünk minden rezdülést…olyan volt az egész, mint ha Isten valamikor szétválasztott volna bennünket, és csak annyi feladatunk lett volna, hogy megtaláljuk egymást…
Nem tudom hol volt az a pont, amikor felmerült a legvégső szoba küszöbének átlépése…de én annyira szerettem, hogy inkább magamat gyilkoltam meg, az álmaimat, a vágyaimat, és a lelkemet…annyira tisztában voltam mindennel, tudtam, hogy mi nem élhetünk együtt, nem szabad elkövetnem azt az önző lépést, azt az utolsó lépést…Annyiszor mondtam, azt akarom, hogy fájjanak a szavaim, hogy majd ha igazán fognak fájni, akkor fogod megérteni mennyire szeretlek…Aztán legvégül már nekem csak annyi maradt, hogy karácsony előtt novemberben jött el utoljára az én “Jézusom”, hogy akkor hallhassam, érezhessem utoljára…
Ma sem tudom, hogy áldás vagy örök átok volt ez a kapcsolat…mindenesetre ha Ady élne, és ha a barátom lenne, cinikusan tuti a pofámba röhögne: “Amit valamikor őrjöngve kívántunk, óh jaj, beteljesedik, s ekkor vesszük észre, hogy vagy rosszat vagy nem eleget kívántunk”!!!!!!!!
Olcsó vigasz, már nem lesz 30 évem, hogy majd ugyanúgy emlékezzem mint arra a bizonyos zöld kerítésre, de mégis azt szeretném, hogy halványodjanak az emlékek, a sebek…aki ezután jön, vagy ezután van jelen az életemben, az ne akarjon az a hülye kurva lenni, ne akarja önző módon az emlékek fiókjainak a tartalmát magának…csak már elégedjünk meg a jelennel, azzal amire vágyom, biztonságban tudni magam valakivel, hogy legyen egy ember akinek megköszönhetem az elém tálalt ételt…hogy hallhassam valakinek a szuszogását ahogy elalszik mellettem…na jóóóóóó, ebbe még a horkolás is belefér 😉

Címkék:

Akarod, hogy ilyen legyek?

2016 augusztus 28. | Szerző:

Ma váratlanul meglátogatott az egyetlen barátom, akivel már nem is vagyunk barátok, mert útjaink egy “kicsit” eltávolodtak, de mi már örökké barátok fogunk maradni…remélem érted ugye…

Azt kellett megállapítanom, hogy az öregedés útjára léptünk…nem mondom, még inni mindig tudunk, de hol vannak azok a békebeli idők, amikor akár még egy borízű almától is be tudtunk baszni…de ma már a kellő mennyiségű sör+pálesz kombó után már nem elégítjük ki még elméletben sem a szánkkal a város női lakosságának a felét…sőt ellenkezőleg, ma már értékelni tudjuk a szexmentes estéket!!!! Soha nem tudom feledni, hányszor voltam központi téma, és zrika tárgya a legújabb női ügyeimmel kapcsolatban…Bivalybasznádtól T.faszomig bezárólag, és tudom azon élvezkedtek a srácok, hogy az volt a rögeszméjük, hogy csak a nagy mellű nőkre gerjedtem…Különben a nagy női mell titkát is megfejtettem vagy két éve, a következő összegzést szűrtem akkor le:

Másik szőke, de kevésbé öntudatos nő…megkérdezi hogy vagyok??? Még be sem tudom fejezni a mondatom, és máris löki nekem az életét…és én elhallgatva őt, nem tudom, hogy panaszkodik vagy dicsekszik, de mondja, és mondja…és mondja….képtelen vagyok felfogni, hogy mikor és honnan veszi a levegőt…aztán megértem, hogy miért van akkora melle…és állítólag régebben nagyobb volt…

Úgyhogy így telt a mai estém, szexmentesen, öregesen, ahogy jól esik…aztán ahogy elment a barátom, még megittam a maradék itt hagyott páleszt, és el kezdtem olvasgatni…aztán találtam egy olyan írásomat amit nagy valószínűséggel levélként írtam valakinek….hát volt nagy döbbenet számomra, szinte magamra sem ismertem, higgadt, érzelmektől mentes, letisztult mondatok…sehol egy szar az egész…most mit mondjak??? nem tetszettem magamnak…

Amúgy meg nyugi, ez nem a beígért folytatás, a női orgazmus sokszínűsége, majd az is lesz…egyszer…talán…

Nos akkor a nálam kialakult írásról…

Tudod én még egy olyan korban voltam fiatal, hogy ha egy másik városban élő baráttal le akartunk szervezni egy bulit már előtte egy héttel el kellett kezdeni levelezni…aztán ahogy szép lassan becsavarogtam az országot, úgy lettek barátaim az ország különböző pontjairól, velük levelezés formájában tudtam tartani a kapcsolatot…valahogy ez tényleg egy életstílussá kezdte kinőni nálam magát…és persze ott volt az olvasás, hogy rengeteget olvastam, ami egy idő után gondolatokat indított el bennem…/talán valamelyik blogomban említem is, hogy új irodalmi műfajt hoztam létre, aminek értéke egyenlő a nullával, de csak az enyém akkor is….tehát az új műfaj: a rengeteg író/költő hatásaként egy maszlag épült fel bennem, amit aztán papírra hányva kiírtam magamból, ez lett a hányadék/…

Valójában az első írások, (akkor még papírra íródtak) az első menyasszonyom szakítása után születtek / párat, ami még megmaradt belőle fel is tettem az első blogomba/…A szakítás után volt egy 3 éves önkéntes remete életem, elsősorban mert ember undorom volt…közel egy évig nem borotválkoztam, a külvilággal annyi érintkezésem volt, hogy az egyik barátom vállalkozásában melóztam, ami abból állt, hogy a melléképületében 5 filléres teljesítménybérezésben /ez nem a két világháború közötti időszak volt ám, csak hogy történelmileg is képben legyél 🙂 / nylonzacskókat hegesztettem….ebben az időszakban szoktam rá, hogy néha esténként felbontottam egy bort, zenéket hallgattam….és írtam…

Az első blog??? Hát az egy jó 10 évre rá született meg…milyen meglepőnek fog tűnni, egy szakítás apropójából 😉 Az hiszem életem leggyönyörűbb és legfájdalmasabb szerelmének köszönhető az első blogom…Ugyanis a szerelmünknek volt egy apró bibije, hogy a hölgy férjnél volt…az első szakítást Ő mondta ki, mert nem tudta feldolgozni azt, hogy én azzal a háttérrel amivel rendelkeztem (itt nem is elsősorban az anyagiakra gondolok) egyszerűen nem tudtam bevállalni azt, hogy olyan önző legyek, hogy egy “jól” prosperáló házasságból kiszakítsam a gyerekeit…ez egy rohadt gyilkos helyzet volt…amiből én nem kigyógyulni, hanem belehalni akartam…jött egy szép piálásos-írós korszakom, így születtek meg az első bejegyzések…aztán még újból nekifutottunk, hogy ismét szakítson, és ismét kibéküljünk, de aztán 2011 karácsonyi ajándékaként végleg feladta…Mivel tudott a blogomról, azt éreztem úgy a tisztességes, hogy a kapcsolatunkkal együtt a blogomat is lezárjam, még véletlenül sem szerettem volna ha a későbbi írásaim bárminemű üzengetésnek hatottak volna…

Negyed évig bírtam, aztán létre hoztam a 2. blogomat, ami nem szerves folytatása volt az elsőnek, de hát az ember meg önmagát sem tudja megtagadni…

Az NL Caféra én úgy találtam rá, hogy egy régi kedves barátnőm itt blogolt, és úgy megtetszett…az első blognál még elég szép társasági élet folyt, volt úgy hogy 1-1 posztnál 5-6 komment is jött, sőt volt akikkel személyesen is találkoztam…aztán a második blogom ideje alatt történt egy profilváltás a NL Cafénál, behozták ezt a sok szar reklámot, és egyéb szarságokat, sok blogoló átpártolt máshová, én is kezdtem elszürkülni az írásaimban, azt tapasztaltam, hogy az új blogolók is el vannak a maguk kis világában…az írásaimat hiába olvasták még sokan, de már a totális közöny, érdektelenség vette körbe…így a nyáron úgy döntöttem, hogy befejezem…

Címkék:

A testről, és a lélekről…

2016 augusztus 27. | Szerző:

 

Előző két posztom egy hangyafasznyit mélyre sikeredett…bár még mindig azt mondom, hogy legyek ilyen mint egy besavanyadott fasz…különben is soha nem vagyok ilyen társaságban, de mostanában, hogy elég sokat vagyok egyedül, megengedem magamnak azt a luxust, hogy ha szarul érzem magam a bőrömben, akkor azt ne kelljen már megjátszani…ez valami olyasmi nálam, hogy szexuális ajánlatot is utasítottam már vissza, mert nem vót kedvem eljátszani az orgazmust…bezony 😉

Különben érdekes dolog ez, hogy az ember azt hinné, hogy a mai világban, ki se kell tennünk a lábunkat a lakásból, de annyi lehetőségünk van ismerkedni…itt az ismerkedésen van a hangsúly…mélyebb, tartalmasabb kapcsolati formára már gondolni sem mernék…
Legelőször is azt kellett szomorúan konstatálnom, hogy egyszerűen kihaltak az egészséges énképpel rendelkező emberek, szinte mindegyik ember menekül, menekül gyógyszerbe, vallásba, alkoholba, munkába, pánikbetegségbe…
Tudom, hogy ez a mostani írásom nagyon sok embernél ki fogja verni ismét a biztosítékot, leszek ismét bunkó, beképzelt, fellengzős, szájhős…pedig szavaim mögött soha nem volt bántó szándék, rossz indulat, én csak érzéseimet, tapasztalataimat osztom meg egy blog keretén belül…
Felgyorsult világunkban az emberek elfeledkeznek megtanulni önmagukat…se a testüket, se a lelküket nem ismerik, és inkább látszat eredményeket erőszakolnak ki…Önbecsapásink már rutin feladattá nőnek!!!!! Ezzel meg az a baj, hogy hosszú időn keresztül semmit nem lehet büntetlenül tenni, minden önbecsapásunk egy idő után megbosszulja magát…Ha önmagunkkal nem tudunk harmóniában lenni, hogyan várhatnánk ezt el bármilyen társas kapcsolati formában???
Én még nem tudtam annyira magam alatt lenni, hogy ne tudtam volna az ok okozati tényezőt, és ahelyett, hogy a külsőségekben kerestem volna a hibát, inkább szembe néztem önmagammal…mint ahogy azt is tudom, hogy a legnagyobb bajom a világgal az, hogy ugyanezt már senkiben nem látom viszont…
A legelemibb intelligencia is nagyon sok emberből kiveszett…én még egy olyan világban nőttem fel, ahol azt tanították, hogy ha valaki megtisztel egy levéllel, akkor arra illik válaszolni…a másik példa, amitől megint csak borsodzik a hátam…ráírtam egy tudod olyan mi kutyánk kölke vagy tipusú nőre…jött is a válasz egyből, egy mondat…az illető elfelejtett köszönni, a mondatot kisbetűvel kezdte, mondat végéről lemaradt az írásjel…mind ezt tette egy azaz 1 mondatban!!!!! Tőlem meg ment is: azt hiszem tévedés voltál…és a legszörnyűbb, hogy szerintem semmit nem értett meg belőle…
Ettől már csak az a szörnyűbb, hogy ha valaki ennyire igénytelen önmagára, s vele párhuzamban a környezetére akkor mi az anyámat akarhatnék én az ilyen embertől?????
És még mindig a szörnyű jelzőnél maradva, ezek a példák mind-mind a mi korosztályunkból vannak, és hogy vajon mire fogjuk megtanítani a gyerekeinket, hogyan fogunk hitelesek maradni a szemükben, ha mi is így élünk?????
Ettől katasztrófálisabb tapasztalatom már csak az, hogy mennyire nem ismerjük a saját testünket, szerintem jó pár ember ne is olvassa innentől…Tényleg azt hinném, hogy amikor ma már bármiről rengeteg információhoz juthatunk, akkor mindenki tisztában lenne a saját testével, ennek ellenére jónéhány ember mégis mint ha a sötét középkorban ragadt volna le…a legjobban tetszik az amivel már itt is pár blogban belefutottam, hogy mert a nőnek több időre van szüksége, meg a női orgazmus az sokkal összetettebb, és hasonló baromságok…pedig ennél sokkal egyszerűbb a dolog, van vagy nincs…
Kezdjük ennél az idő maszlagnál…Nem akarok nagyképűnek hatni, de én még nem igazán voltam úgy nővel, hogy ne előzött volna be…jajjjj má mert örökké ez a rohanás, meg kapkodás, meg siessünk mert lemaradunk az Anyátok köztről…ugye?! Viccet félre téve, értem én, hogy ezt az idő téveszmét elsősorban a férfiak alakították ki a nőkben, de ezt is csak azért mert a nő meg hagyta…Volt egy olyan női ismerősöm aki arról panaszkodott, hogy a férje  semmi előjáték nélkül, fájdalmat okozva a száraz behatolástól 1-2 percen belül elélvez, és hogy mit csináljon???? Adta volna egyből a választ a lehetőség, hogy csald meg…lehetőleg velem 🙂
Na de majd ezekről majd a legközelebbi posztomban, amire esküszöm életemben először ki fogom tenni azt, felnőtt tartalmú…

Címkék:

A kisherceg és a veszett róka…

2016 augusztus 26. | Szerző:

Egész életemben a magány ellen küzdöttem, és egész életemben a magány szinonimái között lavírozgattam, éltem társas magányban, önként választott remete életformában, társtalanul, barát nélkül, sőt barátnő nélkül, és a lemez végtelenítve…
Már egész pici koromban megtanultam, hogy milyen 3 évesen egy szanatóriumban álomba sírni magam a szerető anyai ölelés nélkül…mint ahogy 16 évesen, a születésnapomon azt, amikor az apámtól az anyám menekülőben épp külön éltünk, és tőlem kérdezte, hová tettük a bankbetétjét, és a nem tudom válaszomra akkora pofont kaptam, hogy berepültem a fagyos rózsaágyásba, tanultam meg egy életre milyen apa nélkül felnőni…vagy rá két évre mikor a legjobb barátomat vártam egész Szilveszter éjszakáján, és tudtam meg több napra rá, hogy már nincs barátom, mert az egy házzal odébb ment a szomszéd lányhoz…de ismerős lehet amit az első szerelmem szülei mondtak rólam a kedvesemnek, “szép fiú, jó fiú, de fokozatosan koptasd le”…és Ő a szülői intelmeket be is tartotta 🙂
Aztán évekig őrizgettem az esküvői meghívómat, “Kívánd, hogy mindig úgy szeresselek, ahogy szeretnéd, hogy szeresselek” felirattal, mert a drága arám, az utolsó pillanatban meggondolta magát, és visszakozott, majd összeköltözésünk után 3 nappal kijelentette, hogy velem nem lehet együtt élni, és kirúgott az általam kifizetett albisból…
És baszd meg nem döglöttem bele, sőt még bele sem zakkantam, még mindig itt vagyok, az a pocsék modorú srác, ahogy mondaná anyám, aki még mindig mosolyt tud fakasztani baljós napjaidba…még mindig itt vagyok, nem járok dilidokihoz, és a rossz hiedelmekkel ellentétben még most sem váltam alkoholistává…mert még mindent ki tudtam lábon hordani…
Én már csak egyet szeretnék, ne akarj barátom lenni, és főleg ne mondjad azt, szeretlek…
És tudod mi a legviccesebb ebben az egészben??? Az, amit Peter Marshall írt meg, hogy a magány legnagyobb melegágya a szeretet, és a tudás…és én mindent megtettem azért, hogy a legmagányosabb ember legyek a földön, kis milliónyi könyvet elolvastam, mert a tudást szomjaztam…és szerettem, úgy mint még soha senki…
“A káoszban keress egy kezet, amelyet elérhetsz és megérinthetsz és megfoghatsz, keress öt ujjat, amelyben megbízhatsz, és akkor egy pillanatra – de nem tovább, csak egy pillanatra -, egy pillanatra rend lesz a káoszban, nyugalom, lesz középpontja: két összefonódott kéz, aztán a kezek széthullanak, és többé nem találják egymást, és visszatér a káosz, és rosszabb lesz, mint volt. Megérinteni egy kezet a káoszban, ez a szerelem. Ha ezt megteszed, ha csak egy pillanatra is, beléptél az istenek birodalmába.” 
Szar az egész…szar bizony, mondta a kisherceg, miután megszelidítette a rókát, és a rókáról kiderült, hogy veszett…

Címkék:

Ahogy elfogynak a szavak…

2016 augusztus 20. | Szerző:

Néha úgy érzem, ahogy elfogynak a szavak, úgy fogyok el én is…ahogy a könnyeinket senki nem látja (láthatja), és végül már nem is lehet, mert befelé hullanak, láthatatlanná válnak, csak egyedül saját magunk érezzük, hogy mennyire tud marni…múltkor feltettem azt a kérdést, hogy mi lesz majd ha senki nem adja be azt a bizonyos befőttes üveget…és keserűen beleröhöghetnék újból a pohár aljára, hogy mennyire ostoba ember vagyok…hisz eddigi leélt éveimben sem volt, soha, egyetlen egy ember sem aki…és itt a pontok helyére mint kitöltetlen biankót…bármit lehetne írni…
Mennyi barát, szerelem és hány kinyújtott segítő kéz voltam valaha…és hányszor álltam félre némán, dacosan, emberi tartásom megőrízve…és egyszer elfogynak a szavak, mert a szavak már nem pótolhatják az igazságot, az ölelést…

Címkék:

Merek én már?

2016 augusztus 15. | Szerző:

 

Annyi gondolat, érzés, ki nem írt/beszélt vélemény van bennem, és lassan már tényleg félek írni…én mindig beletenyerelek valakinek az önérzetébe…ha válaszolok akkor azért, ha meg nem akkor azért…kispista a pofádat kellene befognod, és az a baj, hogy még mindig nem tanultál meg csontig benyalni…naaa azért ezzel vitatkoznék, hisz csak  verbálisan vannak hiányosságaim…

A közelmúltban véletlenül “megismerkedtem” egy emberrel (nemet direkt nem írok, mert a történet szempontjából lényegtelen, bár szerintem ki lehet találni, segítségképpen nem gyári szőke) a f-on, úgy hogy pár információt adtam a kérdéseire…Ő megköszönte illedelmesen, majd bejelölt ismerősnek…tényleg örültem személyének, csetelgettünk, jókat nevetgélgettünk, néha telón beszélgettünk…én meg közben elkövettem azt a hibát, hogy megemlítettem blogomat, hogy most kezdtem ismét írogatni, ha van kedve/ideje szívesen venném ha beleolvasna, legalább megismerne jobban…na itt csesztem el, amit nagyon megbántam már…
Az Utószó posztomban volt egy olyan mondatom, hogy nem jönnek a kommentek, aminek valójában nem is az volt a lényege, főleg úgy, hogy le voltak tiltva a hozzászólások 🙂 Erre kaptam kommentként egy dalt, olyan kis tingli-tanglit, amit megköszöntem, ahogy illik, és annyit írtam, hogy bármikor megteheti a blogban is, mindig örömmel veszem…na ez volt a lavina!!! Vagy olaj a tűzre???? Jött is, én meg pislogtam ki a fejemből mint szende szűz kisfiú…A válaszreakcióm meg ismét egy nagy besértődést okozott, pedig esküszöm nem volt benne semmi sértő, semmi kispistás cinizmus…úgyhogy vártam az illető reakciójára vagy 3-4 napot, aztán töröltem a picsába, azzal a felkiálltással, hogy több is veszett Mohácsnál, Mohácsinénál meg még több az anyagosztályon…
Nem szeretnék a válaszommal foglalkozni, hisz az annyira személyes jellegű a másik felé, és erre mindig kényesen figyeltem, hogy tiszteletben tartsam a másik ember anonimitását, de vannak itt rám nézve szörnyű kérdések, és azt hiszem egyben kijelentések is párhuzamban…
– Miért fontos nekem, hogy írjanak a blogomhoz, hogy azért mert betegen születtem, hogy sajnáljanak? Nagy levegő, és mégegyszer, és mégegyszer…sőt pálesz is jöjjön…ez tényleg fájt…azért ennyire szarul nem írhatok…tényleg ez jönne le az írásaimból???? Azt hiszem én itt feladtam…hát akkor kedves olvasóm sajnáljál, de aztán rendesen,én meg meghunyászkodom, és fejet hajtok előtted…amúgy zárójelben kérdezem, hogy mi is az anyámért kellene sajnálnod????
-Nézed a képeit, meg iszol, a múltban élni, és az önsanyargatás???? Már lassan 4 éve nem néztem…minek??? Ha becsukom a szemem minden érintés, minden momentum előttem van úgy mint ha tegnap lett volna…meg iszom? sőt még eszek is, ezért híztam…múltban élni és önsanyargatásban???
No erre tényleg iszok még egyet, meg rá is gyújtok…és most sallangmentesen, a legőszintébben teszek vallomást az érzéseimről…
Amikor legelőször szembesültem azzal a legfájdalmasabb tudattal, hogy meztelenné váltam egy ember előtt, és ezáltal védtelenné vállva tudatosult bennem, hogy egész életemben erre vágytam…és a leggroteszkebb ebben az volt, hogy én kezdettől fogva tudtam a végét, hogy ez a kapcsolat ki lesz véreztetve, és én ebből soha nem fogok talpra állni…saját magamat megmosolygom még ma is, hogy mennyire tisztában voltam mindennel…és nem élek a múltban, és főleg önsanyargatásban…egyszer ezt írtam neki amikor a szakítása után még váltottunk pár levezető levelet: úgy érzem mint ha kívülről nézném a saját életemet, mint ha hagynám, hogy az a személy akit úgy hívnak Kis István, élje az életét úgy ahogyan tudja, én meg itt vagyok külön a kispista, az a kispista aki veled él, aki veled volt boldog…
És nem lehetett kiszállni, nem lehetett azt mondani elég, mert életem legboldogabb szakaszát éltem… Önmagam lehettem, életemben először máz, szerepjátszás nélkül, és azon hőfokon szerethettem ahogyan csak én tudok…Hiába éltünk több mint 100 km-re egymástól, hiába élt Ő házasságban, mi együtt voltunk minden pillanatban…a léleknek nincsenek korlátok, mi mindig szerelmeskedtünk, hol szavak által, hol testiség formájában, és épp ezért éltünk meg minden pillanatot ünnepként…és ma már azt is el tudom fogadni szelíd beletörődéssel amit akkor dühösen kifakadva nem értettem meg…hogy mi olyan intenzitással éltünk meg mindent, hogy Ő ebbe belefáradt, felmorzsolodótt…és nem tudott elém állni, nem tudta azt mondani a szemembe, hogy igazad volt kispista mindenben, meggyilkoltalak, mert ezt akartad, és most én is magadra hagylak…
Nincs múlt, nincs jövő…csak a jelen van, a most pillanata…és nincs benne semmi önsanyargatás, csak önmagunk, Te, Ő, és mindenki, akikből részesei vagyunk a jelen bugyrának….
Ennek a blognak nem véletlenül lett az a címe, hogy Egy hajótörött naplója…mi valamikor egy szigetet jelentettünk egymás számára, de azt is tudtam, hogy nem élhetjük le az életünket egy szigeten, mert vannak felénk társadalmi elvárások, kötelezettségeink, amik majd egy idő után felemésztik a szerelmünket, mert kapcsolatunk életképtelen hosszú távon…
És nagyot téved az aki azt hiszi, hogy ezt újra lehetne kezdeni, csak harcolnom kellene…nem lehetne, mert az a NŐ, és az a FÉRFI aki akkor egy szigetet alkotott egymás életében, az a két ember meghalt, az egyik vállalta a társadalom kihívásait, a másik pedig örökre elveszett egy lakatlan szigeten…

Címkék:

Miért is?

2016 augusztus 15. | Szerző:

Vajon mi lehet az oka, hogy napok óta nem jelennek meg a csatolt dalok a posztjaim végén? Helyette viszont oly gyönyörűen látszanak a reklámok…hmm…érdekes dolgok ezek, hogy az elvileg a saját blogoldalamon az nem jelenik meg amit szeretnék, helyette viszont elönt a szenny, a szar, a reklám!!!!!

És ha már reklámozni kell, akkor erre a holland fiatalakból álló bandára hívnám fel a figyelmet…egyszerűen szenzációsak!!!!!!

 

 

Címkék:

Kenyéren és vízen egy életen át, s túl?

2016 július 29. | Szerző:

…Most olvastam…de még jó, hogy csak most olvastam, és nem 10-20 évvel ezelőtt..és el kezdtem számolgatni…és az jött ki, hogy nincs annyi nap egy évben amennyi vezeklés le van itt osztva napokra, a másikról meg már nem is beszélve, hogy ennyi bevitt kalóriával max. egy fényevő tudna életben maradni…
Egy mezei, átlag polgár, akinek nincsen nagy étvágya szex terén, aki havonta csak egyszer bújik ágyba szexuális igénnyel, vegyük a következő példát: meghágja az asszonyt hátulról, karácsony előtt, úgy hogy még nagyböjt idejére is esik…ez 10+40+40=90 Már egyből 90 napra elintézte magát átlag polgárunk, ami vagy azt jelenti, hogy 3 hónapig ohne szex, vagy ha betartja a havi egyszeri aktust, akkor ez bizony szépen tolódni fog mint a felvett hitelünknek a kamata, azaz még halála után is vezekelni fog…
Ráadásul ezt még simán fel lehet egyéb bónuszokkal tornázni, mondjuk orális előjáték, vagy épp nem az asszonyt hágja meg a delikvens…pluszban csórikám még fizethet is alamizsnát…Azé ez má áldozat egy férfi részéről, nem?
“Feleségeddel vagy valaki mással hátulról közösültél, kutyák módjára? Ha ezt tetted, vezekelj 10 napig kenyéren és vízen. Feleségeddel menstruáció idején egyesültél? Ha ezt tetted, vezekelj 10 napig kenyéren és vízen. Ha szülés után, a tisztulás előtt feküdtél le vele, akkor 20 napig vezekelj kenyéren és vízen. Lefeküdtél feleségeddel, miután a magzat megmozdult méhében vagy negyven napon belül a szülés előtt? Ha ezt tetted, vezekelj 20 napig kenyéren és vízen. Lefeküdtél a feleségeddel vasárnap? 4 napig kell vezekelned kenyéren és vízen. Nagyböjt idején közösültél a feleségeddel? 40 napig kell vezekelned kenyéren és vízen, vagy 26 solidust kell alamizsnaként adnod. Ha ezt részegség miatt tetted, akkor 20 napig vezekelj kenyéren és vízen [a részegség tehát enyhítő körülmény!]. Karácsony előtt 20 napon át és minden vasárnap, minden böjti napon, az apostolok ünnepein és minden fő ünnepen köteles vagy megőrizni a tisztaságot. Ha ezt nem teszed, 40 napon át vezekelj kenyéren és vízen”…
Én meg az utóbbi pár évben jó pár kiló felesleget felszedtem magamra…most vagy kis hazudós vagyok a Szent Atya előtt, és voltak eltitkolt hátulról való közösüléseim, vagy nem volt szükségem a hústól való megvonásokra…
Bob Marley ezt egyszerűbben megoldotta, nincs asszony, nincs picsogás…és hát lehet neki volt igaza, ahogy elnézem a “vad-fenyő” ültetvénnyel a háttérképpel, hogy nem mindegy mit és miért szívunk…

Címkék:
« Régebbi bejegyzések
Frissebb bejegyzések »

Nézettség

  • Blog nézettsége: 18803

Legutóbbi hozzászólások

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!