Az utolsó sorok…
2020 december 31. | Szerző: Koralp
Nos hát eljött ez a pillanat is…Azért én reménykedem, hogy írásaim nem csak öncélú magamutogatásról szóltak csak…Ha egy mondatban kellene megfogalmazni a szándékomat, teljesen lényegtelen mennyi idő alatt tesszük meg a távot, a bejárt út nagysága a lényeg…hogy ha visszanézünk, akkor ne maradjon bennünk hiányérzet…legyen az életünk darabkája, vagy egy szerelme, és hát ott lesz az utolsó utazás…
Miért írom mindezt? Sosem késő elkezdeni úgy élni ahogy azt megálmodtuk valaha…nekem se a szél hordta össze azt ami ma vagyok, amit elértem…milliószor elbuktam, de milliószor fel is álltam…
És az a kis srác, aki kétségbeesetten kereste 4 évesen egy szanatóriumban a biztonságot, a szeretetet, majd később számtalanszor az élete során, soha nem álmodhatott volna szebb életet…életem során rengeteg emberrel ismerkedtem meg, és ma már látom, hogy a sors milyen bőkezűen osztogatta az ajándékot nekem…nekem a megszületésem, már maga az, hogy életben maradtam, már az is ajándék volt…de ami mindenek felett áll, hogy született két csodálatos, gyönyörű egészséges gyermekem….hány embernek nem adatik meg ez a csoda…és a gyereket nem pótolhatja semmi, lehetsz bármennyire gazdag, elérhetsz bármit karrieredben, de akkor is örökre marad egy hiányérzeted az életedben ha gyermektelen vagy…
És átkozottul szerencsés voltam párkapcsolataimat illetően, de szó szerint…átkozott volt, mert mindent de mindent megkaptam…Bestiától, aki képes volt értem felrúgni a házasságát, aztán az utána jövő Majmóca is, eljutott arra a pontra, hogy borít mindent ÉRETTEM…mint ahogy a különös lány is velem képzelte életét…és zárásként, Babyke…akivel már én is le tudtam volna élni a maradék életemet…nos hát ezért átkozott ez az egész….minden úgy lett ahogy én akartam……..
Annyira különös számomra, hogy minden ember próbálja bebiztosítani magát szeretet szempontjából…pedig a szeretet az mindig puritán, vagy szeretsz, vagy nem…nincs más út…maradj mindig hű önmagadhoz…
Blogomat ajánlom Ildi emlékére…Pető László (Vagány)
VÉGE
A 20 stáció…XX.
2020 december 24. | Szerző: Koralp
Azt hiszem egy percig nem volt kérdéses, hogy az “utolsó” dalnak mi fog bekerülni, mert ez a dal, minden zenék felett áll…ebben a zenében minden benne van, az egész blogom, még ezen is túl megyek, minden, minden ami valaha voltam, vagyok, ami maga az ÉLET…Ez a dal szól a könyörgésről, a dacról, az elmúlásról, az örök életről, a fájdalomról, szerelemről, szeretetről, az örökös kitaszítottságról, a lelkünk végtelenségéről…arról a köztes állapotról amikor nézz szembe, nézz szembe, a rohadt kurva életbe nézz szembe…itt vagyok, meztelenül előtted, védtelenül, és már semmi sem véd meg…szavak nincsenek rá, nem lehetnek rá, hisz a tökéletességet nem lehet szavakba foglalni…
Ebben a műanyag világban még soha nem találkoztam amiből/akiből ilyen elementáris erővel áradt volna a szenvedély…lavinaként önt el a zenei érzelmi kavalkád, a végig feszes dallamok mögött elbújó szelídség, a vad afrikai tam-tam dobok közül felsíró hegedű…igen, csak így szabadna élnünk, éreznünk…fájdalmasan gyönyörű szenvedéllyel…
Készülődés…Befejező rész
2020 december 16. | Szerző: Koralp
Háát lassan elérkeztem a Készülődés posztom befejezéséhez, és ezzel párhuzamosan a blogom lezárásához is…tudom, van még 1-2 hiány pótlásom, de aztán majd egy nap elnyel az óceán…Olyan megnyugvással teli minden, ahogy helyre kerül minden és főleg mindenki…
A 20 stáció…XIX. A kezdet és a vég…
2020 december 14. | Szerző: Koralp
…A 20 stáció olyan dalokból lett összeválogatva, amik egy-egy fontos állomásai, és az ehhez párosuló érzései voltak az életemnek -bár így is rengeteg zeneszám maradt ki- és mindenképpen terveztem az Óceán-t a végére, mert ez a dal talán az egyik legfontosabb az életemben…és az élet egészen más apropójából kétszer is felkerült a blogomba, mint ahogy a Scorpions Still loving you dala is…
A 80′-as évek elején egy újságcikkből értesültem, hogy egy kocsmai verekedés során életét vesztette egyetlen barátom, kinek temetésén szólalt meg a Scorpions kesernyés dallamai, majd közel 40 évre kérte kedvesem, hogy búcsúztatására összeállított CD-jére ugyanezt a dalt is vegyem fel neki…
Nem gondoltam volna soha, hogy az élet ilyen rendező elv lesz, hisz utolsó üzenetemben Babykémnek, most meg nemrég vettek végső búcsút Fecótól, hogy az Óceán dal ilyen meghatározó dalává nője ki magát blogomban…de ezt a dalt akkor is kisajátítom, mert e két dal fog szólni az utolsó utam során…
Készülődés III. rész…Babyke, a távasszonyom…
2020 december 11. | Szerző: Koralp
Lassan két hete, hogy egy betűt is képtelen vagyok leírni, közben pánikként tör rám az az érzés, hogy még 20 nap, és nem tudom méltón lezárni a blogom, befejezetlenül marad minden…Fecó elvesztése már túl sok-k volt erre az évre a fájdalomból, azoknak az embereknek az elvesztéséből akik így, vagy úgy, de fontos szerepet töltöttek be az életemben…és lehet, hogy már eltávolodtunk az utóbbi években, de több mint 40 évet nem lehet kitörölni az életünkből…
A másik ok, hogy nem tudok írni, hogy életem legnehezebb posztjára készülődöm már egy jó ideje, Babykémmel való kapcsolatomról kellene írni, de a mai napig nem tudtam megfejteni a kapcsolatunkat…örök rejtély marad, hogy mi volt az ami minket összekötött egy életre…röhejes, de a Készülődés befejező része már lassan egy hónapja elkészült…
Nem is tudom hol kezdjem, vagy mit írjak, annyira szétszórtak a gondolataim, érzéseim…olyan érzésem van mint amikor Hirosimában az atombomba ledobása után beleégett a halottak árnyéka, ugyanúgy minden emléked belém perzselődött…az a nyári reggeli nap, amikor megláttam a telefonom kijelzőjén a nagyobbik “fiunk” nevét, már tudtam, hogy “baj” van…aztán a face-n visszagörgettem az utolsó fél évünket, ami már tényleg egy békés, mindent megbocsátó időszakunk volt…ma voltam képes beleolvasni az utolsó levelezéseinkbe, döbbenetes, hogy még tavaly szeptemberben is hadakoztunk…
Milliószor átrágtam már magam azon a kérdésen, miért ragadtunk le egymás mellett…mi volt az, ami minket összekötött egy életre…miért nem tudtál elengedni, és én miért nem tudtam véglegesen kiszállni…lehet egy szóban rejlik a megoldás??? Szeretet? Mely megölte és egyben tartotta a kapcsolatunkat? Nem tudom…Csak azt, hogy Te voltál az egyetlen akivel el tudtam képzelni azt, hogy együtt öregszünk meg, jóban, rosszban, egymást ápolva, és néha még öregesen bujálkodva…Azt hiszem, valamit nagyon jól éreztem…együtt fogunk megöregedni… a többi meg nem számít…
Egyetlen hiányérzetem maradt, hogy vagy rosszul adtam át, hogy mennyire szeretlek, mennyire ragaszkodom hozzád, vagy túlságosan szkeptikus, és könnyen felejtővé váltál velem szemben…egyszer egy MR vizsgálatod apropójából az egész napunk ment el, és Te szabadkozva köszönted meg, hogy türelmesen ott voltam Veled…én meg próbáltam fekete humorommal elterelni a lényeget: -Mindig azzal basztattalak, hogy nem megyünk sehová…hát most egy szavam sem lehet, végre kimozdultunk…nos ekkor éreztem egy pici időre, fáradt barna szemeidből, hogy megértettél…
Elvesztésed egészen átalakította a halálhoz való viszonyulásomat…egyrészről megnyugodtam, hogy ha vége a dalnak, és van odaát valami akkor vársz rám…másrészt még sokszor harcolok a démonjaimmal, mert az elmúlt fél év is önigazolás volt számomra, hogy az élet annyi, hogy a végén a villanyt lekapcsolják, és ennyi volt…
Pedig olyan jó lenne ha odafentről éreznéd, hogy mennyire szerettelek, és szeretlek….
A könnycseppek felszáradnak…
2020 december 5. | Szerző: Koralp
Egy hét után újra kezdtem írni…aztán hagytam az egészet a francba…helyette bemásolom inkább azt amit most írtam, hajnal 4-kor a 17 éves leányomnak…na ebben minden benne van…
Életem legnagyobb ajándéka vagy! Olyan boldogat, amilyen apád!!!
SZABADNAK SZÜLETTEM
Bónusz (baszódj meg)…
2020 december 31. | Szerző: Koralp
Oldal ajánlása emailben
X