Készülődés II. rész -A különös lány…

2020 november 17. | Szerző: Koralp |

Volt egy ember aki méltatlanul keveset szerepelt a két blogomban, egy leány, mint az egyik posztomban már említettem, egy 3 gyerekes férjnél lévő asszony…de nekem már örökre megmarad egy különös lánynak….

Annyiszor elmondta, hogy azt érzi, csak a cserepadon kap helyet az életemben, pedig most is vallom, a legtisztábban, legönzetlenebbül szerettem Őt…Valószínű rossz időben találkoztunk főleg, hogy “Majmóca” időszakában lépett be az életembe, és én nem tudtam azon a hőfokon érezni, lángolni, azzal a szenvedéllyel szeretni ami oly jellemző rám a kapcsolataimban…Gyönyörű barna szemeiben láttam az óriási ragaszkodási vágyát, de mindvégig éreztem azt is, hogy ez nem személyemnek szól, pusztán egy embernek aki a férjétől többet tud nyújtani (azt meg nem volt nehéz überelni)…és tisztában voltam vele, hogy a legelső alkalommal le fog lépni, épp azért mert részemről nem volt szerelem…

Sokáig, nagyon sokáig egy visszaigazolás volt az életemnek, hogy mindig, minden ember felé önzetlenül fordultam, és az Ő személyében kaptam egy visszajelzést, érdemes volt…már nem voltunk együtt, már új kapcsolata volt, és én még akkor is csak meleg szívvel tudtam rá gondolni, hogy nem használtam ki, teret adtam annak, hogy majd jön egy férfi aki úgy fogja szeretni ahogy igazán megérdemli…igen, félre álltam a boldogsága útjából…

Viszont amíg együtt voltunk, az maga a brutális carpe diem volt….Nem volt szokásom a közel 9 év alatt, hogy pikánsabb részleteket megosszak, mert vigyáztam arra, hogy senkit ne hozzak kellemetlen helyzetbe, de Ő egy totál ismeretlen ember, akinek még face-ja sincsen, épp ezért most egy pici betekintést engedek rendhagyó módon az 1 évünkről…

Háát elég sokáig a szeretkezéseink nem igazán sikerültek jóra, és ettől mindketten görcsösekké váltunk, mikorra nagy nehezen sikerült annyira ellazulnia, és átadnia magát, hogy végre érezhettem, ahogy belém remeg, és elemi erővel járja át az orgazmus…onnantól kezdve viszont az életem egyik legcsodálatosabb szeretőjévé vált, minden férfi álmává, nem volt olyan testrésze ami nem erogén zóna lett volna…imádtam benne, hogy érzelmi hangulatunktól függően, lehetett vele lelket simogatóan szeretkezni, de a nyers, vad szexben is partner volt…még ma is, ennyi idő távlatából hihetetlen, hogy a lakásban nem volt olyan hely amihez ne kötne valami emlék, mert szexeltünk a konyhaasztalon, íróasztalon, fürdőkádban, széken, ágyon, földön, és különböző “helyszíneken”…éjszaka a teraszunkon (a szomszéd a fürdőszoba ablakából kukkolt, derült ki utána) fényes nappal a strand medencéjében, sátorban, határban a kocsimban, hotelekben…Szerintem szinte nem volt olyan póz, és egyéb dolog amit ne próbáltunk volna ki…és Őhozzá köt az egyik legérzékibb szeretkezés is….ahogy feküdtem a hátamon, teljesen kinyújtózva, és Ő háttal rám ülve befogadott a “másik helyre”, majd nekem hanyatt teljesen rám feküdve szeretkeztünk…az éjszaka sötétjében, csak a mécsesek adta fények árnyában láttam lassú, hosszan elnyújtott mozdulatait,  ahogy az arcomhoz nyomta fejét, hogy simogassam haját, csókoljam nyakát, fülét, tarkóját és így közvetlen közelről hallhattam apró, halk nyögésein, visszafojtott lélegzetén, hogy ez valami egészen más mint az eddig együttléteink…azt hiszem ennél soha nem éreztem közelebb nőt, minden rezdülését éreztük a másiknak, én a passzív, akinek a mozgása teljesen le volt korlátozva, csak a kezem volt szabad, amivel szinte az egész testét kényeztethettem, simogathattam, és Ő az aktív, aki irányította a szeretkezésünk ritmusát…még ma is beleborzongok mennyire csodálatos volt…Mi pillanatok alatt be tudtuk egymást gerjeszteni, sokszor elég volt csak megszólalnom, volt olyan hogy annyira felhúztam, hogy a munkahelyén a mellékhelyiségben elégítette ki magát….imádtam 🙂

Persze ahhoz, hogy ez a bensőséges egymásra hangolódás megtörténhessen rengeteg beszélgetés, sok-sok közös program is kellett, aminek annak ellenére, hogy családja volt, sose voltunk hiányában…bográcsozás, közös főzések, kirándulás, /életem egyik legjobb/ koncert/je/, horgászás…és hihetetlen meglátásai voltak felém, “kispista a barátodnak is szinte lehetetlenség lenni, mert ha valami bánt, bezárkózol a magad világába, a zenéidbe, az írásba, és csak akkor engedsz magadhoz amikor adni tudsz ismét”…Na és a tárgyiasított ajándékai, az valami fantasztikusak voltak, még most is kincsként őrzöm a tőle kapott gravírozott öngyújtót…

“Szakítása” után még sokáig megmaradtunk barátok, tudtam új párkapcsolatairól, ha kellett vigasztaltam, jól eső érzés járt át, hogy tudtam róla…aztán történt valami köztünk, hosszú csönd után én kerestem, de már soha nem tudtam meg a valós okot, és végérvényesen kilépett az életemből…Bármennyire is fáj (azóta is) az elvesztése, ha rá gondolok bármikor is, mindig mosollyal teszem…most pedig egy utolsó köszönettel!