Önmagam árnyékaként vagy életemben…

2020 szeptember 4. | Szerző: Koralp |

Ostoba naívként azt hittem, az idő haladtával könnyebb lesz…gőgös felsőbbrendűségi érzésként gondoltam, én már annyi mindent túléltem, hiányoddal is megbirkózom…hisz nem voltunk egymásnak életünk nagy szerelme, életünk soha nem tudott kiteljesedni egymásban…és mégis itt vagy mindenhol, önmagam árnyékaként jelen az életemben…bárhová megyek, bármit csinálok, örökké velem…még minden mozdulatom, mondatom befejezésében ott vagy, hogy majd kereslek, hogy majd hívlak, hogy majd megyek hozzád…