Úgy mint régen…

2020 július 17. | Szerző: Koralp

Bizonyára sokan megtapasztaltuk már azt, hogy a baj nem jár egyedül…régebben minden szakítás, elhagyás után hót ziher hogy a számítógépem döglött be, vagy épp a telefonom…amit önmagában nem tragédiaként élnénk meg, de amikor a lelki gyötrelmeink miatt a mocsárban fetrengünk, akkor pont elég, hogy káromkodva szidjuk a nyomorult sorsunkat…

Emlékeimben már szerencsére egyre halványabban él, de azért még most is beugrott a “Bestia” utáni időszakom…az együttélésünk maradványa volt egy több mint fél millkás adósság, az összetört autóm, és az egyéb sallang…azt hittem soha nem állok talpra, szinte meg sem kaptam a havi egyszeri bevételem, máris vonták le a telefont, internetet, autó törlesztést, na és persze az A hitelemet…eltelt már egy jó fél év, amikor épp az aktuális barátnőm nyögte be az unalmast, és jött a szokásos szopjunk mint a torkos borz…egy 30 ezer forintos büntetés mert anno még a Bestia tilosban parkolt az autómmal…no az ilyen pillanatok amikor már csak röhögni tud az ember a kínjában…

Számomra viszont ezek a hatványozott tökön rúgások kellenek ahhoz, hogy elkezdjen dolgozni bennem a dac…az a daffke, ami egész életemet vezérelte, ami nélkül ma nem lennék az aki, és a szobám ablak üvegén keresztül nézném, hogy odakint melegen süt a nap….Felvállalva azt is, hogy a szakítást, az elmúlást, a fájdalmat igenis meg kell gyászolni, ha kell atomrészegre leinni magunkat nap mint nap, ha kell úgy bőgni, hogy taknyunk-nyálunk egybe folyjon!!!! Ezért is vallom, hogy mindannyian a magunk siker vagy épp sikertelenségünk kovácsai is vagyunk, azt kapjuk amit megérdemlünk…persze ettől függetlenül mérhetetlenül sok fájdalmat kell cipelnünk, melynek a súlyától sokszor térdre rogyunk….mert mindannyian elesünk…a kérdés az, van-e erőnk talpra állni? Talán ez miatt gyűlölöm az önsajnálatot, azt ha valaki a mártír szerepét akarja eljátszani, mert minden tettünk mögött ok, és okozat rejlik…amit vagy átlátunk egyből, vagy már elfedi a homály leple, amikor kérdésünkre választ kapunk…

Ma egy hónapja, hogy örökre elaludtál…fogalmam sincs hogy múlt el akár csak 1 napom is…a héten már a piát felváltotta a munkaterápia…most ez segít, hogy ájulásig dolgozom…de az esték továbbra is legkegyetlenebbek…

Bevackolom ide a sarokba magam, mécsest gyújtok, és emlékezem…amikor már nem bírom elviselni a csendet, azt, hogy már soha többé nem hallhatom a hangod, akkor megpróbálok írni…csak hát még mindig több a delete mint az enter…

Holnap meglátogatlak…viszek egy szál rózsát, meg egy Balaton szeletet…úgy mint régen…

Darabjaira hullott kelj fel (kispista) jancsi

2020 július 14. | Szerző: Koralp

Gyerekkoromban az utcabeli havertól amikor megkérdeztem, hogy miért vett magának a nagyapja két bicajt, akkor az volt a válasz, mert olcsó volt…hogy jutott most ez épp eszembe? Bűn rossz ez a pálinka amit most iszok (igaz már küzdök vele egy ideje), és hát jó hogy nem vettem belőle kettő litert…

Mostanában túl sokat iszom…és még többet bőgöm…na és kit érdekel, ki nem szarja le????

Az utóbbi időszakomban sokat elmélkedem azon, hogy ha van reinkarnáció, akkor vajon az elmúlt életemben milyen bűnt követhettem el, hogy a sors ekkora csapást mért rám…vagy egyszerűen, szimplán ilyen szar jutott nekem? És semmi önsajnálat nincs bennem…kispista amikor önsajnálatban leledzik akkor nem ilyen…most csak érteni szeretném, hol baszódott el ennyire az életem? Még csak vád sincs bennem…

A világ 8. csodája volt, hogy születésemkor életben maradtam…akkor nem az lenne stílszerű Istentől, hogy most már élj kispista békében, boldogságban ha meghagytam a nyomorult kis életedet? És én már régóta nem emelem fel a szavamat önmagamért…már régóta beletörődtem, hogy az én életemmel bármit meg lehet tenni…Azt a pár barátot akit elvesztettem az életem során, felfogtam úgy, hogy rossz választás volt…bár az élet furcsa fintora, hogy az egyik a szomszédomban él, a másik alig pár száz méterre…bár van olyan is aki 100 és 100 km-re…a közös nevező nem is a távolság, hanem, hogy valójában egyik pillanatról a másikra, indoklás nélkül léptek ki az életemből…azt hiszem jól döntöttek, nekünk soha nem volt közös utunk…

Megadatott pár nagy szerelem is, és vallottam a szerelemben-háborúban minden megengedett, így max haragudni csak magamra tudtam, hogy túl sok évembe került az eszmélés……

Végül jöttél TEEEEEEEEEE! Már vigyorgok, hogy mennyi halmazati formát kipróbáltunk -voltunk szerelmes pár, voltunk nem szerelmes pár, hozzád költözve éltünk együtt, éltünk külön egymásról semmit se tudva- sokszor szénné alázva egymást, és mégis valami megmagyarázhatatlan örök kötelék jött közöttünk létre..Minden megváltozott, és mégis van ami status quo…most már örökre együtt…az 1 órás vezetést felcseréltük 2 órásra, a dialógust monológra, a nevetést sírásra….de veled…és más nem számít…

Nyugodj békében Babykém!

2020 július 3. | Szerző: Koralp

Memento…

2020 július 1. | Szerző: Koralp

…Tudom, hogy most a gondolataim, ugyanolyan suták mint a mozdulataim, de azt is tudom, hogy mindezt elfogadod, mint ahogy elfogadtál engem…ma, ahogy a csendes monitor időpont mutatója 16 órára váltott, úgy tört fel bennem elemi erővel a hiányod, az emléked…

Állítólag a halálunk előtti pillanatában mint egy film lepereg előttünk az életünk, azt hiszem az elmúlt közel 8 év által valami meghalt bennem, mert minden emléked átjárt…És mint egy nagy utazó, ki elfáradt az emlékezés végtelenjében, kora este zsigeri fáradtságom közepette le kellett feküdnöm, és sikerült álomba sírnom magam, hogy arra riadjak…a nyári kánikulában….fázom…

…Amikor először mentem otthonodba, akkor annyit mondtam a fiúknak, hogy tudom, édesanyátok a ház úrnője, de én mégis tőletek is szeretném megkérdezni, hogy megengednétek-e, hogy a jövőben ide járjak, és a barátja legyek…azt hiszem ezzel az elfogadással/befogadással kezdődött a mi életre szóló kapcsolatunk…

…És amin még most is mosolygok, az az első szerelmeskedésünk…Minden működött, mint két felnőtt embernél ahogy kell…és mégis katasztrófa volt…olyan imádni való vagy, ahogy lesokkoltam tőled…még urológushoz is elrohantam, úgy bepánikoltam…hónapoknak kellett eltelnie úgy, hogy mindketten tudtuk, ez csak szimpla szex….és mégis köszönöm, hogy megvárakoztattál, hogy a legcsodálatosabb ajándékot kaphassam Tőled, amit soha senkivel nem élhettem meg, csakis Veled!!!!!!!!!! Én mindig azt mondtam álszerényen, hogy csak egyszerűen anatómilag egymáshoz passzolunk…utólag be kell, hogy valljam, bizony ehhez kevés az anatómiai azonosság…

…És legvégül, köszönöm, hogy az utolsó évedet velem osztottad meg…A legfájdalmasabb időszakodban is velem maradtál…hiába szűntek meg a fizikai kontaktusok, de a legnemesebb érzéseket élhettem át Veled…megtanítottál arra, hogy bármilyen nehézségben, reménytelenségben hogyan maradjunk meg embernek…mert Te az voltál, a nagybetűs EMBER!!!!

A mai dalomat pár napja találtam, azelőtt még soha nem hallottam…egy angyali üzenet…mely ráébresztett arra, hogy mennyit hibáztam, mennyit bántottalak, mennyire rosszul szerettelek, de Te mindezek ellenére soha nem hagytál el, Te voltál az egyetlen aki mindvégig kitartott mellettem, aki a haláláig ragaszkodott hozzám…Bizonyára könnyebb lenne minden, ha nem ezt az utat jártuk volna be, de mégis most már úgy maradsz meg a szívemben, hogy az EGYETLEN!!!!