Nem olyan régen írtam arról, hogy milyen ivási kultúrát alakítottam ki…tudod, a magányosok ivászata…három kopogtatás az asztalra a feles pohárral, majd tiszteletteljes megemelés a monitor felé…és utána fenékig…nos ezt sikerült az életnek, Neked felül írnod…mert soha többé nem lesz több magányos ivászat, mert immáron ezentúl mindig két poharat készítek ki, egyet Neked, és egyet magamnak…
Mosolyt csalsz az arcomra, mert ritka pillanatok voltak amikor nálad pálinkáztam, és soha nem tudtalak megtanítani arra, hogy kell egy húzásra lehörpinteni….és mindig azt mondtad, a “Papa” sem…
Így most már minden alkalommal, a Neked kitöltött italodat befejezésként én fogom meginni….
Kegyetlenül hosszúak a napok, és végtelenül távol van minden holnap…minden olyan értelmetlen, és befejezetlen…