Köszönöm…

2020 június 20. | Szerző: Koralp |

Megígértem, hogy majd jövök még…beültem ide, ismét hozzád….pár órája mentek el a fiúk, de írhatnám azt is, a fiaink… a két lányom mellé, kaptam ajándékba tőled két fiút is…nagyszerű srácok….méltán lehetsz büszke rájuk…

….Tényleg annyira jó volt, hogy itt voltak nálam, és hogy itt voltunk négyesben, mert Te is itt voltál velünk, mint régen pár kivételezett pillanatban amikor összeröffentünk egy ital erejéig…tényleg kivételes pillanatként éltem meg mindig, mint ahogy most is….

…Két napja mentél el, még ha fizikálisan is hagytál itt bennünket, de iszonyat űrt hagytál magad után….olyan kibaszottul hiányzol….pedig fokozatosan készítettél fel arra, amit mindannyian tudtunk, hogy be fog következni, és mégis erre nem lehet felkészülni!!!!

…Valójában soha nem mertem elköszönni Tőled, mert Te voltál a legnagyobb küzdő, aki számtalanszor szembe nevette a halált…még most utoljára is azt terveztük, hogy majd ha haza kerülsz a kórházból megyek hozzád…

…És úgy lesz, ahogy terveztük, még ha nem is teljesen….megyek hozzád… menni fogok örökké, míg erőm, lábam engedi…épp ma lennénk 7 év, 8 hónaposak…van mire emlékezni….

Ma is gyújtottam egy mécsest éretted, érettünk, mert lelkemnek muszáj, mert képtelen elengedni…viszont ma hoztam egy dalt is….egy olyan dalt, ami már örökre minket foglal magába….ami nem nyálas, és főleg nem pöcshervasztó…aminek Te is örülnél….

Hiányzol…majd még jövök hozzád