A személyi és egyéb jogokról…

2020 április 22. | Szerző: Koralp |

Tudom, hogy az előző posztom címéből már megint sokan nagyképűnek fognak beállítani, pedig a cinizmusom mögött ott lapul a valóságtartalom is…ha egy kicsit figyelmesebben visszaolvasol, pl az Örök fájdalom írásomban pont arról írok, hogy amikor a barátaim megkérdezték a 80-as években, hogy mi a helyzet kispista, én már akkor azt válaszoltam, szar az egész….jó, tudom, le kellett volna védetnem, de azért nem olyan rossz érzés az, amikor Al Pacino szájából hangzik el legelőször 1992-ben…

Egy másik ettől független történet amikor a 80-as években a tévében szerepeltem, egy koncert apropójából…abban az időben az nagy szó volt ám, emlékszem a mama egy hétig ki sem mert menni a piacra, hogy hát majd az emberek mit fognak szólni, hogy premier plánban vett a kamera ahogy őrjöngök…a barátaim meg persze basztattak, hogy tévésztár, meg aláírást kértek…de én geci voltam mint Orbán Viktor, és csak 1 sörért voltam hajlandó…persze a vége az lett, hogy aljasul berúgtam…tényleg szemét az Isten velem, mert még most is úgy emlékszem mindenre mint ha tegnap lett volna: leestünk a barátommal a lépcsőn, mindkettőnk kezében 1-1 üveges sör…és hát mondanom se kell, élt a jelszó…inkább a szemem folyjon ki…na és azon az éjszakán egy seggig érő szőke hajú bigét is sikerült vérig sértenem, mert nem engedtem a közeledésének…a mai napig nem értem, honnan fakadt az örökös felsőbbrendűségi érzésem, az a kiapadhatatlan cselekménysorozat, hogy én folyamatosan vihart kavartam a személyemmel, a létezésemmel, a puszta megjelenésemmel…húszon évesen nem fértem bele semmilyen skatulyába, egyszerűen kilógtam mindenhonnan…A sántaságommal nem tudtak mit kezdeni az emberek…egyszerre voltam vad és szelíd, nyers és lágy, lekezelő és empatikus….leegyszerűsítve, nem tiszta fialás voltam…és valójában ezért szerettek vagy épp gyűlöltek az emberek, senki számára nem tudtam semleges maradni…Na ekkor támadt az az ötletem, hogy legközelebbi koncertre olyan táblával fogok menni amin az szerepel, NEM AKAROK TÉVÉBEN SZEREPELNI!

A tábla végül is nem készült el, de természetesen pár évre rá éppen a Hungária körúton a járdán ülve, várakozva a Jetro Tull koncertre, a tömegből engem kipécézve az akkor még létező Tükör újság fotósa azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy készíthetne-e pár képet a lapjuk számára…a barátok meg tudva az előzményeket majd behugyoztak a röhögéstől, hogy “kispista nem akar a médiában szerepelni”…valójában a történetnek a következő nyáron lett meg a csattanója…Szegedre mentünk az IFI napokra és az egyik barátom annyira bekarmolt, hogy a legközelebbi játszótérig vonszoltuk el a kocsmából, ahol beültettük a hintába, ugyanis az a zseniális ötletem támadt, hogy majd az anticentrifugális erő kiegyenlíti a részegségét, és varázsütésre kijózanodik…mondanom se kell, ebből akkora kóma lett mint ide Lacháza…viszont addig se ugatott 😉   Alig gyújtottam rá egy cigire, mikorra a bokrok közül megjelent 3 fickó és az egyik el kezdett fotózkodni, mire én beszóltam neki: – A pesti kollégád udvariasabb volt, mert legalább megkérdezte, hogy készíthet-e fotót!! -és elküldtem azzal a slunggal a picsába! Ők meg egyből előkapták az igazolványaikat, és rögtön bukta volt, civil ruhás ifjúság védelmisek voltak (az akkori karhatalomban a rendőrök után a legszemetebb szerv)…Úgyhogy nem igazán sikerült a barátias hangulat kialakítása, bár tehettek egy nagy szívességet, mindegyikőnknek volt bejelentett munkahelye, így a KMK (közveszélyes munkakerülő) kiesett, és nem igazán tudtak mit kezdeni velünk. A történetnek ezzel azt hittük vége is….

Sok-sok év után, pont az a barátom aki kómásan hintázott, a Szegedi Egyetemen tartott előadásokat amikor egy különös fotókiállításra kapta fel a fejét….pár fotó erejéig időutazásban lehetett, látta önmagát egy hintában elájulva, illetve engem parasztlendítés közepette….csak éppen a negatív, lejárató kiállításon még arra sem vették a fáradtságot, hogy a szemünket kitakarják egy csíkkal…Charlie…szar az egész…