Az eltűnt álmok…

…Oly sokszor vágyom arra, hogy együtt élhessünk…a város maga teljesen mindegy lenne, még a sötét /É-D-K-NY/ vidék is megfelelne, ahol élsz..a házunk meg totál mindegy lenne, hogy csak egy egy szobás kis kalyiba, vagy egy bérelt panellakás, a lényege, hogy EGYÜTT!!!!

Milyen jó lenne együtt ébredni, és esküszöm, hogy a kedvedért még a reggelire is rászoknék…természetesen sokszor kivívnám azt a jogot, hogy ne Te készítsd el, szendvicsedre piros ketchuppal rajzolnék szívecskét, és nem érdekelne azt sem, hogy piszkálnál, ízhatásban nem illik össze…na és persze nem feledkeznék meg a reggeli hancúrról sem, na azt sürgősen beiktatnám a heti rendünkbe, és ebben ellenszavazatot sem fogadnék el…hogy olykor-olykor, és még egyszer olykor legyen egy kis röpkére időnk…sokkal jobban kezdődne hidd el mindkettőnknek a napja…

…Jó lenne ha ismét dolgozhatnék a szakmámban, egy könyvtárban… és az estéink is egészen mások lennének, attól függően, hogy ki végezne előbb a munkahelyén az menne bevásárolni, az főzne…férfi létemre tudom azt, hogy milyen egy finom kajával várni a szerettünket…és még csak most kezdődne az igazi élet napunkban…a mi napszakunk az este lenne…

Egy finom vacsora cseverészéssel, egy finom borral összekötve meghozná az amúgy sem morcos hangulatunkba az igazi jó kedvet…imádom amikor nevetsz…

Magamat ismerve hányszor megcsókolnálak, akár már mosogatás közben is…hátulról átölelnélek, megfognám melleidet, megcsókolnám a nyakadat,..aztán valami disznóságot súgnék a füledbe, és Te mondanád, hogy “olyan mocsok vagy”…ahogyan csak Te tudod mondani ezen a bolygón…de ha ott nem is, akkor tuti a fürdőkádba ülnék be hozzád, és Te visítva magyaráznád, hogy ez így nem éri…

A bőség zavarában tobzódhatnánk, mert minden rólunk szólhatna…akár egy beszélgetéssel, ami már nem csak arról szólna mint a vacsoránál, hogy kinek hogyan telt a napja, hanem mélyebb dolgokról is…de ha kedvünk lenne megnézhetnénk egy filmet is, vagy épp rengeteg illatmécses mellett hallgathatnánk valami klasszikust, én speciel nagyon szeretem Bach-ot…és persze szerelmeskednénk, és szerelmeskednénk…de ha semmihez se lenne kedvünk, akkor párnacsatáznánk, és én a győztes -mert  mindenben természetesen én lennék a győztes- a nekem járó díjat a Te gyönyörödnek adnám át..és jót vigyorognék azon, hogy már megint elkapkodtad 😉

És az se lenne baj ha fáradtak lennénk, mert akkor én csak olvasgatnék, vagy épp csak néznélek, és gyönyörködnék benned…

A hétvégéink is egészen másképp telnének mint eddig, mindig valami programmal dobnánk fel…de ha olyan kedvünk lenne, délig ki sem bújnánk az ágyból, hosszú éjszakai pólódban az ágyban kajálhatnánk…de ha kedvünk lenne bicajra pattannánk, és néznénk a házakat, embereket, tájat, madarakat…de lehetne egészen más közös programunk is, akár egy mozi, színház, koncert…vagy egy kirándulás, szebbnél szebb helyeket bejárhatnánk…

Aztán a valóság pofán vág…

Ennyi idő távlatából meg még jobban 😉 Szar az egész…