Húsvét apropójából…

Örökké felmentettem a helyzet súlyosságát, hogy hát a bizonyos külső tényezők ezt nem tették lehetővé…mert az illető nem olyan  pajzán beállítottságú mint én, meg a másik kedvenc, hogy mert ott a férj, ha nincs férj van helyette gyerek…magyarul becsaptam magamat, mert egyszerűen nem mertem bevallani, hogy kispista szarul választottál! Úgy hogy idén a sarkamra álltam és nemet mondtam a nemre!!!! Inkább jöjjön a borzalmas vég, mint a vég nélküli borzalom, felkészültem a kenguru életmódra…Mondhatni a hivatalos papírjaimba is bekerülhetne, hogy nőtlen!

Vannak olyan pillanatok az életemben amikor reményét és értelmét veszti az életem, sőt mint kormányunk még a statisztikát is képes vagyok megváltoztatni, illetve szebbé tenni…no ilyenkor a valóság helyett filmek nézésébe menekülök…ez kb. olyan nálam mint amikor jól berúgok…maximum annyival másabb, hogy egyrészt olcsóbb, másrészt ébredéskor nem vagyok másnapos, de a valóság a végén ugyanúgy pofán csap, és a magány még elviselhetetlenebbűl mar…

Mostani ilyen pálinkám az Egymásra utalva volt…ami ismét arról tett számomra tanú bizonyosságot, hogy amikor az ember halál közeli állapotba kerül egy baleset, vagy egy betegség következtében (vagy épp születéskor) akkor hogyan értékelődik minden értékrendünk át…hogyan válnak az addigi értékesnek hitt dolgaink haszontalanná…mennyire fontosakká erősödhetnek fel az olyan emberi tulajdonságok mint az egymásra figyelés, bizalom, felelősség, szeretet…

Mint minden filmben, ebben a filmben is találtam egy olyan mondatot, részletet amiben totálisan magamra ismertem…”Soha nem volt esélyünk, már a landoláskor végünk volt”…és átkozódva, dühöngve gondol a világra, a kialakult helyzetre…

Voltak pillanatok amikor én is ugyanilyen elveszettnek éreztem magamat…de ez a film felébresztett éber kómámból, és már szelíd beletörődöttséggel próbálom  elfogadni azt a tényt, hogy nekem egy ilyen landolás jutott…