Néha így, néha úgy…

Nyugodt szívvel jelenthetem ki, hogy semmilyen felelősséget nem vállalok mostani írásommal kapcsolatosan, ugyanis gyógyszerre iszogattam egy kis kannás bort, és tudatmódosult állapotban vagyok…hé kispista hát már ennyire leadtad, kannás bor, meg hogy nem vagy ura a szavaidnak?

Manapság nem ezzel védekeznek az emberek? Haladok ám a korral bakker….csak azt magyarázza már meg nekem valaki, hogy az anyámba van az, hogy erre, hogy lehet ráfogni a cselekedeteink súlyának tompításaként? Ugyanis a parasztja (lásd engemet) amikor elhatározza azt, hogy ő tudatmódosult állapotba fog kerülni azt nem tiszta fejjel követi el? Hmm, na akkor hogy is van ez? Vagy a másik kedvencem az, amikor azzal él valaki, hogy VÉLETLENÜL megcsalta a párját?! Aha, ja véletlenül…véletlenül hát nem becsúszott a farkam…

Úgyhogy úgy döntöttem, hogy most én is elferdítem a tényeket, annyiszor belefutottam már az üres szavakba, hogy most miért ne élhetnék én is ezzel? Az a baj, hogy nem megy, egyszerűen nem megy…erről a tudatmódosult állapotról is annyit, hogy másfél hónapig szedtem egy olyan gyógyszert amire simán lehetett volna piálni, csak én nem tettem, a kannás bor meg jó kis Tokaji Aszú, mely közvetlenül a termelőtől származik, és ezért nincs palackozva….este meg is kaptam a barátomtól azt, hogy élni tudni kell…hát na ja…

Képzeld el, öregségemre lett egy tizenvalahány évvel fiatalabb barátom…jajjj nem úgy ahogy gondolod, de perverz vagy….jó, nem mondom valamikor a sokkal fiatalabb csajszikkal “barátkoztam”…de mára már lecsillapodtam, rájöttem kevésbé macerásabb fiúval barátkozni…aztán mégis majdnem szakítottunk, és rá kellett ébrednem, hogy ha az ember  a lelkét adja akkor teljesen mindegy az, hogy milyen neme van a másiknak…

Azt szeretem benne, hogy életkorát meghazudtolóan tele van bölcsességgel…valamelyik nap amikor nagyon magam alatt voltam, a következőt írogattuk egymásnak:

– Neked mid nincs?

– Háát szerető asszonyom nincsen, tudod olyan mint a Hortobágyi-híd, kilenc lukú, de amúgy tényleg megvan mindenem 🙂 Csak ne hiányozna annyira kibaszottul a múltam, az amikor tele voltam tűzzel…és tudod mi a legszarabb ebben az egészben? Hogy ez hasonló érzés lehet, mint akinek levágták a végtagját…elvileg már nem is szabadna fájnia!!!!!!

– Hát vannak dolgok amik soha nem múlnak el, bezárod mélyen magadba és csak titokban amikor egyedül vagy akkor veszed elő és csak nézed és nézed, majd visszacsomagolod sóhajtasz egy nagyot és mész tovább….

Most kérdezem, barát az ilyen???? Igen, a szó legnemesebb értelmében, egy igaz barát….

Mellesleg néha azt érzem, hogy rengeteg végtagomat vágták le….Jogosan kérdezhetném meg, mi a faszom vagyok én, tán százlábú????? Amikor zsigeri fájdalmam van a magánytól, az elhagyatottságtól, attól az érzéstől, hogy senkihez nem tartozom…Kár, hogy nem adnak ki évente díjat a Legmagányosabb ember apropójából, mert akkor minden évben én gyűjthetném be a siker élményét….

Aztán meg vannak pillanatok, amikor perverz büszkeség jár át, hogy soha sehová nem tagozódtam be, nem adtam el a lelkem közhelyekért, alamizsnáért…Hogy még most se lettem komformista, hogy még most is bárkinek a szemébe merek nézni….Vajon Te ezt elmondhatnád magadról???

Úgyhogy néha így, néha úgy élem meg az életemet, azt, hogy szar az egész….