A kisherceg és a veszett róka…
Egész életemben a magány ellen küzdöttem, és egész életemben a magány szinonimái között lavírozgattam, éltem társas magányban, önként választott remete életformában, társtalanul, barát nélkül, sőt barátnő nélkül, és a lemez végtelenítve…
Már egész pici koromban megtanultam, hogy milyen 3 évesen egy szanatóriumban álomba sírni magam a szerető anyai ölelés nélkül…mint ahogy 16 évesen, a születésnapomon azt, amikor az apámtól az anyám menekülőben épp külön éltünk, és tőlem kérdezte, hová tettük a bankbetétjét, és a nem tudom válaszomra akkora pofont kaptam, hogy berepültem a fagyos rózsaágyásba, tanultam meg egy életre milyen apa nélkül felnőni…vagy rá két évre mikor a legjobb barátomat vártam egész Szilveszter éjszakáján, és tudtam meg több napra rá, hogy már nincs barátom, mert az egy házzal odébb ment a szomszéd lányhoz…de ismerős lehet amit az első szerelmem szülei mondtak rólam a kedvesemnek, “szép fiú, jó fiú, de fokozatosan koptasd le”…és Ő a szülői intelmeket be is tartotta 🙂
Aztán évekig őrizgettem az esküvői meghívómat, “Kívánd, hogy mindig úgy szeresselek, ahogy szeretnéd, hogy szeresselek” felirattal, mert a drága arám, az utolsó pillanatban meggondolta magát, és visszakozott, majd összeköltözésünk után 3 nappal kijelentette, hogy velem nem lehet együtt élni, és kirúgott az általam kifizetett albisból…
És baszd meg nem döglöttem bele, sőt még bele sem zakkantam, még mindig itt vagyok, az a pocsék modorú srác, ahogy mondaná anyám, aki még mindig mosolyt tud fakasztani baljós napjaidba…még mindig itt vagyok, nem járok dilidokihoz, és a rossz hiedelmekkel ellentétben még most sem váltam alkoholistává…mert még mindent ki tudtam lábon hordani…
Én már csak egyet szeretnék, ne akarj barátom lenni, és főleg ne mondjad azt, szeretlek…
És tudod mi a legviccesebb ebben az egészben??? Az, amit Peter Marshall írt meg, hogy a magány legnagyobb melegágya a szeretet, és a tudás…és én mindent megtettem azért, hogy a legmagányosabb ember legyek a földön, kis milliónyi könyvet elolvastam, mert a tudást szomjaztam…és szerettem, úgy mint még soha senki…
“A káoszban keress egy kezet, amelyet elérhetsz és megérinthetsz és megfoghatsz, keress öt ujjat, amelyben megbízhatsz, és akkor egy pillanatra – de nem tovább, csak egy pillanatra -, egy pillanatra rend lesz a káoszban, nyugalom, lesz középpontja: két összefonódott kéz, aztán a kezek széthullanak, és többé nem találják egymást, és visszatér a káosz, és rosszabb lesz, mint volt. Megérinteni egy kezet a káoszban, ez a szerelem. Ha ezt megteszed, ha csak egy pillanatra is, beléptél az istenek birodalmába.”
Szar az egész…szar bizony, mondta a kisherceg, miután megszelidítette a rókát, és a rókáról kiderült, hogy veszett…