Utószó…
2016 július 27. | Szerző: Koralp
…Abba beletörődik az ember, hogy nem jön komment az írások után…csak abba a hiányérzetbe döglök bele még a mai napig is, amikor tudom, hogy mi lenne a reakció, az az egy bizonyos…amikor nevetve kérdezné meg, hogy kispista baszódj meg, Te az előző posztodban most dicsekedtél vagy sajnáltattad magadat? És én hoznám a szokásos nem adekvát válaszom, vigyorogva mondanám, hogy igeeeen…és a földön az egyetlen egy ember lenne aki megértené…soha nem gondoltam, hogy ennyire kibaszottul fog hiányozni…ennek a posztnak lehetne a címe az is, hogy veled volna jó, ha újra kezdeném…de már rég nem kezdek semmit újra…
Találtam egy régi írásom, ami már akkor született, amikor már nem rólad szóltak a gondolatok, érzések, mert próbáltam megerőszakolni magam úgy, hogy minden sorában ott voltál…
Éjszaka 1 óra van, már készültem a lefekvéshez, amikor eszembe jutott, hogy máma már máma van, és ma van a kedvesem születésnapja….hohó, már megint nagyképűsködöm, pontosítok, az ex-kedvesem születésnapja…úgyhogy hiába fogadtam meg múltkor, hogy utoljára emelem páleszes poharam rá, csak ittam még egy újabb életelixírt az egészségére….valójában csak azt akarom, hogy nagyon egészséges legyen, no nem olyan értelemben mint én…tudod, ahogy mi férfiak megint egészségesen ébredünk reggel…úgyhogy most annak aki igazából meg, vagy ki akar ismerni, gyorsan el is árultam magamról 3 információt….először is sokszor tűnök nagyképűnek, ráadásul hazudós is vagyok, vagy csak egyszerűen nem tudom betartani az ígéretemet, legvégül pedig nagyon jó indulatú, vagy másoknak jót akaró…Az már más kérdés Te mekkora jót akarsz????
No, de nem ezért ültem ám le, ezt el kell felejteni, ez a bekezdés nincs is…Sőt most még nem is valami újabb szomorú lelkiömlengést akarok az ex-ről, azt már megsírattam, ahogy illik, el is temettem amennyire tudtam…/nem hamvasztás volt/ bár még a fotója kint van a vitrinben…húúú erről jut eszembe a fotókkal baromira kell vigyázni, ha több nője van egyszerre az embernek egyidőben, mert váltogatni kell, épp melyik jön, és elég egy pici feledékenység, és máris áll a bál, -ki ez a Nő, mit keres kint a fotója???? Jajjj-jajjj, cirkusz, féltékenység, igaz, az nem számít, hogy mindkét nő férjnél van, nem baj, megy a műsor, én meg szegény, mit tehetek???? Engesztelek, nyalok, kedveskedek…ez is érdekes dolog különben…majd nézd meg….ha tartós kapcsolatban vagy, és úgy van bukta, akkor mit csinálsz???? Leviszed a szemetet, bevásárolsz, esetleg új ruhát veszel az asszonynak, a szex szóba sem jöhet engesztelésként, attól el vagy tiltva….ha szerető vagy, egyetlen egy kiengesztelési forma van, a szexben rád hárul a nigger munka…ez alaptörvény, erről nem is vagyok hajlandó vitatkozni….
Visszatérve, ott tartottam, hogy még mindig kint van az exnek a fotója a vitrinben, már nézegetem egy ideje, milyen kis frankó kerete van, kit kellene beletenni, meg különben is a fénykép nézegetése az valami hasonló reakciót vált ki, mint amikor a fogyókúrás bige a hűtőre valami dagadt fotóját rakja ki, és a kísértésnél felkiállt: Ezt akarod???? No jó, nem mondom, még egyszer, méla undorral, egy gyors ejakuláció preakoxszal, már csak a kicseszés miatt is, de még egy beleférne az önérzetembe…
Az a nagy büdös igazság, hogy az első menyasszonyomról akartam írni, ami nem is róla szólna, hanem arról, hogy valójában miért is szeretünk szenvedni….mert szeretünk, az hót ziher…szintén egy egyszerű példa….városi ember mire vágyik??? Hát a természetre, a nyugalomra, arra, hogy ciripeljenek a tücskök az éjszaka az ablaka alatt, meg reggel kakas kukorékolására ébredhessen….Tudod, olyan skanzen jellege legyen, hogy jöjjön a tehénből az 5%-os zsírtalmalmú, lehetőleg kakaó, csak az a rohadt büdös istállószag, meg a legyek ne legyenek…Szegény megboldogult Jimmynk is beszopta, mert az a szemét kakas egyszerűen nem akarta tudomásul venni, hogy a király ablaka alatt csak bizonyos időszakban lehet kukorékolni…a király meg berágott, a történet végét meg már tudhatjuk, mi lett a vége…add vissza a fél krajcáromat…no ezt má nem a kakas mondta, hanem a hagyatéki tárgyaláson az egyik örökös…de ez már egy régi történet, már királyok sincsenek, már köztársaság vagyunk, és új alkotmányunk is van, állítólag a nép akaratából…elvileg ebben az is szerepel, hogy Isten is van /ismét/, az Isten sem igazodik már el ezen…
De ez mind semmi, vannak akik meg a macskákra allergiásak…. jajjj nem a szőrükre, hanem a hangjukra…mert tavasz van, a kitekasszuk meg élik a természet adta életüket….ismered azt a viccet, hogy elindul éjszaka az öreg kanmacska, és a fiatal macsek megkérdezi, hogy –Te hová mész???? Megyek dugni, jön a válasz…Hagy tartsak Veled, kérleli a kis kandúr….No, nem bánom, jön a beleegyező válasz, és elindulnak….Épp egy háztetőn mennek, amikor leszakad alattuk a csatorna, és ők meg ott lógnak, csimpaszkodnak…már ott lógnak egy jó ideje, amikor a kis kandúr megszólal: Én még baszok egy öt percig, aztán hazamegyek….
Szóval ezek a szőrös négylábúak meg most bagzanak…és van akit meg ez zavar…és szerintem kurvára nem a hangjuk, hanem a tudat, hogy hej, ha most én is macska lehetnék…
Én meg bagoly, aki –komolyan nem hiszem el, hogy az jutott az eszembe, hogy a bagoly bekapja az áldozatát, és a végén kiökleli a szőrcsomót nem tudom, de én még nem tudtam úgy nővel lenni, akinek akármennyire is borotvált….ott….hogy ne lenne szükségem erre a pompás készségre- akinek pár óra múlva ne keljen kelnie, és menni dolgoznia…
Pár sör, pár barát…és befőttes üveg legyen még…
2016 július 26. | Szerző: Koralp
Hááát akkor most ezek után kéne eldöntenem, hogy átkozzam a sorsot, vagy ne…vagy csupán csak mindent, de mindent magamnak köszönhessek??? Minden görög útikönyv úgy kezdődik, hogy Görögország nem a ms-ek Mekkája, és én mégis látni akartam az Akropoliszt…és jó érzés volt, és a teljes elégedettség járt át amikor egy cigit elszíva a lábam előtt terült el Athén látványa…
Az élettel szerelmeskedni…
2016 július 1. | Szerző: Koralp
…Talán épp Cabernet Sauvignont iszogatva, de az biztos, hogy pont jókor, és nem máskor megélni egyszer, vagy talán újból, hogy az éjszaka misztikumában, az én napszakomban azt mondhassam, gyere ki a konyhába, csináljunk valami kaját, vagy együnk amit találunk, akár nyitott hűtő elé telepedve, hogy az a pici fény világítsa meg arcodat…hogy lássam szemedet, és Te lássad az enyémben milyen csodálatos az élet, hogy mennyi életigenlés rejlik bennem…egyszer megélni,és elfelejteni azt, hogy milyen törékenyek, kicsik, sebezhetőek vagyunk…
Felrúgni minden konzekvenciát, szabályt, az életünk során belénk rögzült megszokásokat, elfeledni és elfelejtetni, hogy minden múló, tiszavirág az életünk az univerzumban…csak erre az éjszakára elfelejteni mindent, a most állapota uralkodjon rajtunk, megélni a varázslatot, amit két ember szerelme, lénye, lelke tud csak betölteni…fél/meztelenül, vágyakozóan egymásra nézni, hogy tudjam, tudod várat még az a pillanat, amikor újból egyesülhet lelkünk, de még várat, még másé az élvezeti forrás…akár egy mély szippantás a kesernyés cigifüstből, vagy, hogy nevessünk, zengje be újra öblös hahotázásom a vályog falakat, a szú ette fagerendákat….vagy ehessünk kézzel, hogy érezzük, ma mindent szabad, csak ketten vagyunk, megszűnjön tér és idő…hogy ne gondoljunk a holnapra, arra, hogy mennyivel másképpen –épp így- lehetne élni, hogy ne jusson eszünkbe, vajon mi célból vagyunk e földön…hogy elég legyen egy pillantás, hogy ne tudjam, hogy Te fogtad a kezem, vagy én vezettelek, mint egy táncban összefonódva arra eszmélni, hogy szerelmeskedünk….
Hogy ülsz az ölemben….tekintetem gyönyörű szemedben elvész, mint fájó dallam megérintelek, megérintesz….úgy ölelni, szorítani mint ha utoljára volna….apró pici csókokkal kényeztetve tested minden felületét, de szilajul, vadul csókolni is, beléd harapni, hogy bőrömön érezzem körmeid nyomát….hogy egyszer az életben érezzem ziláló lélegzeteden, apró nyögéseiden, hogy mersz igazán szeretni, szeretni úgy, hogy semmid nem marad ami többé megóvhat, hogy széttárt combjaiddal nem csak a testem fogadod be, hanem engem, engem, engem…engem a behatolót, a betolakodót….engem, aki vagyok a minden, és vagyok a senki…vagyok Ady Belzebubja, József Attila skizofrén líraisága….aki elhiteti Veled, hogy a zene az szerelmeskedés, a szerelmeskedés pedig édesen, fájóan gyönyörű dallam…melyben ott él az a kibaszott kiírthatatlan fájdalmam, amit kitudja melyik ősünk génjeiből hordozunk, ott van benne az egóm, az invidualizmusom, a halálfélelmem, a tüzem okozta sebem….és a vágy, hogy minden szerelmeskedésemben beléd hallhassak, hogy általad, hogy általam születhessünk újjá…
Kenyéren és vízen egy életen át, s túl?
2016 július 29. | Szerző: Koralp
Oldal ajánlása emailben
X