Vissza a gyökerekhez…

…Szia…Rá(m) érsz egy 3 percre??? Erre meg lenne a magadhoz való eszed mi??? :))) A nagy büdös igazság, hogy megkívántam magam…jajjj már megint félre értesz, mert nem úgy, bár azt sem tagadom, hogy ha lelkemnek farka lenne, akkor leszopnám magam..főzni meg köztudomású, hogy én is tudok, úgy hogy nem maradna más hátra csak várni a Nirvána eljövetelét… jajjj kispista az az átkozott cizellált lelked amely soha nem tud kielégülni, megnyugodni….és megbotránkozhatsz, meg sipítozva menekülhetsz innen erről az oldalról, hogy legközelebb csak fél szemmel olvass…jujjj de gonosz vagyok ugye…

Na visszatérve ahhoz, hogy megkívántam magamat…pontosabban, csak egy kicsit szerettem volna szeretni magamat, egy kicsit elmélyedni-dagonyázni az írásaimban…de én marha már ott elcsesztem, hogy karácsonyra megleptem magam egy új számítógéppel…gondolj bele, volt ám meglepetés, meg hűha, csodálkozás…

…Azért van ebben egy iszonyú szomorú érzés, hogy az ember ilyen magányossá válik, hogy önajándékozásra van ítélve, nem beszélve, hogy ennyi évesen életem első számítógépéről van szó…jajjjj Te erről jut eszembe, a magányos karácsonyokra visszagondolva, hogy volt egyszer, hogy a Jézuskától guminő helyett gumitehenet kellett volna kérnem, mert a régi exre az hajazott volna a leginkább…csak tudod a macera, mert mikorra felfújtam volna, szerintem ott ment volna el a kedvem az egésztől…én nem tudom, de annyira szar karácsonyaim voltak…

Hol is tartottam??? Egy kicsit csapongó vagyok…ja igen, számítógép…no ezen az új csodán minden új, illetve semmi nincs…a mai napig bezárólag…és a mostani életszakaszomat is így próbálom felfogni, megélni ahogy saját magamnak megfogalmaztam, mint ha a régi számítógépemet lecseréltem volna egy újra…a régiből nem igazán hoztam át sokat, és az új még eléggé szűz, de annál nincs csodálatosabb érzés, hogy én határozom meg, hogy milyen tartalommal töltöm meg…és a lényeg, hogy ez az új gép olyan tűzfallal rendelkezik, hogy már nem enged be semmi szutykot,mint a régi…többé nincs olyan, hogy védtelenné váljak, mert tárva-nyitva az ajtó, és bárki ki-be sétálhat rajta kénye-kedve szerint…de ha esetleg mégis bejutna vala(k)mi, a(k)miről érzékeli, hogy valami nem oké, abban a pillanatban működésbe lép a vírusírtó…mosolygok…már rég nem kellett működésbe lépnie a vírusírtónak…akár lehetnék boldog is 😉

És hogy miért folytatom több mint 4 év után ismét az Egy hajótörött naplóját? Nos, volt egy másik blogom, mert úgy éreztem a legkorrektebb ha ezt bezárom mint egy csodálatos meseládát, hogy ne tűnjenek szavaim még véletlenül sem üzengetésnek…aztán úgy hozta a sors, hogy annyira magam alá kerültem, hogy öncsonkítás címén töröltem minden írásomat arról az oldalról…akkor röhögtem a tettemen, meg Van Gogh jutott eszembe, hogy Ő sem végzett fél (vagy fül) munkát, és nem szarakodott öncsonkítás terén, de aztán amikor ráébredtem, hogy lehet minden írásom elveszett, mert a régi gépen ki tudja mennyi maradt meg hát igencsak anyáztam…

Így most Napóleon mintájára, aki Elba szigetéről egyszer még visszatért, hogy utána örökre Szent Ilona szigetére száműzzék, még én is visszajöttem, mert hiányzott már az írás…Ezért a címválasztásom is, vissza a gyökerekhez, semmi kétértelműt ne próbálj belecsempészni 🙂

Rengeteg érzés, gondolat torlódott össze bennem az elmúlt jó pár évben, meg szerencsére pár régi írásomat is sikerült megmentenem, hát most már legyen végleges otthonuk e blogom, amit nagyon sokszor látogattam ha fájt a magány elviselhetetlen érzése…mert egy örök menedék volt az írás, ahol minden leírt szó az amit jelent is…

…és az elmaradhatatlan dalok…