Szerelem még több kell, mint rég…

2011 május 5. | Szerző: Koralp

 

 

Bassza meg…azt hiszem  ez egy ütős és határozott kezdés…mindenki  akar valamit az élettől, életben…kedveseim én is így indultam…aztán azt veszem észre, hogy szép lassan fogy a korosztályom…esküszöm ebben is középszerű leszek…mert ha akár az általános osztályomat, akár az ismeretségi körömet nézem már nem lehetek első…én már nem is mondom, hogy szar az egész…mert ez a dolog amiben nem ismerek tréfát…40 felett az ember azt veszi észre, hogy mint oldott kéve elfogyunk…az egyik elhalálozik balesetben, a másik súlyos betegségben, a 3. meg nem vesz levegőt…én is tátogok…és az élni akarásom miatt…pedig átgondoltam, hogy halálommal a gyerekeim, ill. az anyjuk járna a legjobban, hisz négyszeresét kapnák annak az összegnek amit most fizetek gyerektartásként…én meg az Istennek nem akarok felfordulni….mondaná az ex, a kurva életbe szar  az egész…

Igen, teljes mértékben, hisz észre sem vesszük és kész, leoltották a villanyt, mi meg örök életre, vagy halálra fekhetünk, és unatkozhatunk abban a kis dobozban –urna, vagy koporsó, kinek melyik szimpatikusabb- és céltalanul telünk el az örökkévalóságban…mint ha most másképp lenne…azt olvasom az egyiknek szuper gyereke van, a másiknak szuper receptje, a 3.-nak szuper életmódja –erről jut eszembe, éjszakánként amidőn várakozok a késői filmre kénytelen vagyok pár percet nézni az ezoterikus tévébe….bammeg nem a tévé ilyen, hanem a műsor….aminek a lényege, hogy aki hülye pénzért okos lesz…esküszöm….és még most telefonáljon, még most van arra lehetősége, hogy megtudhassa a jövőjét….na lesz valaki a vonalban??????? és bammeg ha annyira tudnák a jövőt akkor azt is tudnák, hogy lesz valaki, de NÉV SZERINT…- a 4. meg szuper faszra vágyik, de az intelligens változatból…és  én meg itt ülök, és szuperül nem értek semmit… és ha már ennyi szuper emberke van a földön, akkor hogy az anyámban van az, hogy minden társközvetítő tele van, és hogy ennyi magányos emberrel találkozom??????????

Lehet, hogy csupán csak arról van szó, hogy sehol nem találkozom azzal a vággyal, hogy adni…ADNI…adni feltétel nélkül….szeretni és nem szeretve lenni…hogy az első lépést önzetlenül megtenni…hogy minden kimondott vagy kimondatlan szavunkban ott legyen a KÖSZÖNÖM…a szerelmeskedésünk ne orgazmus hajszolása legyen, hanem egy KÖSZÖNET, testiség formájában…

Te képes vagy erre???? És Te???? És Te???? Írjál nekem, vállald fel magadat, de félek komment nélkül maradok…

Negyedéves ajándékom levél formájában az én édes kis majmócámnak!!!!

Ne bassz, azért ettől valami gálánsabb dologgal is előhozakodhattál volna Kisspista…drágám ez van…felfoghatnánk a gyógyulás első jelének is, hogy sztem most először írok spontán, magamtól…néha viszont azt érzem, nem biztos hogy helyesen cselekszem…

Kezdd újból, mondja egy hang.

Újjászületés. Egy másik kaland.

Második nekifutás, és egy remény, ha fordul az út,

hogy másodszor nem rontod el,

vagy nem ugyanúgy.

Szerelem még több kell, mint rég.

Az, amit szétszórtál, nem a tiéd.

Valahogy képzeld el,

mi legyen másképpen,

hogy jónak megmaradj – valakiben.

Átkozott a tudás, ha nincsen rá szabály????? Tényleg nem biztos, hogy helyesen cselekszem azzal, hogy mesélek Neked gondolataimról, érzéseimről….

Cikáznak a gondolatok a fejemben…jó lenne most szavak nélkül egy ölelésben kifejezni mindent….

Azt hiszed, hogy nem tudom, hogy mennyire tisztában vagy azzal, hogy ha nem mondjuk ki, ha nem beszélünk róla, akkor az nem létezik?????  De, tudom mindketten mennyi mindent elhallgatunk, mert csak hülye hasonlatokkal tudnánk utalni rá, arra meg mi szükség…ha a másik szavak nélkül nem érzi, akkor mi értelme lenne magyarázkodni, magyarázni…

És ha megsebeznek, becsapnak, vagy nem figyelnek rád,

ugyan minek kéne magyarázkodás?

Ennél kibaszottabbul ritkán fogalmaztak meg érzésemet, gondolatomat…és még visszatérve egy kicsit előbbi gondolatomhoz…vannak dolgok amiket nem lehet szavak által kifejezni, nem lehet hasonlatokkal átruházni…hiába láttam mindkét gyermekem születését, nem tudhatom milyen szülni…de részese akartam lenni…ahogy a Te érzéseidnek, amiket nem mondasz ki, mert minek…nos ennek akarok én lenni a társa…és most kellene befejezni a levelem, és egy nevetős smileval elköszönni…annyi minden itt van az emberben, amit hordoz önmagában, amit olyan jó lenne kiokádni…aztán ott van a válasz, az a kibaszott 45 éved –csakhogy Te is benne szerepelj, és ne érezd magad jobban, Neked meg a 33 éved- hogy már nincs értelme…drága babám, írhatsz Te itt regényeket akkor sem fogják érteni…aztán belenézel valakinek a tekintetébe, és látsz mindent szavak nélkül…tényleg eljön az az idő amikor már nincs értelme, mert egyszerűen belefáradtál a meddő vitákba, az értelmetlen harcokba…

Nálam ez elég korán kialakult…az első szerelmem szülei azt mondták az én mindenemnek: szép fiú, okos fiú csak fokozatosan koptasd le…aztán így is cselekedett…utolsó levelében valami ilyesmit írt…én most szétszedve magadra hagylak, de biztos jön majd aki érteni fog, aki megért…és azóta érzem életemet mint egy váltóbotot, kézről kézre jár, Annától Zsófiáig, Alfától Omegáig bezárólag…és eleinte odébb állsz, talpra állsz, újra kezded, ismét hinni kezdesz…aztán már nem megy…már nem…

És már van amit az idő sem tud megoldani, meggyógyítani, mert már nem megy…ha egyszer a sors azt a lehetőséget adná meg, hogy megműthetné a lábam, akkor azt nem kéne, de a szikével a lelkemből jó nagy darabot kellene kivágnia, hogy egészséges, ép részt találhasson…hogy ne azt érezd, hogy nem egy váltóbot vagy aki kézről kézre jár, és Te szorgalmasan húzod a strigulát – a külvilágnak ez is „megvolt” jelszóval, ezt is megkeféltem…önmagadnak meg csodálkozó tekintettel, hogy csak ennyit jelentek, hogy csak ennyit érnék…és ha nem viselkedem rendesen, elintézzenek egy takarodj-al    ??????????????????????????? –Új arcok, régi mondatok- J

Hogy aztán újra elővedd a pléhpofát, a kedves éned, és még Te szabadkozz: NEM TÖRTÉNT SEMMI…és szép lassan tényleg nem történik semmi, megmaradsz egy emléknek, ami az idő haladtával szépen elhalványul…pedig én nem vagyok emlék, én hús-vér ember vagyok, érzésekkel…de ez már mit sem számít, hisz az emberek csak önmagukkal vannak elfoglalva…és a régi emlékeket max. csak nosztalgiából veszik elő…de engem???????? még ehhez is gyávák, mert akkor szembesülni kellene önmagukkal, a hazugságaikkal, attól a lehetőségtől, hogy gondtalanul élhessék szaros kis életüket…Tudod a Jóisten megvédte a bolondokat is, hogy nincsenek tudatában elmeállapotukkal…de nálam már Taigetosz sincs, én születésem óta életre vagyok predesztinálva…kaptam egy kis cinizmust fekete humorral elegyítve, aztán baszd meg kezdjél valamit magaddal..És Te tényleg próbálsz kezdeni valamit magaddal…mert képtelen vagy arra, hogy ablakon keresztül nézzed milyen a világ…nem az számít, hogy odakint hideg van, hanem hogy érezzük-e….

És tudod miért ilyen átkozottul szomorú, fájdalmas ez  a levél????? Mert eleinte a címzettet is megérinti, aztán már csak a feladót…végül minden kibaszott szó, fájdalom itt marad nálam…

Hogyan is kezdtem levelem????? Szerelem még több kell, mint rég??????????

 

 

Hatások…

2011 május 4. | Szerző: Koralp

 Valami technikai malőr miatt muszáj volt pár blogbejegyzést törölni, és egy kicsit megszaladt a delete gomb, és most vettem észre, hogy hiányzik egy írásom…szeretem ha minden írásom jelen van, ezért most utólag pótoltam…

Azt hiszem most a csúcson kellene abba hagyni, hogy látványosan megugrott az olvasóim száma, nem beszélve a hozzászólók számáról…mindig is tudtam, hogy az embereket érdekli az egészséges életmód, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy az én reggeli „egészségem” is ilyen népszerű lesz…de hát balga ember az, aki a farkára büszke…és erről nálam szó sincs…Bár az is igaz, hogy úgy érdekelne, komolyan, hogy konkrétan mire gondolhatott A nő nicknevű olvasó amikor a következőt írta: A helyedben kihasználnám a reggeli merevedéseket.
Tulajdonképpen akár naphosszat lehetnél tökös csávó, ahelyett, hogy itt melegedsz a szarban a többiekkel együtt.
Az erő legyen veled!

Most ez valami munkalehetőség lett volna???? Vagy mire célozhatott????

Úgyhogy most nagyon nehéz lesz legalább olyan hatásfokút írni, mint azt tettem előző két blogbejegyzésemben…de azt hiszem nem is ez a cél, viszont tényleg nagyon jól estek a reagálások…néha az embernek igenis szüksége van a külső megerősítésekre, a visszajelzésekre….nem mondom, hogy ezzel egy csapásra megszűnt a „szar az egész” életérzés, de mégis az embernek egy pici sikerélménye van, ami által könnyebb elviselni a több mint egy éve tartó munkanélküliségemet, vagy szobám 4 fala adta börtönömet, magányomat…

Lehet ennek okaként, vagy más apropóból, de mostanában a hatásokról filózgatok önmagamban…arról, hogy mennyi külső hatásnak, ingernek vagyunk kitéve…milyen szuggesztiók között kell megtalálnunk a helyes utat, milyen fő példák, nevelés, ráhatás közül kell-ene kiválasztani a helyeset…  

Talán a legfontosabb és legerősebb hatást a szüleink gyakorolják ránk…és itt nem csak a nevelésre gondolok, hanem konkrétan az életükre…és biza a negatív, rossz példa is egy életre elkísér…múltkori blogomban megemlítettem, hogy az apám alkesz volt…ez is egy hatás, mely bizony mély sebeket tud okozni…és az a baj, hogy ezen kívül még más egyéb baromságai is voltak…az autóba szinte csak váltócipőben ülhettünk be, és ezt kegyként kellett így is éreznünk…úgyhogy ha tehettük ki is hagytuk…no akkor határoztam el, hogy ha felnőtt leszek és lesznek gyerekeim, nálam nem így lesz…nem mondom, hogy nem esek sokszor át a ló túlsó oldalára, és túlságosan koszos a verda, vagy ha ritkán kitakarítom nem mondom, hogy nem tudok morgolódni önmagamban amikor a csajaim pillanatok alatt tönkre teszik fél napi suvickolásomat, de az elvem akkor is marad, az autó van értünk, és nem én az autóért…no és ott volt még a másik ami szintén egy életre elkísért: a PÉNZ…zsírgazdagok voltunk, és mégis állandóan ezen ment a balhé…emlékszem amikor szüleim elváltak, a szomszédtól kellett kölcsön kérni egy ágyat olyan szegények lettünk, de mégis BOLDOGOK VOLTUNK… azt hiszem ez a kettősség egy életre belém ívódott, amit sokszor ma már látok, hogy elcsesztem…

Aztán itt vannak a szerelmek…minden szerelem egy tanulás, minden ember egy darabka az életünkből, amik nélkül nem lehetnénk azok akik ma vagyunk…nem azt mondom, hogy én teljesen kikupálódtam, mert azért vagyok én olyan címeres ökör, hogy ugyanabba a folyóba nem kétszer, hanem háromszor lépek bele…már megint férjezett nőbe lettem szerelmes…de hát van egy olyan dal ami ezt tökéletesen fejezi ki:

„A lányokat már nem mi lopjuk el,

akit vihetnénk, az senkinek sem kell.”

Különben párkapcsolatban, szerelem terén nekem a nagy példaképem az egyik barátomék voltak, akik „természetesen” már azóta rég külön vannak…no ennyit a jó választásomról, meg az ideáimról…de ettől függetlenül amit én akkor ott tapasztaltam, láttam, a mai napig olyan álmom maradt, amit megszeretnék valósítani…

Mennyire tudtam őket irigyelni…egy önálló albérletbe költöztek, és szinte alig volt valamijük –épp a minimálstílus volt a menő, képzeld el-…csak két matrac szolgált ágy gyanánt, a lakás egész bútorzata egy padlótól mennyezetig álló könyvespolc volt, telis-tele könyvvel, lemezekkel, apró kis dísztárgyakkal, és mégis ettől függetlenül ha ott voltam, meleg, otthonosnak éreztem…azt hiszem nem a tárgyaktól, a bútoroktól lesz valami otthon, hanem a benne élő emberektől…éjszakánként a konyhában a mosogató melletti pultra ücsörögtem fel, és rengeteget beszélgettünk:álmokról, tervekről, célokról…no és kellő mennyiségű Debrői után a szánkkal megdugtuk az összes számításba jöhető nőt /a barátom akkor még nem/…soha nem tudom elfeledni ezt az időszakot, mintahogyan azt sem, amikor megvették az első hűtőt, és számomra olyan szimpatikusan gyarapodtak…

Tudom, hogy naiv vagyok, és gyerekes…igen, és én is próbáltam hasonlóképpen élni…csak amíg fiatalon még örülni tud egy nő egy hűtőnek, 30-on felett már ez nem elégíti ki…/zárójelbe teszem, jogosan, de itt nem is erről van a szó, a lényeg/ ezen kívül hozzáteszem soha nem voltak extraigényű nőim, és mindig odafigyeltem arra, hogy a környezetem semminek ne lássa a hiányát, de szinte minden párkapcsolatomban láttam az ilyen terű elégedetlenségüket…és hiába tisztáztam még az elején, hogy milyen életelveim vannak, hogy hogyan szeretnék élni, de mégis egy idő után az arcomba lett vágva…pedig soha nem ígértem, hogy nyaranta Miami Beachibe fogunk menni –hisz szarul tudom én bárhol is érezni magam- de én is vágyom arra, hogy a gyerekeimmel kiránduljak vagy ha más nem akkor a szomszéd város hiper-szuper játszóterére elvihessem őket, és mintsem helyette a kocsmában üljek, vagy épp a pénzt hajszoljam…lásd apám szerepét az én életemben…A mai fejemmel értem már meg mindazt, hogy anno amíg szabad voltam, másokkal szemben nem házasodtam meg korán és szólt az életem a gyermekprojektről, meg az egy életen át tartó családi fészek összehozataláról, helyette én inkább nem átallottam könyvekre, koncertekre, Európai országokba való csavargásokra elkölteni a pénzt…és ha az ember minden szakítás, „válás” után csak egy rohadt hűtőt hagy maga után, akkor is odalukad ki, hogy most felelőtlenség lenne részemről ha mostani kedvesemet kiszakítanám egy olyan házasságból ahol legalább az anyagi biztonság biztosítva van…és a mai világban ez sem kevés…úgyhogy szar az egész, elcsesztem valahol…de nagyon…

És itt van még a művészet, ezen belül is elsősorban az irodalom és a zene, vagy hagy ne említsem a médiát, az internetet…a reklámok mindennap azt sulykolják belénk, hogy MÁR 3…4…5 milkáért Tiéd az autó, és hogy ha nem veszed meg, már nem is számítasz embernek…és mit tesz a paraszt???? Természetesen hitelbe vágja magát, mert embernek akarja érezni magát, meg különben is a szomszédnak is van…no comment…

Ezért maradok én csak a zenéimnél, irodalmamnál…van azzal is épp elég bajom…nem tudom az életérzés hozta-e magával, vagy ezek hozták magukkal az életérzést, de mindenesetre szépen egymásra találtunk…tudom, hogy soha nem leszek egy Ady, vagy akár egy Vonnegout, de ezek az írások hatással bírnak rám, amik gondolatokat fogalmaznak meg agyamban…és ezt sokszor csak írásban tudom kifejezni, elmondani…és így alakult ki nálam egy új „irodalmi” stílus, amit én olvasok, leszűrök, megcsócsálok, feldolgozok, megemésztek, azt most itt adom ki magamból…ez pedig nem más mint a hányadék…    

Nos nagyvonalakban ennyit a hatásokról…és nem a hatásvadászatról…

Nem érdemes megházasodni…

2011 május 3. | Szerző: Koralp

 

Mióta ismét régi szenvedélyemnek hódolhatok, a pókernek, azóta kevesebbet agyalok, kevesebbszer jut eszembe, hogy szar az egész, és így eltűnt az írásra való hajlandóságom is…persze teljesen ez sem igaz ebben a formában, de valahol jó az embernek valamivel becsapnia magát, ürügyet keresni…vagy épp jó taktika, hogy földi kínjainkat valamivel  eltereljük…déltől szinte folyamatosan nyomom a leosztásokat, van amikor hajnal kettőig, így esténként amikor szoktak jönni a szokásos „mély” gondolatok, másfelé terelődnek…

Kiszámoltam, ha ebben az ütemben nyerek, tehát meglesz a napi 5-10 centem, akkor kb. 2103 környékére el tudom venni feleségül a nőmet, és Ő azt mondta megvár…úgyhogy /szó szerint/ lelke legyen rajta, hogy megkérdezze: No hol a kukacod drágám???? /Mondjuk az szopás, ha hamvasztanak majd/

Igen, mert nekem fixa ideám, hogy feleségül kell vennem az aktuális szerelmemet…mindenkinek meg van a maga perverziója, nekem a házasodás…ja meg a gyerekcsinálás, ha a nőnek spirál van felhelyezve…a gumi óvszert soha nem szerettem, mert útálom az égett gumiszagot, de ezt hagyjuk, mert azért már én sem vagyok siheder, hogy méltán viseljem a gyerekeim anyja által örökölt becenevemet, amit sokszor megfogalmazott kérdés formájában: -Mi van nyulam????

Pedig azt olvastam, hogy Máté evangéliumában ez vagyon írva:

NEM ÉRDEMES MEGHÁZASODNI…

Azért ezek súlyos szavak, én meg most már teljesen összezavarodtam…most mi a szent szar van??????? Kezdhetem az egész életemet újra felépíteni, új arculat, új ideák, új nő, akit lehetőleg ne akarjak elvenni feleségül…mert bizony most pironkodva töredelmesen meggyónom, hogy már kétszer álltam a kapujában…egyszer annyira közel, hogy már ki volt tűzve a napja, meghívók készen, a farkam beélesítve gyerekcsinálásra…aztán szépen minden vissza lett mondva, először a házasság, aztán a közös gyerekprojekt…majd legvégül a szerelem…én meg a végén ott ültem életem csődtömegének a kellős közepén…és erre a barátom megkérdezte kedvesen, mi a helyzet „gyűrűs” féreg????….ugye a választ nem kell már leírnom????….de azért új olvasóim kedvéért….SZAR AZ EGÉSZ…

Úgyhogy életem során már két fél karikagyűrűt halmoztam fel, már éppen azon gondolkoztam, hogy ha már ilyen megrögzötten ragaszkodom a fél pár gyűrűkhöz, mi a szart kellene csinálni, amikor feltörték a lakásunkat, és a betörő megszabadított efféle gondjaimtól…így ismét kezdhetem az egészet a nulláról…no ezután mondja még valaki nekem, hogy nem szar az egész…

Húsvét utáni emlékek…

2011 május 3. | Szerző: Koralp

 

Ha az ember ismeretlen pornóoldalakon csatangol, könnyen kaphat a gépére egy jó kis vírust, most ezt sikerül összeszednem saját magamnak…pedig esküszöm még félrekacsingatás sem volt, mindezek ellenére 2 napja jó szarul vagyok…

Nos ez a húsvét is elmúlt, a gyerekeimet is tegnap visszavittem az anyjukhoz, és eszembe jutott egy régi emlék, ami sorjában hozta magával a többit…

A ’80-as években rengetet utaztam, csavarogtam jobbára autóstoppal…ennek nem is a pénztelenség volt az oka, hisz abban az időben elég jól kerestem, mint inkább a feelingnek, a rakkendroll életérzésnek, a szabadság illúziójának az átélése, hogy bele a nagyvilágba…

Így határoztuk el egy húsvétkor, hogy az épp katonai sorszolgálatát töltő barátunkat meglátogatjuk, természetesen stoppal…nem biztos, hogy jó ötletnek bizonyult, hogy két hippi kinézetű fazon ilyenkor az útszélén lenget, de a sok férfi locsolkodó okán elég gyorsan megtettünk vagy 70 km-t, és kb. vagy három „átszállással”….mivel szép idő volt, és jó időt futottunk, egyszerűen muszáj volt betérni valami kis gyorsítót bekapni, meg gondolni a barátunkra aki védi a hazánkat, és venni neki valami két dekásat…no 20 km-re voltunk amikor a nap folyamán csak sikerült belefutni a szokásos barmokba…először aki úgy csinál mint aki meg akar állni, aztán amikor látja, hogy loholunk, hirtelen nagy gázzal eltűnik…no ilyenkor ment tőlem, a parasztlendítős beintés, vagy ha nem húztam fel magam nagyon, akkor csak maradt a középső ujj…persze mondanom sem kell, hogy nem úsztuk meg ennyivel, jött még egy szódás locsolás, ill. még egy kölnis…hááát a suttyó barmoktól sehol nem vagyunk megkímélve, de az ember felvállalta azt, hogy mindig is szálka voltunk az emberek szemében, a társadalmi elfogattatásunkról meg már ne is beszéljek…de nem tudták elvenni a jókedvünket, röhögve anyáztunk vissza, max. csak az zavart, hogy bűzölögtünk mint két hímringyó…

A barátunkkal való találkozás a közismert Hair lightosabb kiadása volt…kit keresünk???? milyen körlet, milyen légiószám???? – No bazd meg a hivataloskodásodat, meg hogy nincs látogatás…húsvétkor, meg mint ha hadiállapot lenne, de aztán csak sikerült a laktanyán belül egy fél órás engedélyt összekarattyolni…

Nem szervesen idetartozik, de a barátunkról tudni kell, hogy Ő velünk ellentétben szinte állandóan tök kopasz volt, de akkor amikor ez az eset történt velünk, épp eltávon volt a katonaságtól…előszeretettel látogattuk a Diósgyőri folkfesztivált, és épp zötykölődtünk másnaposan a villamoson, az egész csapat álmosan, én is rég túl a reggeli egészségemen, amikor két középkorú fazon leszállásnál a barátom képébe hajolva csak ennyit kérdezett:- Te vered a cigányokat??? Nem egy visszahúzódó srác, de most annyira meglepődött, hogy csak ennyit tudott kinyögni…én csak katona vagyok…de a válasz csak pár másodperccel később jutott el az agyunkig, mikorra a két tag már leszállt, mi meg nyerítve kezdtünk el röhögni…

Végül még visszatérve az autóstopoláshoz, azt hiszem az első elkerülő körgyűrűt Veszprémnél építették meg, legalábbis nagyon sokat szoptunk ott…volt amikor másfél órát áztunk a villámokkal tarkított viharban, mikorra felvett bennünket egy középkorú tanár házaspár, vagy volt úgy, hogy két óra dekkolás után már lovaskocsit stopoltunk, csak hogy elvigyen arról az átkozott helyről…Ráadásul ellenkező irányban még egy közlekedési lámpa is be volt iktatva, ami szépen megfogta az autósokat, és sokszor torlódott fel kocsisor…No ilyenkor a nagy várakozásban különféle műsorokkal szórakoztattam a NÉPET, és elsősorban magunkat…a kedvencem a Temetném a munkát örökbecsű dala volt, amihez még el kezdtem dzsiggelni is…azt hiszem ez a maga nemében világra szóló előadás volt, ma tuti befutó lennék valami tehetségkutató műsorban…csak hogy már más világot élünk, már akkor is megosztottam az emberek véleményét…volt aki szétröhögte magát, de volt olyan is aki átkiabált, hogy dolgozni kellene…hááát ja, igaz, hogy mindegyikőnknek volt akkor munkahelye, de ezek az emberek soha nem értették volna meg azt, hogy miért voltunk annyira felhőtlenül BOLDOGOK…      

Húsvét…

2011 május 3. | Szerző: Koralp

 

Úgy érzem, megint vissza kell térnem valami szaftosabb témához, mert nagyon visszaesett „népszerűségi indexem”…talán ahhoz a történethez, hogy én már nem is emlékszem, hogy milyen apropóból, de talán elfogyott a gyufa, vagy a kenyér, és átugrottunk a barátommal a kocsmába, aztán úgy jártam mint a Patás, az Indul a bakterház-ban, hogy „úgy berúgtam”…vagy ennél még sokkal jobb sztorim is van, az, hogy fiatal koromban nagyon hosszú hajam volt, és ez mellé még párosult egy leányos, babaarc is…és hát bizony ha nem volt más hely, akkor épp soros barátnőmmel igencsak kihasználtam ezt az adottságomat, hogy egy „romantikus” szexakciót végrehajtsunk a női budiban…

Igen, kétségtelen hogy ez sokkal érdekesebb olvasmány lenne mint az én elmélkedéseim, meg az állandó szar az egész életigenlésem…

Viszont képtelen lennék most ilyenekről írni, mikor itt alusszák békés álmukat az én csajaim…olyan jól eső érzés rájuk tekinteni ahogy a monitor fénye megvilágítja kis arcocskájukat, vagy épp hallgatni egyenletes szuszogásukat…gyönyörű napot töltöttem velük, és még ez csak a kezdet, hisz csak hétfő este viszem őket vissza…

Ahogy elhoztam őket az anyjuktól már a kocsiban megkezdtük vidámsággal teli közös tavaszi szünetüket…Imádják ha üvölt a zene, -apa hangosabban, apa hangosabban…és apa adja az ívet az érzésnek, közben pedig kacarásznak a hátsó ülésen amikor egy picit rángatom a szervót, és ettől dőlnek jobbra, balra…vagy éppen ha fékezek, előre….azért természetesen ésszel, és szem előtt tartva a biztonságukat…(kisebbik manóm most ébredt fel, és félálomban beszélt, de aztán sikerült visszaaltatnom, és betakargatnom)…

Ilyen közös móka után beértünk a környék legnagyobb városába, ahol egy gyerek számára az állatkerttől a játszótéren át a bevásárlóközpontig mindenféle csuda dolgok vannak…indítottunk is egy-egy gombóc fagyival, amit a fagyizó teraszán amíg elnyaltak, addig én is egy cigit elszívhattam, és gyönyörködhettem bennünk…nem szeretem azt a szót, hogy büszkeség, inkább azt mondom, hogy jól eső érzés, hogy két ilyen csöppséget szerethetek, hogy egymáshoz tartozunk…majd átsétáltunk a közeli parkba, ahol a hintán kívül nagy élmény volt, hogy megnyitották a szökőkút vizét, és egy kicsit lehetett vizeskedni, spriccelgetni…fantasztikusan csodálatos idő volt, úgyhogy én is egy kicsit engedékenyebb hangulatban voltam…majd amikor a csajaim megunták, elmentünk az egy szem unokahúgukhoz, és ott is eltöltöttünk egy jó órácskát…

Este amikor megfürdettem őket élmény volt velük beszélgetni….ahogy előadták a maguk kis nézeteit pl. arról, hogy az elektromos fogkefe miért jobb a hagyományosnál…engem továbbra sem győztek meg róla, de élveztem az eszmecserét, és főleg levontam a konzekvenciát, muszáj lesz beszereznem nekik…a képernyő érintős mobilra viszont már nem tudtak rábeszélni…főleg, hogy ilyenkor apa az Isten, de amikor hétköznap hívom őket sokszor alig akarnak beszélni velem telefonon keresztül…gazemberségben nekik sem kell a szomszédba menniük, de én azt hiszem így a normális….

Amikor elaludtak itt morfondíroztam önmagamban, hogy az anyjukkal amikor már nagyon vége felé járt a kapcsolatunk, volt egy kisebb szócsörténk…amikor már tényleg mindent felsorolt, hogy mi mindent csinálok szarul, akkor rákérdeztem, hogy ha tényleg így van, akkor van esetleg amit jól csinálok????? Nos kaján vigyorral közölte velem, hogy igen, egyet….nos most, hogy a gyerekeinkre gondolt-e, vagy csupán a szexre, de az egyik nem zárja ki önmagában a másikat…a lényeg, hogy más a helyemben biztosan kihúzná magát, hogy igen én azért továbbra is a tüzes faszú magyar legény vagyok, de én egyáltalán nem voltam büszke a ténytől…

Ha az emberbe sokáig plántálják azt, hogy Te hülye vagy, egy idő után tényleg azt fogja hinni önmagáról, hogy hülye…nos én sokáig így voltam az anyjukkal, hogy még az apai érzéseimet és megkérdőjeleztem, hogy tényleg szar apa lennék??????

És ma olyan szépen kezdtek feltörni bennem az emlékek…hogy valójában nekem a gyerekeimmel nem a szétválásunk után változott meg a kapcsolatunk, én mindig is így viszonyultam a gyerekeimhez…most döbbentem rá, hogy Istenem mennyi időt eltöltöttem kettesben a nagyobbik gyerekemmel az ottani játszótéren, ami állt egy mókuskerékből, meg egy hintából, és ez miatt rajtunk kívül szinte soha senki nem volt ott…feltolultak az emlékek, hogy ezen a nagy placcon ültettem először az ölembe és engedtem meg, hogy Ő kormányozhassa az autót…nem szeretnék átmenni szirupos ömlengősbe, ezért nem is sorolom tovább….

Nagyon látványosan rám lehet/ett verni a balhét, hogy megcsaltam, és ezért takarodj…és nagyon könnyű volt mindent a gyerekek érdekeire fogni…de ma érlelődött meg bennem, hogy elvette a gyerekeimet, hogy ki lettem rekesztve a gyerekeim mindennapjaiból…

Mivel húsvét lesz, ezért én a magam módján szeretnék kellemes ünnepeket kívánni….a nőknek is, meg a férfiaknak is spricc fantastycot kívánok…aztán mindenki gondoljon amire akar;)