Hatások…

2011 május 4. | Szerző: Koralp |

 Valami technikai malőr miatt muszáj volt pár blogbejegyzést törölni, és egy kicsit megszaladt a delete gomb, és most vettem észre, hogy hiányzik egy írásom…szeretem ha minden írásom jelen van, ezért most utólag pótoltam…

Azt hiszem most a csúcson kellene abba hagyni, hogy látványosan megugrott az olvasóim száma, nem beszélve a hozzászólók számáról…mindig is tudtam, hogy az embereket érdekli az egészséges életmód, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy az én reggeli „egészségem” is ilyen népszerű lesz…de hát balga ember az, aki a farkára büszke…és erről nálam szó sincs…Bár az is igaz, hogy úgy érdekelne, komolyan, hogy konkrétan mire gondolhatott A nő nicknevű olvasó amikor a következőt írta: A helyedben kihasználnám a reggeli merevedéseket.
Tulajdonképpen akár naphosszat lehetnél tökös csávó, ahelyett, hogy itt melegedsz a szarban a többiekkel együtt.
Az erő legyen veled!

Most ez valami munkalehetőség lett volna???? Vagy mire célozhatott????

Úgyhogy most nagyon nehéz lesz legalább olyan hatásfokút írni, mint azt tettem előző két blogbejegyzésemben…de azt hiszem nem is ez a cél, viszont tényleg nagyon jól estek a reagálások…néha az embernek igenis szüksége van a külső megerősítésekre, a visszajelzésekre….nem mondom, hogy ezzel egy csapásra megszűnt a „szar az egész” életérzés, de mégis az embernek egy pici sikerélménye van, ami által könnyebb elviselni a több mint egy éve tartó munkanélküliségemet, vagy szobám 4 fala adta börtönömet, magányomat…

Lehet ennek okaként, vagy más apropóból, de mostanában a hatásokról filózgatok önmagamban…arról, hogy mennyi külső hatásnak, ingernek vagyunk kitéve…milyen szuggesztiók között kell megtalálnunk a helyes utat, milyen fő példák, nevelés, ráhatás közül kell-ene kiválasztani a helyeset…  

Talán a legfontosabb és legerősebb hatást a szüleink gyakorolják ránk…és itt nem csak a nevelésre gondolok, hanem konkrétan az életükre…és biza a negatív, rossz példa is egy életre elkísér…múltkori blogomban megemlítettem, hogy az apám alkesz volt…ez is egy hatás, mely bizony mély sebeket tud okozni…és az a baj, hogy ezen kívül még más egyéb baromságai is voltak…az autóba szinte csak váltócipőben ülhettünk be, és ezt kegyként kellett így is éreznünk…úgyhogy ha tehettük ki is hagytuk…no akkor határoztam el, hogy ha felnőtt leszek és lesznek gyerekeim, nálam nem így lesz…nem mondom, hogy nem esek sokszor át a ló túlsó oldalára, és túlságosan koszos a verda, vagy ha ritkán kitakarítom nem mondom, hogy nem tudok morgolódni önmagamban amikor a csajaim pillanatok alatt tönkre teszik fél napi suvickolásomat, de az elvem akkor is marad, az autó van értünk, és nem én az autóért…no és ott volt még a másik ami szintén egy életre elkísért: a PÉNZ…zsírgazdagok voltunk, és mégis állandóan ezen ment a balhé…emlékszem amikor szüleim elváltak, a szomszédtól kellett kölcsön kérni egy ágyat olyan szegények lettünk, de mégis BOLDOGOK VOLTUNK… azt hiszem ez a kettősség egy életre belém ívódott, amit sokszor ma már látok, hogy elcsesztem…

Aztán itt vannak a szerelmek…minden szerelem egy tanulás, minden ember egy darabka az életünkből, amik nélkül nem lehetnénk azok akik ma vagyunk…nem azt mondom, hogy én teljesen kikupálódtam, mert azért vagyok én olyan címeres ökör, hogy ugyanabba a folyóba nem kétszer, hanem háromszor lépek bele…már megint férjezett nőbe lettem szerelmes…de hát van egy olyan dal ami ezt tökéletesen fejezi ki:

„A lányokat már nem mi lopjuk el,

akit vihetnénk, az senkinek sem kell.”

Különben párkapcsolatban, szerelem terén nekem a nagy példaképem az egyik barátomék voltak, akik „természetesen” már azóta rég külön vannak…no ennyit a jó választásomról, meg az ideáimról…de ettől függetlenül amit én akkor ott tapasztaltam, láttam, a mai napig olyan álmom maradt, amit megszeretnék valósítani…

Mennyire tudtam őket irigyelni…egy önálló albérletbe költöztek, és szinte alig volt valamijük –épp a minimálstílus volt a menő, képzeld el-…csak két matrac szolgált ágy gyanánt, a lakás egész bútorzata egy padlótól mennyezetig álló könyvespolc volt, telis-tele könyvvel, lemezekkel, apró kis dísztárgyakkal, és mégis ettől függetlenül ha ott voltam, meleg, otthonosnak éreztem…azt hiszem nem a tárgyaktól, a bútoroktól lesz valami otthon, hanem a benne élő emberektől…éjszakánként a konyhában a mosogató melletti pultra ücsörögtem fel, és rengeteget beszélgettünk:álmokról, tervekről, célokról…no és kellő mennyiségű Debrői után a szánkkal megdugtuk az összes számításba jöhető nőt /a barátom akkor még nem/…soha nem tudom elfeledni ezt az időszakot, mintahogyan azt sem, amikor megvették az első hűtőt, és számomra olyan szimpatikusan gyarapodtak…

Tudom, hogy naiv vagyok, és gyerekes…igen, és én is próbáltam hasonlóképpen élni…csak amíg fiatalon még örülni tud egy nő egy hűtőnek, 30-on felett már ez nem elégíti ki…/zárójelbe teszem, jogosan, de itt nem is erről van a szó, a lényeg/ ezen kívül hozzáteszem soha nem voltak extraigényű nőim, és mindig odafigyeltem arra, hogy a környezetem semminek ne lássa a hiányát, de szinte minden párkapcsolatomban láttam az ilyen terű elégedetlenségüket…és hiába tisztáztam még az elején, hogy milyen életelveim vannak, hogy hogyan szeretnék élni, de mégis egy idő után az arcomba lett vágva…pedig soha nem ígértem, hogy nyaranta Miami Beachibe fogunk menni –hisz szarul tudom én bárhol is érezni magam- de én is vágyom arra, hogy a gyerekeimmel kiránduljak vagy ha más nem akkor a szomszéd város hiper-szuper játszóterére elvihessem őket, és mintsem helyette a kocsmában üljek, vagy épp a pénzt hajszoljam…lásd apám szerepét az én életemben…A mai fejemmel értem már meg mindazt, hogy anno amíg szabad voltam, másokkal szemben nem házasodtam meg korán és szólt az életem a gyermekprojektről, meg az egy életen át tartó családi fészek összehozataláról, helyette én inkább nem átallottam könyvekre, koncertekre, Európai országokba való csavargásokra elkölteni a pénzt…és ha az ember minden szakítás, „válás” után csak egy rohadt hűtőt hagy maga után, akkor is odalukad ki, hogy most felelőtlenség lenne részemről ha mostani kedvesemet kiszakítanám egy olyan házasságból ahol legalább az anyagi biztonság biztosítva van…és a mai világban ez sem kevés…úgyhogy szar az egész, elcsesztem valahol…de nagyon…

És itt van még a művészet, ezen belül is elsősorban az irodalom és a zene, vagy hagy ne említsem a médiát, az internetet…a reklámok mindennap azt sulykolják belénk, hogy MÁR 3…4…5 milkáért Tiéd az autó, és hogy ha nem veszed meg, már nem is számítasz embernek…és mit tesz a paraszt???? Természetesen hitelbe vágja magát, mert embernek akarja érezni magát, meg különben is a szomszédnak is van…no comment…

Ezért maradok én csak a zenéimnél, irodalmamnál…van azzal is épp elég bajom…nem tudom az életérzés hozta-e magával, vagy ezek hozták magukkal az életérzést, de mindenesetre szépen egymásra találtunk…tudom, hogy soha nem leszek egy Ady, vagy akár egy Vonnegout, de ezek az írások hatással bírnak rám, amik gondolatokat fogalmaznak meg agyamban…és ezt sokszor csak írásban tudom kifejezni, elmondani…és így alakult ki nálam egy új „irodalmi” stílus, amit én olvasok, leszűrök, megcsócsálok, feldolgozok, megemésztek, azt most itt adom ki magamból…ez pedig nem más mint a hányadék…    

Nos nagyvonalakban ennyit a hatásokról…és nem a hatásvadászatról…