Húsvét utáni emlékek…

2011 május 3. | Szerző: |

 


Ha az ember ismeretlen pornóoldalakon csatangol, könnyen kaphat a gépére egy jó kis vírust, most ezt sikerül összeszednem saját magamnak…pedig esküszöm még félrekacsingatás sem volt, mindezek ellenére 2 napja jó szarul vagyok…


Nos ez a húsvét is elmúlt, a gyerekeimet is tegnap visszavittem az anyjukhoz, és eszembe jutott egy régi emlék, ami sorjában hozta magával a többit…


A ’80-as években rengetet utaztam, csavarogtam jobbára autóstoppal…ennek nem is a pénztelenség volt az oka, hisz abban az időben elég jól kerestem, mint inkább a feelingnek, a rakkendroll életérzésnek, a szabadság illúziójának az átélése, hogy bele a nagyvilágba…


Így határoztuk el egy húsvétkor, hogy az épp katonai sorszolgálatát töltő barátunkat meglátogatjuk, természetesen stoppal…nem biztos, hogy jó ötletnek bizonyult, hogy két hippi kinézetű fazon ilyenkor az útszélén lenget, de a sok férfi locsolkodó okán elég gyorsan megtettünk vagy 70 km-t, és kb. vagy három „átszállással”….mivel szép idő volt, és jó időt futottunk, egyszerűen muszáj volt betérni valami kis gyorsítót bekapni, meg gondolni a barátunkra aki védi a hazánkat, és venni neki valami két dekásat…no 20 km-re voltunk amikor a nap folyamán csak sikerült belefutni a szokásos barmokba…először aki úgy csinál mint aki meg akar állni, aztán amikor látja, hogy loholunk, hirtelen nagy gázzal eltűnik…no ilyenkor ment tőlem, a parasztlendítős beintés, vagy ha nem húztam fel magam nagyon, akkor csak maradt a középső ujj…persze mondanom sem kell, hogy nem úsztuk meg ennyivel, jött még egy szódás locsolás, ill. még egy kölnis…hááát a suttyó barmoktól sehol nem vagyunk megkímélve, de az ember felvállalta azt, hogy mindig is szálka voltunk az emberek szemében, a társadalmi elfogattatásunkról meg már ne is beszéljek…de nem tudták elvenni a jókedvünket, röhögve anyáztunk vissza, max. csak az zavart, hogy bűzölögtünk mint két hímringyó…


A barátunkkal való találkozás a közismert Hair lightosabb kiadása volt…kit keresünk???? milyen körlet, milyen légiószám???? – No bazd meg a hivataloskodásodat, meg hogy nincs látogatás…húsvétkor, meg mint ha hadiállapot lenne, de aztán csak sikerült a laktanyán belül egy fél órás engedélyt összekarattyolni…


Nem szervesen idetartozik, de a barátunkról tudni kell, hogy Ő velünk ellentétben szinte állandóan tök kopasz volt, de akkor amikor ez az eset történt velünk, épp eltávon volt a katonaságtól…előszeretettel látogattuk a Diósgyőri folkfesztivált, és épp zötykölődtünk másnaposan a villamoson, az egész csapat álmosan, én is rég túl a reggeli egészségemen, amikor két középkorú fazon leszállásnál a barátom képébe hajolva csak ennyit kérdezett:- Te vered a cigányokat??? Nem egy visszahúzódó srác, de most annyira meglepődött, hogy csak ennyit tudott kinyögni…én csak katona vagyok…de a válasz csak pár másodperccel később jutott el az agyunkig, mikorra a két tag már leszállt, mi meg nyerítve kezdtünk el röhögni…


Végül még visszatérve az autóstopoláshoz, azt hiszem az első elkerülő körgyűrűt Veszprémnél építették meg, legalábbis nagyon sokat szoptunk ott…volt amikor másfél órát áztunk a villámokkal tarkított viharban, mikorra felvett bennünket egy középkorú tanár házaspár, vagy volt úgy, hogy két óra dekkolás után már lovaskocsit stopoltunk, csak hogy elvigyen arról az átkozott helyről…Ráadásul ellenkező irányban még egy közlekedési lámpa is be volt iktatva, ami szépen megfogta az autósokat, és sokszor torlódott fel kocsisor…No ilyenkor a nagy várakozásban különféle műsorokkal szórakoztattam a NÉPET, és elsősorban magunkat…a kedvencem a Temetném a munkát örökbecsű dala volt, amihez még el kezdtem dzsiggelni is…azt hiszem ez a maga nemében világra szóló előadás volt, ma tuti befutó lennék valami tehetségkutató műsorban…csak hogy már más világot élünk, már akkor is megosztottam az emberek véleményét…volt aki szétröhögte magát, de volt olyan is aki átkiabált, hogy dolgozni kellene…hááát ja, igaz, hogy mindegyikőnknek volt akkor munkahelye, de ezek az emberek soha nem értették volna meg azt, hogy miért voltunk annyira felhőtlenül BOLDOGOK…      

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

A Google és Facebook belépéssel automatikusan elfogadod felhasználási feltételeinket.

VAGY


| Regisztráció


Nézettség

  • Blog nézettsége: 18803

Legutóbbi hozzászólások

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!