Ma úgy elgondolkoztam a blogírás értelmén, sőt megfordult a fejemben a teljes törlés is…sokszor elmorfondírozok az életen, mi végre vagyunk-e földön…és most hasonló gondolatok kavarognak a fejemben, mi a szart akarok én itt ezen az oldalon…
Mégis mit hittem???????
Ennyire nem lehetek ostoba, hogy itt a virtuális világban minden másképp működik mint a való életben…dehogy működik, itt minden ugyanolyan kicsinyített változatban…
Azt hiszem nem véletlenül bolyongok egyedül a világban, azt hiszem totálisan megérdemlem sorsom…azt a pici lakatlan szigetet, amelyet saját magamnak okoztam, hogy olyan vizeken hajóztam ahol nem szabadott volna…néha szerelmemmel találkozok, boldogok vagyunk, órákon át szerelmeskedünk, egymásba kapaszkodunk, de mindketten tudjuk ma már, hogy annyira másképpen is lehetne élni, és mégsem tudunk…
Tudod drága cicám az Eutanázia az nem egy szép női név, hanem a mi életünk…
Mindig is nyitott voltam a világra, ezer idegszálammal figyeltem a környezetemre…nálunk nem kellett soha csöngetni, kopogtatni, mert az ajtónk nyitva állt…befogadtunk minden kóbor cicust, kutyust, de az EMBEREKKELis így voltunk…nálunk bárki elalhatott…de valahogy minden megváltozott…igen azt hiszem ez köszönhető az emberiség fejlődésének, hisz nem véletlenül van annyi állatmenhely, és újabb és újabb szállodák, panziók…azt hiszem ez az oka, hogy minden más lett…cinikus vagyok???? igen az…Te voltál az első ember aki észre vette, hogy akkor vagyok a leghalkabb amikor a legjobban fáj valami, és ilyenkor szétmarlak a cinizmusommal…ma már ezt is megtanultad kezelni, érteni…hogy nem Téged akarlak bántani, csak magamat próbálom valahogy megvédeni…
Szomorú vagyok, már a 2. estém telik így el…nem jellemző rám, mert inkább dühöngök, lázadok, meg SZAR AZ EGÉSZ…de most szelíd vagyok, szelíden viselem sorsomat…
Miért???? Tegnap egy fiatal leány történetétől bolydult fel a lelkem, ma szintén egy blogbejegyzéstől fordultam így magamba…/azt hiszem nem kellene olvasnom mások bejegyzéseit J / de most nem meghatott a történet, hanem elkeserített…elkeserített az ostobasága, az, hogy ráadásul ezt még az emberek kéjelegve cumizzák is…no ezért nincs sok értelme ennek az egész írásosdinak…minek????
Soha nem tudtam magam eladni, soha nem tudtam „kurva” lenni, soha nem tudtam beállni a sorba, örökké egy fricskát mutattam a világnak…nekem már a születésem is az volt, amikor a seggemmel jöttem elő…állandóan tükröt tartottam az emberek szeme elé, polgárpukkasztó minden mozdulatom, mert nem vagyok hajlandó behódolni a megszokottnak, az elvárható normáknak…és főleg nem vagyok követendő példa a társadalom számára, hogy nézd „Kisspistát” sántasága ellenére milyen helyes családja van, és hogy boldogul az életben, mikor galád módon még a gyerekeim anyját is képes voltam megcsalni…
És most itt van ez a névtelen kis író, akinek ha jól értelmeztem, könyve jelent meg, és abból tesz fel részleteket a blogjában…és nem átalkodott olyant leírni, hogy Vonnegout milyen szar volt, főleg József Attilához viszonyítva…Ez totál kinyomta a biztosítékot nálam…Ekkora baromságot én még életemben nem olvastam sehol, ez olyan mintha a Led Zeppelint akarnánk a Bécsi Filmharmonikusokhoz hasonlítani, mikor mindegyik páratlan a maga műfajában…És még lehetnék itt megérthető is, hiszen kinek a pap, kinek a papné, de azért aki Vonnegoutot leszarozza, az kétlem, hogy ért valamit is J. A. költészetéből…
És egy ilyen embernek az írásait szlopázzák az emberek…én meg azt hiszem elmehetek az anyámba….