Csak 18 éven felülieknek…
2011 április 14. | Szerző: Koralp
A mindennapi ejakuláció preakoxunkat add meg nékünk ma (és mellé a sört sem bánnám) és bocsáss meg a vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek…Kisspista vagyis az én szabadfordításom a bibliából a nőkhöz, jelen esetben ima a szerelmemhez…azt hiszem ez egy nagyon gyönyörű vallomás…de kicsomagolom, egy kis szövegértelmezés…nos itt arról a vágyamról írok epedezve, hogy szeretnék hőn áhítozott nőm mellett ébredni reggelente…és ha már reggel, természetesen szerelmeskedéssel indítani a napot…innen a korai magömlés…a vétkezésről meg ne kelljen már külön liturgiát írnom….jaa még itt van a söröm is…a mindennapi –folyékony-kenyerünket…meg különben is olyan idegesítő, amikor állandóan deja vum van amikor elfogy a söröm, mintha ez már egyszer előfordult volna velem…
Nem véletlenül írok ezekről a dolgokról…ma megint olvastam egy pár blogot…no itt kapnak páran a fejükhöz, hogy neeeeeeeeee, meg már megint, muszáj volt????? hogy megint jön a szokásos világvége hangulat, a teljes kétségbeesés, beleesek a kétségbe…ahogy arra vágyom, hogy vadállatok tépjék szét a testemet, és a mókusok elé vetem magam…
Nos nem kell parázni, nincs deja vum azaz van söröm…szól az egyik kedvenc zenekarom kalóz koncertfelvétele dvd-ről…és szeretem magamat…
Visszatérve a blogolvasáshoz…nem szeretek reklámot csinálni senkinek, de tényleg olyan jókat szórakozok az Utazás a vaginám körül címűn…értem én a kedves hölgyet, hogy a sok vetélytársával szemben szeretne egy kis helyzeti előnyre szert tenni az internetes társkeresés terén egy minden férfit izgató jól csengő cím választassál….csak könyörgöm utána meg már ne sírjunk már azon, hogy minden férfi hím soviniszta aki csak baszni akar…nem???? Ezen kívül nagyon sok női blogírótól olvasom a panaszokat, hogy milyen silány a felhozatal, milyen igénytelenek a pasik, a netes társkeresőn még az alapvető helyesírási szabályokkal sincsenek tisztában…
Tisztelt Hölgyeim! Az a baj, hogy általánosítanak, úgy hogy közben általánosítják az igényeiket…nem így van???? megadják hány centi magas/széles/hosszú legyen, és hagy ne soroljam tovább…az a baj az álompasi megtalálása az nem úgy működik, hogy mint amikor bemegyünk a henteshez és rámutatunk a pult mögötti húsra, és abból kell…de abból a mócsingos, zsíros részt nem kérjük…aztán ha hazavittük, még otthon is kiderülhet, hogy rágós a hús…azt hiszem ez így a büdös életben nem fog működni…
Én is tudnék általánosítani a magán életemből, a magam tapasztalataiból…és nem társkeresőn megismert nőimből, hanem hús-vér emberkékéből akikkel így vagy úgy de éltem együtt…volt közöttük olyan aki egy rohadt rántottát nem tudott megcsinálni…és nem azért mert elvárásom, hogy egy nő tudjon főzni, de majdnem mindegyik párom megkapta, főzni én is tudok, ezért kár együtt élni, én másra vágyom…
Nos visszatérve a bloghoz, már az első mondat így hangzik, „A férfiak mindig önmagukból indulnak ki.” Hát ja, ez már csak ilyen bicigli…Most kiből kellene kiindulnunk???? Vagy női aggyal és szemmel kellene gondolkoznunk???? Akkor meg az lenne a baj, hogy túl feminim jellemvonásokkal rendelkezünk, meg hogy csak kihasználjuk a nőket, mert tudjuk mire vágynak…tehát ismét az a bajom, hogy ismét ez a rohadt általánosítás…aztán anatómiai kisleckét kapok a pénisz általánosságáról…és végül itt van a vége, amit szó szerint átmásolok:
Az élet úgy hozta, hogy számos férfi péniszét volt alkalmam közelebbről megcsodálni, s tény az is, nem sok hagyott bennem maradandó emléket. Három hímvesszőt most mégis kiemelnék, csak hogy láttassam, mire is gondolok….
A cikk folytatásáért katt ide:
http://www.mocsokmacsok.hu/noi-szemmel/121-veda-szinte-vallomasai/4400-a-meret-a-lenyeg
És, hogy stílszerű legyek ekkor lett a tököm tele az egésszel, mert amikor meg akartam nyitni a linket, kiírt valamit, talán valami olyasmit, hogy ahhoz valamit telepítenem kellene….No én meg félhangosan csak ennyit mondtam…a faszom!!!!!!
Úgyhogy valaki segíthetne rajtam, hogy átmásolhatná ezt a cikket, mert hülyén fogok meghalni…azt hiszem addig nyugtom sem lesz amíg meg nem tudom, hogy abba a három bizonyos hímvesszőbe beletartozom-e????
Igaz, édesem azt mondta nekem nem olyan rég, hogy a szobám 4 sarkát körbe pisálta, azaz az Ő habitusát ismerve, ez azt jelenti levágja a farkam, ha becses szervemet humanitásból másoknak fel merem ajánlani…de hát én még annyira fiatal vagyok, nekem még terveim, álmaim vannak az életben…én még élni szeretnékJ
Azt hiszem e késői órában /vagy korai???? J / nekem is meg kell osztanom az e téren összegyűjtött információimat a saját farkamról…hátha beleférek így láthatatlanban abba a bizonyos három kiemelt hímvessző típusba, mert csak bassza a csőrömet…
Nos a húszas éveim elején jártam amikor egy régi barátom amíg nem vették fel a főiskolára beállt melózni egy kórház gyerekosztályára beteghordónak…Aztán egyszer baráti társaságban előadta, hogy ő bizony már nagyon sokszor látott milyen egy mandula műtét…természetesen ment a szívatás, hogy ugyan már, meg akkor meséld már el….és ő elmondta, úgyhogy mi egyszerű halandók értsük….elnézést, de szó szerint fogom idézni: „Azzal a gecivel benyúlnak, és kitépik azt a szart!!!” Azt hiszem ennél szemléletesebben nem lehetett volna elmesélni egy mandula műtét szörnyűségeit…Én meg mint Bendegúz, aki ennyire otthonosan mozog az egészség területén az csak tud válaszolni régóta felmerülő kérdésemre, és a legközelebbi alkalomnál amikor kettesben beszélgettünk, előhozakodtam a farbával: -Barátom, Te aki oly sokat tudsz, elmondanád, hogy mitől áll a farkam minden reggel???? A válasz pedig gyors gondolkozás után ennyi volt: Az az egészségtől van, az annak a jele!!!! Úgyhogy utána mint a pestis úgy terjedt, hogy bárhol ébredtünk, én kurvára egészséges voltam…/azt hiszem itt buktattam le magamat, mert ennél már csak az lenne pontosabb információ önmagamról, hogy hogy hívnak, és lakhely, pontos cím, stb…/
Azt hiszem most én is nyugodtan írhatnám címnek blogbejegyzésemnek a következőt: Utazásom a farkam körül…de lehet, hogy ez plágium lenne…nem tudom…csak annyit, hogy múltkor egy átsörözött éjszaka után egyszerre mentünk ki pisálni a barátommal az udvarba…én szokásomhoz hűen megálltam a kb. 70 cm magas teraszunk szélén, és én onnan veretettem büszkén, és dicsekedve zrikáltam a barátomnak, hogy ezt nézd meg, milyen hegyesen hord még, nem olyan mint a Tiéd…igaz, hogy a barátom azt mondta, hogy csaltam, mert nagyon hátra húztam az előbőrkét…nos nem tudom, hogy tényleg csaltam-e, vagy a magasabbról ható gravitáció okozta-e, de én még a mai napig „egészséges” vagyok…
Mindezt miért meséltem el???? Mert gyűlölöm ha általánosítanak, ha azt feltételezik rólam, hogy minden nőben a potenciális pinát látom…
És most van duplán deja vum, mert a söröm mellett a cigim is elfogyott…
Úgyhogy SZAR AZ EGÉSZ…
Az Eutanázia az nem egy szép női név…
2011 április 13. | Szerző: Koralp
Ma úgy elgondolkoztam a blogírás értelmén, sőt megfordult a fejemben a teljes törlés is…sokszor elmorfondírozok az életen, mi végre vagyunk-e földön…és most hasonló gondolatok kavarognak a fejemben, mi a szart akarok én itt ezen az oldalon…
Mégis mit hittem???????
Ennyire nem lehetek ostoba, hogy itt a virtuális világban minden másképp működik mint a való életben…dehogy működik, itt minden ugyanolyan kicsinyített változatban…
Azt hiszem nem véletlenül bolyongok egyedül a világban, azt hiszem totálisan megérdemlem sorsom…azt a pici lakatlan szigetet, amelyet saját magamnak okoztam, hogy olyan vizeken hajóztam ahol nem szabadott volna…néha szerelmemmel találkozok, boldogok vagyunk, órákon át szerelmeskedünk, egymásba kapaszkodunk, de mindketten tudjuk ma már, hogy annyira másképpen is lehetne élni, és mégsem tudunk…
Tudod drága cicám az Eutanázia az nem egy szép női név, hanem a mi életünk…
Mindig is nyitott voltam a világra, ezer idegszálammal figyeltem a környezetemre…nálunk nem kellett soha csöngetni, kopogtatni, mert az ajtónk nyitva állt…befogadtunk minden kóbor cicust, kutyust, de az EMBEREKKEL is így voltunk…nálunk bárki elalhatott…de valahogy minden megváltozott…igen azt hiszem ez köszönhető az emberiség fejlődésének, hisz nem véletlenül van annyi állatmenhely, és újabb és újabb szállodák, panziók…azt hiszem ez az oka, hogy minden más lett…cinikus vagyok???? igen az…Te voltál az első ember aki észre vette, hogy akkor vagyok a leghalkabb amikor a legjobban fáj valami, és ilyenkor szétmarlak a cinizmusommal…ma már ezt is megtanultad kezelni, érteni…hogy nem Téged akarlak bántani, csak magamat próbálom valahogy megvédeni…
Szomorú vagyok, már a 2. estém telik így el…nem jellemző rám, mert inkább dühöngök, lázadok, meg SZAR AZ EGÉSZ…de most szelíd vagyok, szelíden viselem sorsomat…
Miért???? Tegnap egy fiatal leány történetétől bolydult fel a lelkem, ma szintén egy blogbejegyzéstől fordultam így magamba…/azt hiszem nem kellene olvasnom mások bejegyzéseit J / de most nem meghatott a történet, hanem elkeserített…elkeserített az ostobasága, az, hogy ráadásul ezt még az emberek kéjelegve cumizzák is…no ezért nincs sok értelme ennek az egész írásosdinak…minek????
Soha nem tudtam magam eladni, soha nem tudtam „kurva” lenni, soha nem tudtam beállni a sorba, örökké egy fricskát mutattam a világnak…nekem már a születésem is az volt, amikor a seggemmel jöttem elő…állandóan tükröt tartottam az emberek szeme elé, polgárpukkasztó minden mozdulatom, mert nem vagyok hajlandó behódolni a megszokottnak, az elvárható normáknak…és főleg nem vagyok követendő példa a társadalom számára, hogy nézd „Kisspistát” sántasága ellenére milyen helyes családja van, és hogy boldogul az életben, mikor galád módon még a gyerekeim anyját is képes voltam megcsalni…
És most itt van ez a névtelen kis író, akinek ha jól értelmeztem, könyve jelent meg, és abból tesz fel részleteket a blogjában…és nem átalkodott olyant leírni, hogy Vonnegout milyen szar volt, főleg József Attilához viszonyítva…Ez totál kinyomta a biztosítékot nálam…Ekkora baromságot én még életemben nem olvastam sehol, ez olyan mintha a Led Zeppelint akarnánk a Bécsi Filmharmonikusokhoz hasonlítani, mikor mindegyik páratlan a maga műfajában…És még lehetnék itt megérthető is, hiszen kinek a pap, kinek a papné, de azért aki Vonnegoutot leszarozza, az kétlem, hogy ért valamit is J. A. költészetéből…
És egy ilyen embernek az írásait szlopázzák az emberek…én meg azt hiszem elmehetek az anyámba….
Vannak üzenetek, melyeket ki nem mondunk…mégis üzenetek…
2011 április 12. | Szerző: Koralp
Régóta nem írtam, de most vulkánként törnek elő belőlem a gondolatok, érzések, elfeledett emlékek…az életem…nemrég olvastam egy történetet, aztán ezt még megfejeltem egy szomorúan szép zenével…este kedvesem nem győzött ölelni…skypeon keresztül…
Vannak sorsok, amikor egy életre elvágják az emberek magukat a jövőtől, és azzal, hogy a csodát, a tökéletességet választják, örökre magányossá válnak…Látszólag minden rendben tűnik ezeknél az embereknél, hisz kedvesek, mosolygósak, esznek-isznak, mulatoznak, de mégis olyan magasra tették fel a lécet, hogy végérvényesen elvesznek, a legbelső szobába már senkit nem mernek beengedni…soha nem láthatod őket szomorúnak, nem láthatsz könnyeket a szemükben, de mégis ott van kiirthatatlanul azaz átkozott szomorúan szép fájdalom…soha nem beszélnek róla, de elég egyszer belenézni a szemükbe…Ilyen a mi életünk is, és ezért mesélek most a megismerkedésünkről, szerelmünkről…
Tavaly augusztus 20.-án ismerkedtünk meg…soha nem fogom elfeledni, minden pillanata annak a napnak a zsigereimbe ívódott bele…hiába volt gyönyörűen szép napsütéses idő, én itt ültem bent a szobámban a gép előtt, és bámultam ki a fejemből…mérleget vontam az életemről…
Augusztus 3.-án dobott ki életem párja, a „kedves”, a HÁZÁBÓL, ahogy nyomatékosan megnyomta a birtokos jelzőt…és mindezzel nem is lett volna semmi baj, ha nem a gyerekeim előtt csinálta volna önálló kis műsorszámát…a 4 és 7 éves gyerekeim szeme láttára, akik rajongtak érte…rengeteg időnek el kellett telnie ahhoz, hogy pici lelkükkel meg tudjam értetni, hogy mi már miért nem megyünk vissza soha „oda”, hogy már ne legyen napi szinten felhozva a „kedves”…mindezek ellenére az összeveszésünk után egy jó héttel újra kerestük egymást, újra felvettük a kapcsolatot, hogy 19.-én este ismét megbántson, igaz most csak skypeon keresztül…
Nos ilyen előzmények után vontam mérleget…van két gyönyörű csöppségem, akikkel ha nem is élhetek együtt, de szerethetem őket…van egy kuckóm, ahová bármikor visszatérhetek, hogy menedékre találhassak a videó-dvd-bakelitlemez-cd-könyv-gyüjteményem közepette…mert ezek ha csak tárgyak is, de mindegyikben ott van egy darabka emlék, hogy néha felemeljen, néha pedig mélybe taszítson…és sorba vettem a szart is…van egy Pezsóm aminek a hátulját részegen összetörte a „kedves”, egy csomó tartozásom, melyet közösen halmoztunk fel, de valahogy érdekes módon ez is rajtam maradt…pár ott maradt használati tárgy, amik nem férnek be egy személyautóba…és ha mindezt kevésnek találnám egy félresiklott életem…annyira magányosnak és kilátástalannak láttam az életemet, hogy azon röhögtem, hogy most mi a szart fogok csinálni a kétszer 100 perc ingyen lebeszélhetőséggel, nem beszélve a havi kétszer 1000 ingyen sms-emmel, mikor totál de totál egyedül vagyok…
A leggyilkosabb mégis az volt, hogy láttam, ahogy online lett a skypeon…és úgy ültem itt éjfélig, majd zártam le a gépet, hogy egy sort nem írtunk egymásnak, mint két régi ismerős, akiknek most nincs mit közölniük egymással…
Nos ekkor lépett be az életembe….Ő…vagyis először nem is ő, hanem a kisfia…egy stratégiai játékban írt egy levelet, és kedvesen invitált, hogy álljak be a csapatukba melynek vezetője az anyukája…visszaírtam egy udvarias levelet és poénból megkérdeztem, hogy hány éves az anyukája, meg miért nem ő ír…hamarosan aztán jött is tőle a levél, később elárulta, hogy azért írt, mert szimpatikus volt számára, hogy a kisfiának „emberi” volt a válaszom, és tetszett neki a pimaszságom is…ezután vettük fel egymást, 21óra 52 perckor skypeon…
A mai napig sokat zrikáljuk egymást, hogy életünk legnagyobb baklövését követtük el, mert a sorsunk ekkor pecsételődött meg…
Lányok, akik voltak…I.
2011 április 5. | Szerző: Koralp
Lányok, akik voltak…
„Volt már az életemben néhány igazi lány.
Olyan is volt, akit az ember épp csak megkíván.
Volt, aki mindig adott és sohasem kért.
Olyan is volt, aki mindent akart, cserébe semmiért.
Én mindet szerettem. Búcsúzóul írtam nekik egy dalt.
És aki ezután jön – mindegyik helyett szeretem majd.
Volt néhány forró vérű, és volt néhány hideg.
Volt, aki nekem adta, amit soha még senkinek.
Volt, aki elringatott már a kezdet kezdetén.
Olyan is volt, akit bárhogy is kértem, soha nem lett az enyém.
Én mindet szerettem. Búcsúzóul írtam nekik egy dalt.
És aki ezután jön – mindegyik helyett szeretem majd.
Lányok, akik voltak – apró vércseppek az ereimben.
Lányok, akik voltak – egy-egy emlékkép az idegekben.
Lányok, akik voltak – valóság őrzői a képzeletben.
Lányok, akik jöttök – ti is szüljetek egy kicsit
újra és újra és újra és újra engem.
Volt, akit bántottam, mert nagyon szeretett.
Olyan is volt, akit letagadnék, de most már nem lehet.
Volt, aki azt mondta, hogy bolond vagyok.
Volt, aki úgy szeretett, ahogy én sosem tudok.
De mindet szerettem. Búcsúzóul írtam nekik egy dalt.
És aki ezután jön – mindegyik helyett szeretem majd.”
Éjfél környékén a következő egy soros skypeüzi jött, az Amerikában élő legelső ex-élettársamtól: Holnap megyünk Las Vegasba és a Grand Canyoonba, 15.-én jövünk vissza….
Egészségetekre, írtam vissza mindennemű cinizmus nélkül, és a fentebbi dal jutott eszembe…Elgondolkoztam mennyi minden alakulhatott volna másképp, de Vele kapcsolatban semmi nem fáj…Ő már régóta a helyére került az életemben…Eljátszhatnék most azzal a gondolattal, ha együtt maradtunk volna, most készülhetnék én is erre a titokzatos helyekre…nem mondom, hogy nem vágynék megismerni, de nem így…
Helyette én inkább itthon szenvedek a magánytól, kesergek, a kilátástalanságon, azon, hogy nincs munkalehetőség (most olvastam épp, hogy Budapesten milyen tüntetések várhatóak e téren…mennyi ember futott cumira, hogy egy párt, egy diktátor kezébe adjon minden teljhatalmat mert a hiszékenységüket totál kihasználták…hogy ami ellen hőbörögtek 8 évig azt most pepitában csinálják tovább…)…és még maradva e témánál, tényleg nonszensz az életünk…anyám aki végig dolgozta a 70 évét keményen, becsülettel, mindennapi megélhetési gondokkal küszködjön, mert a magas rezsit épp, hogy ki tudja fizetni…vagy emberek, ide sorolom magamat is, tanultak, képezték magukat és nem tudnak megélni…jelentkeztem egy gyárba 3 műszakba szalagmelóra…felsorolták a maszlagot, hogy nem kell fizetni a munkásjáratért, hogy milyen tiszta munkahelyről van szó, stb… aztán a végére hagyták fekete levest, hogy mit nem szabad csinálni ( kaját, üdítőt, telót, mp3-lejátszót az üzembe bevinni) és mindezt szaros nettó 70 ezer körüli keresetért….és a drágalátos pr-menedszer ezt negyed órás késéssel képes volt úgy előadni, hogy nekem ezektől a tényektől boldognak kellene éreznem magam…elmehet ez is az anyjába…jaaaa a slusszpoén meg az, hogy két hétre rá közölték, hogy nem mentem át a szem és kézügyességi teszten……noooooooo neeeeeeeeeeeeeeee, ezt a gyomrom nem veszi be, hogy még hülyének is néznek!!!!!!!
Visszatérve még Amerikához, és kedves barátnőmhöz…azt hiszem én képes vagyok bárhol is szarul érezni magamat, akkor meg inkább maradok itthon…
Cím nélkül…
2011 április 4. | Szerző: Koralp
Rengeteg hatás, érzés, impulzus ért az elmúlt napokban, és ez rengeteg gondolatot elindított bennem…
Mindjárt itt van legelőször is a blogírás…azt hiszem most kezdem kapizsgálni, hogy mire ragadtattam el magamat végső elkeseredettségemben amikor arról döntöttem, hogy nyilvánosság felé is publikálom érzéseimet, gondolataimat…nem magamról van itt szó, hogy nem merem önmagamat felvállalni, hanem a környezetemről, hogy mennyire adom ki őket…igyekszem mindenkinek megőrizni az anonimitását, meg elsősorban csak önmagamról írni, de törvényszerű, hogy másokat is megemlítek…ezen kívül próbálok elkerülni helység neveket, tulajdonneveket, valamint különös figyelmet szentelek arra, hogy titkokat, másokra nem tartozó intim részleteket még véletlenül sem írjak le, senkit nem szeretnék megbántani, kellemetlen helyzetbe hozni!!!!
Úgyhogy ha nincs is miért, de én most mindenkitől elnézést kérek, hogy önkényesen úgy döntöttem, hogy publikálom írásaimat, mert továbbra is az írás egy menekülési forma, továbbra sem találok munkahelyet, és szerelmemen kívül nem igazán tudom kivel megosztani a gondolataimat, magyarán eléggé magányosan telik a napom túlnyomó része…persze az is igaz, hogy nem nagyon érkeznek palackposták…néha a „kedvenc” csókvírusom felbukkan, megörvendeztet egy újabb jó kis történetével, vagy épp nekem ír pár kedves sort, de aztán amilyen váratlanul megjelenik, olyan váratlanul el is tűnik…Jajj bocsánat, még kihagytam azt, hogy a legelején küldött egy linket egy hitgyülis, amit nem lehetett megnyitni …azzal meg úgy voltam, hogy na azért még itt nem tartunk, Woody Allen szavaival, hogy olyan klub tagja legyek ahová be is vennének…hagyjuk Istent, meg a politikát mindenkinek a maga örömére, és mindennemű propaganda nélkül szabadon dönthessem el kit miért választok, vagy épp nem választok!!!!!
Azt hiszem ennyi előszó után belevágnék a lecsóba…nos utoljára arról írtam, hogy készülődöm kedvesemhez…a szerdai napom ennek fényében telt el…hajat mostam, szépítkeztem…szerintem az első randimra nem készültem ennyire, teli izgalommal vártam a találkozásunkat, egyikőnk sem tudta még csak elképzelni sem, hogy most milyen lesz ismét viszont látni egymást…a találkozásunknak még volt egy plusz pikantériája is, hogy a nőnapi bonbont még most adhatom át, és a szülinapját most akartuk közösen megünnepelni…A pezsgő, cd, és egyéb apró figyelmesség mellett nagy örömömre sikerült beszereznem Paul Coelho-tól a Veronika meg akar halni című köyvét…számomra ez a mű az irodalomban az egyik etalon…mellékesként be is másolom Andriska István elemzését:
„Légy, mint a forrás, amely örökké túlcsordul, s ne mint a tó, amelyben mindig ugyanannyi víz van.” Mindig úgy gondoltam, hogy nincs igaza a költőnek: kockázatos dolog túlcsordulni, mert fönnáll a veszély, hogy olyan területeket árasztunk el, ahol a szeretteink élnek, és belefulladnak a szeretetünkbe, megfojtjuk őket a rajongásunkkal. Ezért inkább úgy éltem, mint a tó, és soha nem léptem át a saját határaimat” – írja búcsúlevelében a regény egyik szereplője társainak, az elmegyógyintézetből való gyógyultan távozása során, a brazil író Paulo Coelho: Veronika meg akar halni című regényében.
A 24 éves szép, látszólag kiegyensúlyozott szlovén lány, Veronika egyszer csak úgy dönt, hogy végez magával. Mint vallja, „Az egyik ok: minden olyan egyforma és kiszámítható az életében, és tudta, hogy ha véget ér a fiatalság, jön majd a hanyatlás: az öregedés visszavonhatatlan jelei, a betegségek, a magány. Nem volt értelme tovább élni. A másik ok filozófiai természetű volt: (…) olvasott újságot, nézett tévét, jól tudta, mi folyik a világban. Látta, hogy minden egyre rosszabb, ő pedig nem tehet ez ellen semmit – ezért teljesen haszontalannak érezte magát.”
Veronika a mellett, hogy szép lány, intelligens is, vizsgálja, elemzi a világot, amely körülveszi. Látja, hogy csoportokba verődnek az emberek, falakat emelnek maguk köré, és nem engedik, hogy bármi ismeretlen megzavarja középszerű életüket. Minden tettüket a megszokás diktálja, haszontalan, semmitmondó dolgokban mélyednek el, akkor szórakoznak, amikor felszólítják őket, hogy szórakozzanak. Látja a beszürkült, megkeseredett kisemberek hatalmas táborát. Azt tapasztalja, hogy aki a saját világában él, azt az emberek általában őrültnek tartják, mert a legtöbbje azt hiszi magáról, hogy normálisak, csak azért mert mind egyformák. Arra törekednek, hogy bebizonyítsák, hogy erősek és érzéketlenek, legtöbbször nem tűnve ki semmiben. Veronika is közéjük tartozik. Arra pazarolta energiáit, hogy minden, ami körülveszi, ugyanúgy maradjon. A megszokottság biztonsága. És ahogy időnként lenni szokott, a néhány súlyos elmekórtani esettől eltekintve, az emberek többsége abba őrül bele, hogy megpróbál kitörni a hétköznapok egyformaságából. De Veronika feladja, kiszáll a ringlispílből, nem érdekli már a kitörés sem, a szerinte előre kiszámítható jövőből és az egyforma mindennapokból.
Öngyilkossága nem sikerül, egy elmegyógyintézetben ébred, különös figurák között, mert itt sem csak azok a klasszikus elmekórtani betegek vannak. Mert „bolond az, ki nem képes kifejezni a gondolatait. Mintha idegen országban lennél: mindent látsz, mindent értesz, ami körülötted zajlik, de képtelen vagy kifejezni magad, és nem tudsz segítséget kérni, mert nem érted a nyelvet, amit beszélnek.”
Amint a mű végén kiderül, a pszichiátriai kutatómunkával is foglalkozó főorvos újszerű kezelésének első alanyául szemeli ki Veronikát, annak tudta nélkül. Közli a lánnyal azt a fikciót, hogy az öngyilkossági kísérlete következtében fellépő komában elhalt az egyik szívkamrája és legfeljebb egy hét múlva meg fog halni. Az elképzelés, miszerint ez a kevés idő elég arra, hogy a lány félni kezdjen, hiszen lesz ideje gondolkodni, megérteni, hogy meg fog halni és újragondolni az életét – beválik.
Ezekben a napokban a lány új barátokra talál, új vonásokat, új vágyakat fedez fel magában. Elkezdi kutatni, majd elemezni és megvalósítani az igazi Énjét. Érdekes emberekkel találkozik, megismeri azok sorsát, buktatóikat. Persze, tudjuk, hogy az ember soha nem tanul abból, amit mások mesélnek, mindent magunknak kell átélnünk.
És a nagy megtapasztalás, a várva várt nagy „hangrobbanás”, mint gyakran megesik, egy különös dimenziójú szerelem képében érkezik el. Veronika szeretné megosztani valakivel azt a sok mindent, amit most, az utóbbi napokban értett meg, mivel olyan világok nyílnak meg előtte, amelyeknek a létezéséről nem tudott. Szerelem szövődik közte és egy szkizofréniás fiú között, aki ott csúszott meg a kinti világban, hogy átlépte a határt, ami elválasztja az embert az álmaitól. Újraéled körülöttük és bennük a világ. Megszöknek az intézetből. És mi lesz Veronika sorsa? Ki tudja, talán ugyanaz, mint legtöbbünknek vagy valami merőben más, igazából már nincs jelentősége. A lényeg, hogy megtalálta önmagát, és ami még fontosabb, mindketten egy olyan személyiséget találtak a másikban, aki mellett saját énjüket tudják élni, saját maguk tudnak lenni, tabuk, klisék, sablonok nélkül. Talán ez az egyik legnagyobb üzenete ennek az érdekes regénynek.
A regény fő mondanivalója, talán tanítása, számomra összecseng Szerb Antal: Utas és holdvilág című szintén nagyszerű regényének záró akkordjaival, melynek az utolsó mondata így hangzik: „És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami”.
Úgy hogy volt nagy öröm a részemről, vésztartalékként nem kellett parfümöket szagolgatnom, mert ahhoz eléggé hülye vagyok…Este, hogy nekem is legyen meleg ételem, és kedvesemnek a kívánságára tegyek, neki kezdtem a halas tésztának /receptet el lehet kérni/ amihez éjfél előtt tudtam neki ülni enni….előtte viszont még kivittem a kukát, hogy ne bűzölögjön éjszakára az olajos hal doboza, és hasonló apropóból hideg vízben elmosogattam a főzéshez szükséges eszközöket, edényeket, mert a bojlerből elfogyott a meleg víz…/ez a másnap szempontjából volt most fontos, hogy ilyen aprólékosan leírtam/…kajálás közben beraktam egy dvd-t, és volt már vagy 2 óra mikorra talán sikerült elaludnom, de előtte még beállítottam a telómat a szokásos 5 órai ébresztő helyett ¾ 5-re, mivel a borotválkozás a hideg víz miatt elmaradt…
Nagy nehezen reggel lett, még ezt a pár órát sem tudtam végig aludni normálisan /iszonyúan pocsékul alszom/…de ettől eltekintve örömmel keltem ki az ágyból a teló ébresztésre, hogy na VÉGRE eljött ez a nap is…megyek ki a konyhába, rakom be a mikróba a pohár vizet, hogy csinálok egy keverős capuccinót, amikor ránézek a faliórára…iszonyatos káromkodás a részemről, ekkora barom nem lehetek, elfelejtettem a telón átállítani az időt egy órával!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Gyakorlatilag szinte akkor keltem amikor a vonatom indult…erre a napra vártam már napok óta, az előző napom ennek jegyében telt el, egy pubertás kisfiú nem készült ennyire az első randijára mint én most, és most egy ilyen figyelmetlenséggel mindezt elrontottam…
Nos mint a villám cikáztak agyamban a gondolatok, mit csináljak, mert ma TALÁLKOZNUNK KELL…így nincs más választás marad az autó….ha kedvesemhez utazom vonattal két helyen is át kell szállnom…a B. városban a csatlakozást már nem érem el, de talán még C. városban igen, számolgattam magamban, de ahhoz is iparkodni kell nagyon…capuccinó, cigi one, ahogy terveztem, de még a tusolás is elmarad, /marad a sziszegős szappan/ viszont ha két napos sörtével megyek el, akkor kedvesem megfojt…kb. 4 perc alatt végeztem, rohanás az autóhoz…indítok, törölném le a párát a szélvédőről, igen ám de az ablaktörlő oda van fagyva……a ku….a életbe, ez nem lehet igaz…vakarom a szélvédőt, közben legalább egy cigit elszívok….aztán a lovak közé csapok….épp, hogy beérek ama „C” városba amikor kedvesem felhív, mi az csak nem elaludtam, hogy nincsenek a szokásos sms-eim, hogy épp hol járok…drágám, és hadarom a helyzetjelentést, kb. még 8 percem van, hogy elérjem a vonatot, de azt is úgy, hogy már csak a vonaton tudom megvenni a jegyemet…beérek, leparkolok a vasútállomás előtti parkolóba, rohanok az aluljáróban, fel a peronra….1 perce!!!!!!!!!!! ment el a vonat….és akkor mint akinek elvágták az addigi napját, gondját-baját, felhívtam kedvesemet, és nyugodtan közöltem vele, óra múlva ott vagyok Nála…
Így is tettem, élvezve a gyönyörű napsütéses reggelt, szinte egyszerre értem oda mint a lekésett vonatom….
Az együttlétünk????? Nem beszéltünk meg semmit, nem beszéltünk sem a múltunkról, sem a jövőnkről, egyszerűen csak szerettük egymást…no és ez az a rész amiről fentebb írtam, hogy az intimitásról nem szeretnék írni, azt a csodát senkivel nem szeretném megosztani…
Jól van ez így, minden rendben…
2011 április 1. | Szerző: Koralp
Kedves G…
2011 április 14. | Szerző: Koralp
Kedves G!
Köszönöm a kommentedet, hisz a negatív, elmarasztaló vélemény is komment…köszönöm, mert amint láthatod, gondolatokat generáltál bennem, olyannyira, hogy egy újabb blogbejegyzésemnek adtál okot…(gondolom ez meg számodra kevésbé örvendetes hír)…
Nekem csak egy bajom van hozzászólásoddal, ami ellen épp előző bejegyzésemben tiltakoztam, hogy ÁLTALÁNOSÍTASZ…olyan mint ha misszionárius küldetést teljesítenél, pl. hogyan védjük meg a NŐK általános igényeit, vagy tiltakozzunk a helytelenül írók, helytelen életmódot követők, a helytelen szemléletmódúak ellen…kedves azt hiszem rossz helyen kopogtatsz…
Vegyük azonban sorba…mintha mindig a pia-pina-cigi hármas körül forognának a gondolataid…van egy rossz hírem, régebben még füveztem is…csak megvilágosodásom támadt, hogy egy IGAZ MAGYAR sírva vigad, és hogy néz az ki, hogy vigyorgok ki a fejemből…úgy hogy a vicc-es-et félre téve, maradt még épp elég káros szenvedélyem, tisztában vagyok vele…amivel már szervesen utalok következő mondatodra: Ha a két szélsőt nem száműzöd sürgősen az életedből, akkor bizony nem fog állni az egészséged reggelente…nos gyújtsunk rá, értsünk szót;) Talán tartasz annyira értelmes felnőtt embernek, hogy tisztában legyek azzal, hogy mivel, mennyire rombolom az egészségemet, és én ezt bevállaltam…bevállaltam azt, hogy hamarább beledögölhetek a tüdőrákba, mintsem elmúlna a reggeli egészségem…de erről meg megint a megboldogult Vonnegout jut eszembe, aki talán az utolsó művében említette, hogy be akarta perelni a dohánygyárat, mert egész életében rémisztgették a cigis dobozokon, hogy korán fog meghalni, ehelyett meg az Istennek sem úszta meg az öregkort….a piával kapcsolatosan meg elárulok Neked egy titkot, de szigorúan maradjon köztünk…nekem az apám alkoholista volt (de végül mégsem abba halt bele) ezért nagyon érzékenyen figyelek arra, hogy sem a gyerekeim, sem lehetőleg az épp aktuális barátnőm ne lásson részegen fetrengeni…az meg, hogy néha napján megigyak pár üveg sört, vagy nagy magányomban egy kicsit kiüssem magamat azt meg hagyd már meg a magam kompetenciájának…de ha már ennyire lecsupaszítottad a gondolataim síkját, és félted a reggeli egészségemet, akkor a 3 közül a végzetemet, mégis a középső fogja okozni, ezt most közölte velem a kedvesem, hogy nyugodtan leírhatom….velem a pina fog végezni, egy bizonyos pina….
„Különben pedig a NŐK nem szeretik a bagóbűzös alkeszeket…” Úgy látom nagyon berághattál rám, valamibe nagyon beletenyerelhettem, hogy ezeket a szavakat kiabálod rám…Lelked rajta, ha Neked úgy könnyebb ha valami oknál fogva engem annak tartasz…különben teljes mértékben igazat adok, csak az a többes szám zavar, de kurvára…soha nem érdekeltek a NŐK…de érdekel a NŐ véleménye…és nem az a lényeg, hogy ezért és ezért szeretnek-e vagy nem szeretnek a NŐK, hanem hogy én tudjak szeretni, ADNI…és az éjszakai blogomnak is ez lett volna a fő mondanivalója, hogy egy nő-férfi kapcsolatot ne redukáljunk már le faszra-pinára…az amúgy nagyon kis korrekt, és mulatságos Utazás a vaginám körül című blog által felgyülemlett gondolataimban…
És ha úgy gondolod, hogy a helytelenül írók pellengérre állítása szent kötelességed, akkor előbb tanulj meg helyesen írni, mielőtt folytatod az inkvizíciódat, mert így nagyon viccesnek hatnak a bírálataid. Mondjuk, nevetni nem lehet rajta.
No itt viszont teljesen elveszítettem a fonalat…most mi van????? Viszont azt hiszem, Te sem értesz ezekből az írásokból semmit…először is szerintem kettőnk közül Te érzel valami szent kötelességet, hogy idejössz, és kioktatsz, meg próbálod megvédeni a nőket, meg valami inkvizícióról hadoválsz nekem….És a legszörnyűbb, hogy Te annyira nem érted, hogy ezekben az írásokban egyáltalán nincsenek vicces dolgok, ezek nagyon szomorú gondolatok…és ezért ostoba ember lenne az, aki nevetni próbálna rajta…
Drága! Végezetül hagy kérdezzem már meg, hogy valaki puskát tart a tarkódhoz, hogy blogomnak -mint soraidból kitűnt- rendszeres olvasója vagy???? Vagy mazohista vagy esetleg???? Annyi gyönyörű dolog van a világban, például nézhetnél helyette ValóVilágot, abban biztos több érdekesség van mint ezekben az írásokban, hogy állandóan szar az egész…
Oldal ajánlása emailben
X