Életérzés, avagy egy szeletke a múlt bugyrából
2011 március 23. | Szerző: Koralp |
Tegnap éjszaka egy környékén, tehát szinte ugyanebben az időben küldtem el újabb blogbejegyzésemet…aztán jól eső érzéssel konstatáltam, hogy a legfrissebbek között megjelent az írásom…az eggyel korábbiba belekukkantottam…egyszerűen kíváncsi voltam ki írhatott e késői órában, és vajon mit…a blog címe csókvírus volt….és megfogott, magával ragadott…talán nem sok közös hasonlóságot fedeznék fel kettőnkben, de mégis átjött egy életérzés, egy fajta önálló stílus…
Miért említem meg???? Mert kotorásztam a régi írásaim között, és a következő írásomra bukkantam rá, amit szerintem 1999. augusztus 20-21.-én írhattam…és az a döbbenetes, hogy ezt mai is írhattam volna…no ez az a bizonyos életérzés, ami végig kíséri az életemet…
PARAINÉZIS! –Nem összetévesztendő a paralízissel…
Gyűlölök pezsgőt bontani de most erős késztetést éreztem, hogy végre felbontsam, hisz ennél ünnepibb alkalomra hova várnék…Évek óta majd-majd, majd ha valami különleges alkalom lesz rá, aztán ez a kibaszott tűzijáték, meg egy napok óta visszajáró dallam
„két év telt el azóta, nem is hallottam se hírét, sem nevét”
és arra az elhatározásra juttatott hogy ennél megfelelőbb pillanat nem nagyon lesz….meg különben is más pia nincs…
Azért ezek a rohadt amcsik ha máshoz nem a designhoz frankóul értenek…vagy a spanyolok…ugyanis a palackra az van ráírva: Kiváló minőségű borból készült…Amerika egyik legkedveltebb pezsgője. Gyártja Spanyolország…
Szóval maga a csomagolás megfogott, már a dugó nagyon dzsesszi, a parafa olyan mint egy atomfelhő, tetején meg egy fémkupak, a drótokkal, /azt hiszem ilyennek képzelem el, egyáltalán ha el tudom képzelni a női spirált/ és csak együtt lehet kihúzni az üvegből, nem úgy mint a snassz magyarokét. Úgyis közelítettem mint egy időzített bombához, aztán amikor nagy nehezen rájöttem, hogy ezt csak együtt lehet kihúzni, lett is nagy hű-ha…Halk pakk-anás, szárazjég jellegű füst –gondoltam is mindjárt jön a szokásos Mit kívánsz kis gazdám?- Ehelyett kifutott a pezsgő…hááát igen, gondoltam ez Amerika, és káromkodva feltöröltem az asztalról…
„Még ha a legjobb szándék is vezet, hibát azért elkövethetek, neeem????
Miért van oly sok gond velem?????? (Mert hülye vagyok????)”
Igen, megint a kis kazettám hallgatom, kitalálhattad volna!!! Mellesleg finom ez a pezsgő,érdemes volt vele várni…Kurvára egyedül érzem magam, és ilyenkor még soha, senki ebben a kibaszott életben nem volt mellettem…
„Én nem mint hogy ha félnék, de már soha se vártam,
nem is hat rám már semmi mozdulat….Így alakult…”
Az Lgt-nek van egy jó dala erről, csak a vége jut most eszembe…
„Akkor kell, hogy szeress engem…”
És csak szól a zene…és ez nem a Twean Peaks….
„Gyere át a tengeren…fázom….eltűnt barátok egyre távolabb, igazán senki sem maradt…”
Tudod barátom van még egy új dal, ami szintén el lett találva:
„Ki mondja meg, vajon meddig lehet,
hogy mindennap, mindenhol erős legyek…”
Belegondoltál már abba, hogy nekünk a nap 24 órájában mindenütt, a munkahelyen jó (erős) dolgozók, otthon jó apák, társak, az utcán kedves, udvarias, az ágyban jó szeretők legyünk…és még sorolhatnám, de ebbe a mély iszapba (amiben most fetrengek) soha senki nem fekszik be mellénk, csak úgy szolidaritásból…és amikor az embernek elfogy az „ereje”, nincs kedve a jópofikázáshoz, akkor vagy elhagyják az első pillanatban, vagy a legnagyobb bunkónak kiáltják ki, sőt van úgy, hogy egyszerre mindkettő bejátszik…mellesleg egészségedre!!!!!
„Én már csak menekülök, már nem tudok mit mondani”
Az a baj, hogy amikor még nem menekültem, akkor sem tudtam mit mondani, eladni magam…
Úgyhogy prosztata, igyunk!!!!
„Úgy vártam az érkezőt, aki a lelkem lépi át”…
Olyan jó lenne megfejteni, hol basztuk el???? Vagy már a születés pillanatában ez volt megírva????? Akkor meg mit kapálódzunk???? Ha a lelkemnek farka lenne, leszopnám magam…és vigyorgok, csak az a baj, hogy így is érzek…és mégis e gondolatok nélkül is nagyképűnek, beképzeltnek tartanak…röhej…nem tudom magam hová tenni, és ők sem tudnak hová sorolni…
Miért van az úgy, hogy ilyenkor mindig rám tör az, hogy olyan jó lenne elmenni…persze vigasztalhatnám magam azzal, hogy el tudnék menni, de nem akarok…egy sánta aki részegen akarja bejárni a várost…azt hiszem ez egy komplexus lehet…nem tudom mi az, de jól hangzik…valami olyan lehet ez, hogy sokáig mindent rá tudtam fogni a lábamra (pl. ifjúsági „diliosztály” –kisebbségi komplexus…milyen jó kis csajjal összejöttem ott is a francba) de mára már ez a ments váram sem maradt, mert én több vagyok mint „ezek”…Csak még ezt nem merik bevallani maguknak, mert akkor ők mennének az „ifjúsági osztályra”…pedig már nincs is, mert megszűnt….CUMI….
„A végén még fájnál”…EX!!!!!
Visszaolvasva másnap, azt hiszem ennél többet nem lehet megfogalmazni…talán ez volt az a pillanat amikor a művészet kiteljesedett…vagy be??? Más egyből azt kérdezné, mi abban a művészet, ha 1-2 értelmetlen vagy triviális mondatot becsempészünk????
Háát az, hogy ÉLÜNK, az a legnagyobb művészet, hogy élni tudunk abban ami körbevesz…
Különben minden megközelítés kérdése…vegyük egyből a mai napot, hogy milyen különleges…ma már háromszor szartam, és itt bújkál a 4. lehetősége is…azt mondják az lenne az egészséges, ha minden főétkezésünk után székletünk lenne….azt hiszem ahhoz picsa kellene…persze ez még mindig jobb, mert vannak emberek akiknek új nyelvre lenne szükségük…de mint mondottam minden megközelítés kérdése…lehet, hogy semmi közöm az egészséghez, csupán csak egy snassz mezei 1 napos gyors lefolyású hasmenésről van szó, de hagy közelítsek már olyan irányból ehhez a kényes témához, amely a belső lelkivilágom épüléséhez vezethet, ahogy én szeretném, ahogy nekem jó!!!!!!!!!!!
Kommentek
(A komment nem tartalmazhat linket)
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
:))))
Talán annyi közös mégis van bennünk, hogy nagyon is jól tudom, mi az a Parainezis… Kölcsey Parainesiséből írtam a szakdolgozatom… :)))