16 óra 11 perc

2011 március 16. | Szerző: Koralp |

 

16 óra 11 perc…Hiányzol…Most először mertem ezt kimondani, először mertem szembesíteni magamat ezzel az érzéssel…anyám elment a barátját meglátogatni…már tényleg annyira vicces ez az egész…én meg itt ülök kábatagon és lesek ki a fejemből…életemben először csak idebentről nézem, hogy milyen szép idő lehet odakint…tényleg elgondolkoztam azon vajon Neked hogyan telt a napod???? Hogy kihasználva ezt a szép időt már esetleg a kertben tevékenykedsz, vagy kocsiba ültetek és kirándultatok egyet…hogy végre elmúlt már köztetek a színjátszás, és próbáltok visszatalálni egymáshoz…mert ha valóban érezte a férjed azt, hogy van valakid, akkor azt is éreznie kell, hogy már nincs…

Én már nem akarok sehová visszatalálni…az a legszörnyűbb, hogy amikor felriadok a kábulatomból, és újra keresem a kábulatot, hogy valóban már nem várok semmit…ennél kegyetlenebb érzés nincs…

Ezt a levelet még február 9.-én írtam egy régi kedves Barátnőmnek…

> Lassan fél éve ismerjük egymást, és soha senkitől nem kaptam még ennyit mint tőle….érted????? Ember nem kaphat többet, mint amit én kapok tőle…Most is csak azt írhatom amit múltkori levelemben, sőt csak hatványozva: és nap mint nap azóta azt érzem, kapok, hogy először az életemben többet kapok mint amit adni tudok…és nem tudok ezzel az érzéssel mit kezdeni…érted????? Ez annyira új nekem, hogy nem tudom mit kell csinálnom, nem tudom mit kell reagálnom, ha figyelnek rám, ha dicsérnek, ha szeretnek, ha simogatják a lelkemet.

> Szerelmemen kívűl az elmúlt fél évben szinte nem tudtam senkihez szólni, senkinek nem tudtam elmondani a gondjaimat, vagy akár az örömömet…és azt hiszem ezen a tényen meg nekem kell elgondolkoznom, hogy a tények azt sugallják valamit nagyon szarul csinálok az életben!!!!
> Jelenleg most ott tartok, hogy gyakorlatilag anyám tart el, ha valami történne vele, én éhen döglenék! Lassan egy éve nem találok munkahelyet…
> Egyszerűen kilátástalannak látom az életemet…Szerelmemmel kapcsolatosan is hogyan gondoljak a távolabbi jövőnkre ha még magamat sem tudom eltartani, nem beszélve más egyéb gondokról…sokszor felvetődik bennem azaz érzés van-e jogom ahhoz, hogy kiszakítsam abból a meleg, biztonságot jelentő akolból amit úgy hívnak családi fészek…de legalább van egy biztos pontom amit az ő személye biztosít, hogy tényleg szeret, minden téren támogat, a helyzetünkből adódó nehézségek ellenére kitartunk egymás mellett, és talán egyszer még megérem a jövő nyarat, hogy lehetőség nyíljon arra, hogy együtt élhessünk!!!!
>Barátosném! Azt hiszem normális, emberi dolgokra vágyom!!! Szeretnék békében, biztonságban élni egy szerető ember mellett, szeretnék esténként úgy lefeküdni, hogy halljam a párom szuszogását ahogy elalszik mellettem…szeretnék dolgozni, hogy anyagilag független legyek, és hogy emberek között lehessek, mert lassan becsavarodom itthon a 4 fal között, hogy egyetlen egy lehetőségem van a kapcsolattartásra, az internet!

Nem akarok cinikus lenni, de tényleg megmosolyogtató ez a levélrészlet…